A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

>ÁRPÁDKOR
>ÁRPÁDKOR : Újjáéleszteni az évszázados kapcsolatokat

Újjáéleszteni az évszázados kapcsolatokat

T. Kovács Péter  2005.05.17. 02:37

Lengyel-magyar egyházi konferencia és emléktábla-avatás a Szent Kereszt vajdaságban * 2002. november 9-én a dél-lengyelországi Sandomierzben (Szent Kereszt vajdaság) tudományos konferenciát tartottak az ezeréves lengyel-magyar egyházi kapcsolatok kezdeteiről, ezen belül a bencés apátságok közötti egykori szoros kötelékekről, majd emléktáblát lepleztek le a Lysa Góra-hegyen álló kolostorban, ahol a vajdaságnak és az apátságnak nevet adó Szent Kereszt-ereklyét őrzik.

Újabb emlékhellyel bővült a két nemzet múltjának közös örökségében oly gazdag Dél-Lengyelország. Remélhetőleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy az első királyunk, Szent István és fia, Szent Imre nevéhez fűződő, elevenen élő lengyelországi hagyományok, a Szent Kereszt-apátság létezése a magyar történelmi tudatnak újra részévé válik, s ezzel a két nemzet és egyház évszázados kapcsolatai újból elmélyüljenek. Szent Hedvig királynő krakkói sírja, Szent Kinga ószandeci (Stary Sacz) zárdája vagy a Jasna Góra-i (Czestochowa) pálos kolostor mellett a Dél-Lengyelországban utazgató magyar turisták, zarándokcsoportok a jövőben talán fölkeresik a különleges hangulatot árasztó Lysa Górát, megállnak a kolostor kerengőjében felállított szép címeres fehérmárványtábla előtt, mely mostantól két nyelven hirdeti:


A kápolna oltára, tabernákulumában őrzik a Szent Kereszt-ereklyét

"A Lengyelország és Magyarország közötti ezeréves barátság, a közös királyok, a lengyel és magyar katolikus egyház, kivált a bencés apátságok kapcsolatainak emlékére, Szent Imre és a két nép barátságát megteremtő ősök tiszteletére."


Szent Imrét ábrázoló festmény

A Szent Kereszt (Swięty Krzyz) apátság kezdetei a múlt homályába vesznek. Jan Dlugosz (1415-1480), a híres középkori lengyel krónikás beszéli el a monostor alapítási legendáját, mely szerint a tragikus sorsú Árpád-házi Szent Imre herceg (lengyelül: Emeryk) Vitéz Boleszláv (Boleslaw Chrobry) lengyel királynál vendégeskedvén, egy vadászaton szarvast üldözve jutott fel a Lysa Góra rengetegébe. Már éppen lövésre emelte íját, amikor a vad szarvai között hirtelen fénylő keresztet pillantott meg. Ezt isteni jelnek vélve megesküdött, hogy azon a helyen kolostort építtet, odaajándékozva az apjától kapott, ezüstbe foglalt, mellén viselt Szent Kereszt-ereklyét - Krisztus keresztfájának egy szilánkját. A hagyomány szerint kérésére alapította Boleszláv 1006-ban a Szent Keresztről elnevezett bencés monostort. Bár a mai történészek az alapítás idejét inkább a XII. század kezdetére teszik, és úgy vélik, hogy az építő Ferdeszájú Boleszláv (Boleslaw Krzywousty) lengyel király lehetett, aki - legalábbis egyes vélemények szerint - magyar földről hívott bencéseket, amikor elzarándokolt a somogyvári apátságba, s a szerzetesek vitték volna magukkal Szent Imre egykori ereklyéjét.


 

Legenda

Było to za panowania Bolesława Chrobrego. Król zaprosił do Polski królewicza węgierskiego Emeryka. Młodzieniec, jak to było w zwyczaju, przed dalek± podróż± poprosił ojca - Stefana, króla Węgier — o błogosławieństwo. Król na pożegnanie zawiesił na szyi syna oprawione w złoto relikwie Krzyża ¦więtego.

    Po długiej podróży Emeryk wraz z orszakiem, powiększonym od granic kraju o ¶witę Bolesławow±, dotarł do dworu my¶liwskiego Chrobrego w Kielcach. Tu nast±piło spotkanie z polskim królem, który na cze¶ć krewniaka urz±dził polowanie. Była to w owych czasach ulubiona zabawa panuj±cych. Ruszono więc na łowy w bory łysogórskie, obfituj±ce w grubego zwierza. Dziesi±tki wojów, setki naganiaczy i sfory ogarów ruszyły w knieję. W puszczy słychać było granie rogów i ujadanie psów.

