Legenda

Było to za panowania Bolesława Chrobrego. Król zaprosił do Polski królewicza węgierskiego Emeryka. Młodzieniec, jak to było w zwyczaju, przed dalek± podróż± poprosił ojca - Stefana, króla Węgier — o błogosławieństwo. Król na pożegnanie zawiesił na szyi syna oprawione w złoto relikwie Krzyża ¦więtego.

    Po długiej podróży Emeryk wraz z orszakiem, powiększonym od granic kraju o ¶witę Bolesławow±, dotarł do dworu my¶liwskiego Chrobrego w Kielcach. Tu nast±piło spotkanie z polskim królem, który na cze¶ć krewniaka urz±dził polowanie. Była to w owych czasach ulubiona zabawa panuj±cych. Ruszono więc na łowy w bory łysogórskie, obfituj±ce w grubego zwierza. Dziesi±tki wojów, setki naganiaczy i sfory ogarów ruszyły w knieję. W puszczy słychać było granie rogów i ujadanie psów.

    Emeryk z kilkoma rycerzami pod±żał ku najwyższym górom. Nagle w¶ród gęstwiny le¶nej zauważył niezwykłej wielko¶ci jelenia i popędził za nim. Zwierzę, ratuj±c się przed pogoni±, kluczyło w gęstwinie le¶nej, usiłuj±c zgubić my¶liwego, który zapamiętale je ¶cigał. W tej gonitwie w ostępach le¶nych królewicz oddalił się znacznie od swojej drużyny. Pogoń trwała już długo i zmęczenie dawało się, we znaki Emerykowi i jego rumakowi. W pewnej chwili jeleń wpadł w gęste zaro¶la. Jego rozłożyste rogi zapl±tały się w gałęziach. Tracił siły, bezskutecznie próbuj±c wydostać się z pułapki. Królewicz uradował się wielce. Opłaciła się długa pogoń. Przez chwilę podziwiał ogromne zwierzę. Wyszarpn±ł z kołczana strzałę, napi±ł cięciwę łuku i wycelował. Nagle jeleń odwrócił łeb w stronę my¶liwego. Emeryk ze zdziwieniem zobaczył ¶wietlisty krzyż między wieńcami rogów. Na moment o¶lepiło go. Wstrzymał strzałę, a wtedy zwierzę znikło jak zjawa w podnosz±cych się już wieczornych oparach.

    Królewicz, nie wiedz±c w któr± stronę się udać, aby spotkać ludzi króla Bolesława, zacz±ł trwożnie rozgl±dać się wokół. Zad±ł w róg, by przywołać my¶liwych, ale odpowiedzi± było tylko echo. Daremnie ponawiał nawoływania.
Dzień miał się ku końcowi. W puszczy robiło się coraz mroczniej. Zagubiony, utrudzony wielce i głodny królewicz zsiadł z konia, żeby wypocz±ć. Niespodziewanie rozwidniło się od potężnego blasku i przed młodzieńcem zjawił się anioł. Emeryk, zaskoczony ukazaniem się wysłannika niebios, przeżegnał się znakiem krzyża.
Anioł przemówił:
-Nie bój się Emeryku, jedĽ ze mn± a dotrzesz do ludzi, którzy udziel± ci pomocy. Tam jednak pozostaw to, co masz ze sob± najdroższego. Prowadzony przez przewodnika dotarł Emeryk wreszcie, już w całkowitej ciemno¶ci, do drewnianego klasztoru na szczycie góry. Anioł znikł tak samo nagle, jak się pojawił. Mnisi, których zaszczycił go¶ć tak niezwykły, zaopiekowali się strudzonym przybyszem.

    Emeryk nie zapomniał o zaleceniu anioła, otrzymanym w głuszy le¶nej. Postanowił zostawić w skromnym klasztorze złoty relikwiarz, darowany przez ojca. Po kilku dniach ponownie udał się na Łys± Górę, tym razem z biskupem krakowskim Lambertem, któremu przekazał ten cenny dar. Ruszyła procesja okolicznych mieszkańców i zakonników do modrzewiowej kaplicy, wystawionej przez D±brówkę, gdzie biskup złożył relikwie, oddaj±c je pod opiekę najstarszemu z zakonników.
Bolesław Chrobry, ucieszony podarunkiem siostrzeńca, wybudował godny takiej relikwii ko¶ciół wraz z klasztorem, sprowadził dwunastu benedyktynów z Monte Cassino i ofiarował im kilka pobliskich wiosek. Relikwiarz Emeryka do dzisiaj przechowywany jest w ¶wi±tyni.

Wzgórze, gdzie wznosiły się zabudowania klasztorne, nazwano ¦więtym Krzyżem, a góry wokół — ¦więtokrzyskimi. 