    Emeryk z kilkoma rycerzami pod±żał ku najwyższym górom. Nagle w¶ród gęstwiny le¶nej zauważył niezwykłej wielko¶ci jelenia i popędził za nim. Zwierzę, ratuj±c się przed pogoni±, kluczyło w gęstwinie le¶nej, usiłuj±c zgubić my¶liwego, który zapamiętale je ¶cigał. W tej gonitwie w ostępach le¶nych królewicz oddalił się znacznie od swojej drużyny. Pogoń trwała już długo i zmęczenie dawało się, we znaki Emerykowi i jego rumakowi. W pewnej chwili jeleń wpadł w gęste zaro¶la. Jego rozłożyste rogi zapl±tały się w gałęziach. Tracił siły, bezskutecznie próbuj±c wydostać się z pułapki. Królewicz uradował się wielce. Opłaciła się długa pogoń. Przez chwilę podziwiał ogromne zwierzę. Wyszarpn±ł z kołczana strzałę, napi±ł cięciwę łuku i wycelował. Nagle jeleń odwrócił łeb w stronę my¶liwego. Emeryk ze zdziwieniem zobaczył ¶wietlisty krzyż między wieńcami rogów. Na moment o¶lepiło go. Wstrzymał strzałę, a wtedy zwierzę znikło jak zjawa w podnosz±cych się już wieczornych oparach.

    Królewicz, nie wiedz±c w któr± stronę się udać, aby spotkać ludzi króla Bolesława, zacz±ł trwożnie rozgl±dać się wokół. Zad±ł w róg, by przywołać my¶liwych, ale odpowiedzi± było tylko echo. Daremnie ponawiał nawoływania.
Dzień miał się ku końcowi. W puszczy robiło się coraz mroczniej. Zagubiony, utrudzony wielce i głodny królewicz zsiadł z konia, żeby wypocz±ć. Niespodziewanie rozwidniło się od potężnego blasku i przed młodzieńcem zjawił się anioł. Emeryk, zaskoczony ukazaniem się wysłannika niebios, przeżegnał się znakiem krzyża.
Anioł przemówił:
-Nie bój się Emeryku, jedĽ ze mn± a dotrzesz do ludzi, którzy udziel± ci pomocy. Tam jednak pozostaw to, co masz ze sob± najdroższego. Prowadzony przez przewodnika dotarł Emeryk wreszcie, już w całkowitej ciemno¶ci, do drewnianego klasztoru na szczycie góry. Anioł znikł tak samo nagle, jak się pojawił. Mnisi, których zaszczycił go¶ć tak niezwykły, zaopiekowali się strudzonym przybyszem.

    Emeryk nie zapomniał o zaleceniu anioła, otrzymanym w głuszy le¶nej. Postanowił zostawić w skromnym klasztorze złoty relikwiarz, darowany przez ojca. Po kilku dniach ponownie udał się na Łys± Górę, tym razem z biskupem krakowskim Lambertem, któremu przekazał ten cenny dar. Ruszyła procesja okolicznych mieszkańców i zakonników do modrzewiowej kaplicy, wystawionej przez D±brówkę, gdzie biskup złożył relikwie, oddaj±c je pod opiekę najstarszemu z zakonników.
Bolesław Chrobry, ucieszony podarunkiem siostrzeńca, wybudował godny takiej relikwii ko¶ciół wraz z klasztorem, sprowadził dwunastu benedyktynów z Monte Cassino i ofiarował im kilka pobliskich wiosek. Relikwiarz Emeryka do dzisiaj przechowywany jest w ¶wi±tyni.

Wzgórze, gdzie wznosiły się zabudowania klasztorne, nazwano ¦więtym Krzyżem, a góry wokół — ¦więtokrzyskimi. 


 



A zarándok ősi kőszobra. A hagyomány szerint egy vezeklő lovagot ábrázol, aki minden évben egylépésnyit közeledik a kolostorhoz, ha eléri, vezeklése véget ér, de ezzel a világnak is vége lesz...

Bizonyára nem véletlen, hogy a Szent Imre-legenda mindmáig oly élénken él ezen a vidéken. Erről tanúskodnak az ereklyét őrző Olesnicki-kápolna freskói - amelyek Szent Imre herceg életéből vett jeleneteket, köztük az ereklye átadását ábrázolják -, csakúgy, mint a beszédes környékbeli helynevek vagy a vajdaság címere a magyar szíveket melengető Szent István-i kettős kereszttel.


Szent Imre herceg átadja az ereklyét Vitéz Boleszláv királynak - a kápolna freskója

Évszázadokon át vita volt a ma is működő tynieci bencés apátság és Swiety Krzyz között, hogy melyik kolostor a régebbi, és melyikük volt az anyakolostor. A Szent Kereszt-apátság a XIV. század történelmi viharaiban elpusztult, és hasonló sorsra jutottak a helyén épült későbbi kolostorok is. A jelenlegi barokk stílusú, de román és gótikus elemeket is őrző templom és kolostorépület a XVIII. század végén létesült. Lengyelország felosztása után Swiety Krzyz cári uralom alá jutott, az apátságot 1819-ben felszámolták, ahogyan az orosz fennhatóság alatt álló Lengyel Királyságban politikai érdekből sok más kolostort is. A szerzeteseket szétkergették, javaikat elkobozták. A Szent Kereszt-ereklyét a hívek a Slupja Nowa-i templomba mentették át. A kolostorból börtön lett, amely a függetlenség visszaszerzése után is, egészen 1945-ig e minőségben működött.

Swiety Krzyz a régi korok lengyel katolikusai tudatában az volt, amit ma Czestochowa tölt be: a lengyel nemzet örömteli perceinek és fájdalmas tragédiáinak tanúja, a lengyel történelem tükre. A hívek egész Lengyelországból elzarándokoltak az időtlen idők óta ott őrzött Szent Kereszt-ereklyéhez. Swiety Krzyz ma ismét kolostor, a missziós oblátus szerzetesrend noviciátusa működik benne.

A táblaállítást és tudományos konferencia rendezését Molnár Imre, a varsói magyar nagykövetség kulturális attaséja kezdeményezte. Az ötletet felkarolta Waclaw Swierzawski sandomierzi megyés püspök, a szervezési munka oroszlánrészét pedig - a magyar nagykövetség mellett - Jan Zimny atya, a civil hitoktatókat, kántorokat képző sandomierzi Teológiai Intézet igazgatója vállalta magára. A táblaállítás költségeit a lengyel katonai emlékhelyeket, hadi sírokat, hősi temetőket gondozó belügyminisztériumi osztály fedezte.

A szimpóziumon előadások hangzottak el a kora középkori közép-európai kereszténységről, a bencés szerzetesrend szerepéről a keresztény hit és kultúra meghonosításában. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát elküldte A magyar bencések a kultúra szolgálatában című előadását. A sandomierzi székesegyházban Smerzawski püspök mutatott be koncelebrációs szentmisét, amelyen a pannonhalmi bencés apátság Szent Márton kórusa énekelt Áment Lukács atya vezényletével. A Magyar Katolikus Püspöki Kar üdvözletét Katona István egri segédpüspök tolmácsolta, és jelen volt a budapesti Szent Imre-templom képviselője, Márki Judit is.

A program második részében, szombat délután a Lysa Góra-i monostorban ünnepi vesperást rendeztek az ország több kolostorából külön erre az alkalomra érkező oblátus szerzetesnövendékek népes küldöttségének részvételével. A márvány emléktáblát Katona püspök leplezte le és szentelte meg. Swierzawski püspök - külön a magyar katolikusokhoz fordulva - egyebek között arról szólt, hogy az ezeréves lengyel-magyar egyházi kapcsolatok, a közös szentek hagyománya máig élő valóság, ennek jele a Szent Kereszt-ereklye, s a két népet összeköti a kereszt titka, amit a jövőben az ide zarándoklók még inkább tudatosíthatnak. Rys. B. Polankiewicz, J. Bogucki
A Szent Kereszt (¦więtym Krzyżu) kolostor 1907 körül

Az ünnepségre két emléktábla készült, a fekete márvány változatot a magyar résztvevők magukkal vitték Magyarországra, ahol illő környezetben helyezik majd el.

A bensőséges, felemelő ünnepség a kolostor templomában rendezett koncerttel zárult. Ezen a nagy sikert arató, pannonhalmi öregdiákokból álló kórus mellett Ferencz Éva énekművész is fellépett, aki főként régi magyar egyházi énekekből, köztük Szent Istvánt és Szent Imrét magasztaló művekből állította össze műsorát.