A zarándok ősi kőszobra. A hagyomány szerint egy vezeklő lovagot ábrázol, aki minden évben egylépésnyit közeledik a kolostorhoz, ha eléri, vezeklése véget ér, de ezzel a világnak is vége lesz... Bizonyára nem véletlen, hogy a Szent Imre-legenda mindmáig oly élénken él ezen a vidéken. Erről tanúskodnak az ereklyét őrző Olesnicki-kápolna freskói - amelyek Szent Imre herceg életéből vett jeleneteket, köztük az ereklye átadását ábrázolják -, csakúgy, mint a beszédes környékbeli helynevek vagy a vajdaság címere a magyar szíveket melengető Szent István-i kettős kereszttel. Szent Imre herceg átadja az ereklyét Vitéz Boleszláv királynak - a kápolna freskója Évszázadokon át vita volt a ma is működő tynieci bencés apátság és Swiety Krzyz között, hogy melyik kolostor a régebbi, és melyikük volt az anyakolostor. A Szent Kereszt-apátság a XIV. század történelmi viharaiban elpusztult, és hasonló sorsra jutottak a helyén épült későbbi kolostorok is. A jelenlegi barokk stílusú, de román és gótikus elemeket is őrző templom és kolostorépület a XVIII. század végén létesült. Lengyelország felosztása után Swiety Krzyz cári uralom alá jutott, az apátságot 1819-ben felszámolták, ahogyan az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Királyságban politikai érdekből sok más kolostort is. A szerzeteseket szétkergették, javaikat elkobozták. A Szent Kereszt-ereklyét a hívek a Slupja Nowa-i templomba mentették át. A kolostorból börtön lett, amely a függetlenség visszaszerzése után is, egészen 1945-ig e minőségben működött. Swiety Krzyz a régi korok lengyel katolikusai tudatában az volt, amit ma Czestochowa tölt be: a lengyel nemzet örömteli perceinek és fájdalmas tragédiáinak tanúja, a lengyel történelem tükre. A hívek egész Lengyelországból elzarándokoltak az időtlen idők óta ott őrzött Szent Kereszt-ereklyéhez. Swiety Krzyz ma ismét kolostor, a missziós oblátus szerzetesrend noviciátusa működik benne. A táblaállítást és tudományos konferencia rendezését Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség kulturális attaséja kezdeményezte. Az ötletet felkarolta Waclaw Swierzawski sandomierzi megyés püspök, a szervezési munka oroszlánrészét pedig - a magyar nagykövetség mellett - Jan Zimny atya, a civil hitoktatókat, kántorokat képző sandomierzi Teológiai Intézet igazgatója vállalta magára. A táblaállítás költségeit a lengyel katonai emlékhelyeket, hadi sírokat, hősi temetőket gondozó belügyminisztériumi osztály fedezte. A szimpóziumon előadások hangzottak el a kora középkori közép-európai kereszténységről, a bencés szerzetesrend szerepéről a keresztény hit és kultúra meghonosításában. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát elküldte A magyar bencések a kultúra szolgálatában című előadását. A sandomierzi székesegyházban Smerzawski püspök mutatott be koncelebrációs szentmisét, amelyen a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton kórusa énekelt Áment Lukács atya vezényletével. A Magyar Katolikus Püspöki Kar üdvözletét Katona István egri segédpüspök tolmácsolta, és jelen volt a budapesti Szent Imre-templom képviselője, Márki Judit is. A program második részében, szombat délután a Lysa Góra-i monostorban ünnepi vesperást rendeztek az ország több kolostorából külön erre az alkalomra érkező oblátus szerzetesnövendékek népes küldöttségének részvételével. A márvány emléktáblát Katona püspök leplezte le és szentelte meg. Swierzawski püspök - külön a magyar katolikusokhoz fordulva - egyebek között arról szólt, hogy az ezeréves lengyel-magyar egyházi kapcsolatok, a közös szentek hagyománya máig élő valóság, ennek jele a Szent Kereszt-ereklye, s a két népet összeköti a kereszt titka, amit a jövőben az ide zarándoklók még inkább tudatosíthatnak. A Szent Kereszt (¦więtym Krzyżu) kolostor 1907 körül Az ünnepségre két emléktábla készült, a fekete márvány változatot a magyar résztvevők magukkal vitték Magyarországra, ahol illő környezetben helyezik majd el. A bensőséges, felemelő ünnepség a kolostor templomában rendezett koncerttel zárult. Ezen a nagy sikert arató, pannonhalmi öregdiákokból álló kórus mellett Ferencz Éva énekművész is fellépett, aki főként régi magyar egyházi énekekből, köztük Szent Istvánt és Szent Imrét magasztaló művekből állította össze műsorát.