Ezer év után ismét Magyarországon...

 Egy évvel később szeptember 20-án a budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban és a Szent Imre-plébániatemplomban tartottak újabb lengyel-magyar találkozót. A délutáni konferencián a két nép hagyományosan jó keresztény, történelmi kapcsolatainak jegyében szó esett Szent Imre herceg szerepéről, a magyar középkori szentek lengyel egyházra gyakorolt hatásáról, és ezen túlmenően Árpád-házi szentjeink példájának mai aktualitásáról.

Kiemelkedő eseménye volt a találkozónak, amikor a templomba - ezer év után - megérkezett a Szent Imre által adományozott és a lengyelországi Szent Kereszt-kolostorban őrzött Szent Kereszt-ereklye és a templom Szent Imre-ereklyéje, melyeket Andrzej Dziega sandomierzi püspök és Brückner Ákos Előd plébános helyezett el az oltár előtt. A szentmise kezdetén Katona István egri segédpüspök megszentelte a sandomierzi kolostortól kapott és a Szent Gellért-oltárnál elhelyezett Szent Imre-emléktáblát, amelynek lengyel és magyar nyelvű felirata a közös történelmi múltra és barátságra, a hősök tiszteletére emlékeztet.

Az ünnepi főpapi mise főcelebránsa Juliusz Janusz pápai nuncius volt, a szentbeszédet Andrzej Dziega mondta. Este a lengyel oblátus atyák, a magyar szerzetesrendek és cserkészek az ereklyék tiszteletére virrasztást tartottak a Szent Imre-plébániatemplomban.

Cser István


Hit és kultúra az egyesült Európában

Hogyan mélyíthetik el hitüket a keresztények a felgyorsult világban, mely az értékmentes, korlátlan szabadság ígéretével hitegeti a mai embert?

Erről tanácskoztak 2003. október 25-én a lengyelországi Sandomierzben a Teológiai Intézet konferenciájának résztvevői, köztük amerikai, olasz és magyar vendégek.

A Szent Kereszt vajdaságbeli, ékszerdobozhoz hasonlatos kisváros sok szállal kötődik a magyar történelemhez. Árpád-házi Szent Kinga sandomíri és krakkói hercegnő volt, nincs messze innen a - hagyomány szerint - Szent Imre herceg által alapított Szent Kereszt-apátság, és itt áll a magyarokról is sokat író középkori lengyel krónikás, Jan Dlugosz egykori háza.

A két egyház és nép közötti kapcsolatok újjáélesztéséért sokat tett a Jan Zimny atya által igazgatott, civil hitoktatókat képző Teológiai Intézet, amely éppen egy esztendeje, 2002. november 9-én lengyel-magyar egyházi konferenciát és az apátságban emléktábla-avatást is rendezett, majd kötetet adott ki az előadásokról és az egész rendezvényről.

A kultúra kihívásai az emberrel szemben című konferencián John Lowell Arnstrong, a varsói amerikai nagykövetség első titkára beszélt az amerikai kultúráról, mely elmondása szerint öt alapértéken nyugszik: különleges küldetéstudat, istenhit, egyenlőség, individualizmus és gyakorlatiasság.

Engelmayer Ákos volt varsói magyar nagykövet azt hangsúlyozta, hogy keresztény hit nélkül nem lehet megérteni a lengyel és magyar nép kultúráját, történelmét. Witold Misiuda-Rewer volt római lengyel konzul szerint a kultúra alapja az emberi személy méltósága, amelyet a média gyakran semmibe vesz. A hívő ember számára ma a legnagyobb kihívás az, hogy ne vesszen el az információk özönében, találjon időt a kontemplációra. Marek Pasieczny krakkói színházi rendező a nemzeti és vallási hagyományok kultúrateremtő szerepére, az egészséges családi életre, a helyes gyereknevelésre hívta fel a figyelmet. Művészi hitvallását abban foglalta öszsze, hogy a nézőt a Teremtőhöz szeretné közelebb vinni.

Végül Molnár Imre történész, a varsói magyar nagykövetség kulturális tanácsosa arról szólt, hogy az egyesült Európában meg kell találnunk új küldetésünket, és el kell töprengenünk azon, mit kezdjünk nemzeti kultúránkkal az új feltételek között, nehogy olyanok legyünk, mint egy szabályozatlan, partok nélküli, irányát szüntelenül változtató folyó.


FORRÁS: Uj EmberARCHÍVUM

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak