|
LENGYEL TERVEK KÖZÉP-EURÓPA ÚJRARENDEZÉSÉRE
Czettler Antal 2005.10.03. 16:20
 Czettler Antal (1925, Budapest): történész. 1944-ben érettségizett a gödöllői premontreieknél. Részt vesz az ellenállásban, orosz fogságba kerül. Jogi diplomáját politikai elítélt édesapja miatt csak 1962-ben szerzi meg. 1968-ban Svájcba emigrál. Cikkeket és tanulmányokat ír a közelmúlt magyar történelméről. Magyarul megjelent: Teleki Pál és a magyar külpolitika, 1939-41, (1997). Jelen cikke az idén megjelenő új könyvének része, amely Kállay Miklós külpolitikáját tárgyalja.
Lord Palmerstonnak, Victoria királynő liberális külügymi niszterének és miniszterelnökének tulajdonítják az alábbi mondást: "Her Majesty's government has neither permanent friends nor permanent enemies, only permanent interests" ("Őfelsége kormányának nincsenek sem állandó barátai, sem állandó ellenségei, csak állandó érdekei"). A nagy brit államférfi ezzel azt akarta kifejezésre juttatni, hogy az államközi kapcsolatokat nem az érzelmek, hanem a reális érdekek befolyásolják.
Palmerston e megállapítása vonatkozik a lengyel-magyar kapcsolatok történetére is. A két nép közötti erős szimpátia ellenére Magyar- és Lengyelország gyakorta egymással szemben álló szövetségi rendszerekhez tartoztak. Ez volt a helyzet az első világháború után is. Lengyelország legfőbb szövetségese a győztes Franciaország volt, az a nagyhatalom, amelyik döntő szerepet játszott a történelmi Magyarországot szétszabdaló trianoni béke létrehozásában, s amelyik életre hívta a Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia közötti úgynevezett kisantant-szövetséget, amelynek egyetlen célja a békeszerződés revíziójára törekvő Magyarország féken tartása volt. Persze, a franciák által vezetett szövetségi rendszer nem volt homogén. Míg Csehszlovákia - elsősorban Beneą külügyminiszter ösztönzésére - a harmincas évek folyamán szövetségi szerződést kötött a Szovjetunióval, addig Lengyelország vezető államférfia, Pilsudski marsall éppen a bolsevista Oroszországot tekintette Lengyelország első számú ellenségének.1
A Szovjetuniónak Besszarábia bekebelezésére irányuló igénye miatt ugyanígy vélekedett az orosz ambíciókról a román vezetőréteg is. Érthető tehát, hogy Románia és Lengyelország még a húszas évek elején defenzív jellegű katonai szövetséget kötöttek egy várható szovjet agresszió kivédése céljából. E védelmi szövetség az 1939. évi európai krízisig a lengyel külpolitika axiómája maradt.A szerződés szövege megtalálható in: Beck, Jozef: Mon dernier rapport. Politiquw polonaise 1926-1939. (Utolsó jelentésem. Lengyel politika 1926-1939.) Neuchâtel 1951. 330-330. l. 2
Pilsudski marsall már a harmincas évek eleje óta arra törekedett - félvén egy esetleges német-szovjet bekerítéstől -, hogy lazítsa az egyoldalú francia kapcsolatokat és rugalmasabb, mai nyelven "multilaterális" külpolitikát folytasson. Ezért 1932. július 25-én megnemtámadási szerződést kötött a Szovjetunióval. Igazi fordulat a lengyel külpolitikában azonban akkor következett be, amikor 1932. november 2-án Jozef Becket, a fiatal államtitkárt és egykori légionáriust nevezték ki külügyminiszterré. Beck és helyettese, Szembek gróf, arra törekedtek, hogy szakítva Franciaország és a kisantant merev status quo-politikájával, lengyel vezetéssel újrarendezzék a kelet-közép-európai térséget.
Beck első külpolitikai sikere az 1934. január 26-án aláírt lengyel-német megnemtámadási paktum volt. Létrejöttét előmozdította a lengyel vezetőket aggodalommal eltöltő francia-szovjet közeledés, valamint - utólag bármilyen különösnek tűnik is ez - Hitler kormányalakítása Németországban. Ennek oka abban rejlett, hogy az osztrák alsó rétegekből származó Hitler nem osztotta a weimari köztársaságban is vezető szerepet játszó porosz-konzervatív vezetőréteg (Hindenburg, Papen, Schleicher és mások) hagyományos lengyelellenességét. Hitler elsősorban Ausztria és a Szudétaföld bekebelezésére törekedett, hosszú távon pedig szövetségest látott Lengyelországban egy későbbi időben megindítandó szovjetellenes háború esetére. Természetesen éppen hosszú távon voltak a német és lengyel célkitűzések összeegyeztethetetlenek. Hitler forradalmi, az európai hatalmi rendszert alapjaiban megrendítő külpolitikát folytatott. Beck ugyan ellenfele volt a status quónak, Csehszlovákiát német, magyar és szlovák közreműködéssel fel akarta darabolni, de - mivel állandóan történelmi kategóriákban gondolkodott - végső célja annak a nagyhatalmi szerepnek a helyreállítása volt, amelyet Lengyelország a Jagelló-királyok idején játszott. Beck külpolitikai koncepciója az úgynevezett "harmadik Európa" létrehozása volt, egy laza államszövetségé, amely Magyarországból, az autonóm Szlovákiából, Jugoszláviából, Romániából állt és Olaszországra támaszkodott volna, de jó baráti viszonyt tartott volna fenn a két nyugati hatalommal: Angliával és Franciaországgal. Beck szerint ez az általa megvalósítani kívánt államrendszer elég erős lett volna ahhoz, hogy mind a nemzetiszocialista Németország, mind a bolsevista Oroszország expanziós törekvéseivel szemben erős gátat képezzen.
Becket nemcsak a nemzetiszocialista Németország dinamikus expanziós politikája aggasztotta, hanem Beneą csehszlovák külügyminiszter 1935 óta követett, nyíltan szovjetbarát külpolitikája is. Utóbbival szemben azért voltak aggályai, mert attól félt - s a II. világháború alatti és utáni események tükrében nem is egészen alaptalanul -, hogy a beneąi külpolitika megnyitja az utat a Szovjetunió kelet-közép-európai expanzív törekvései előtt. Félelmét igazolni látszik Litvinov szovjet külügyi népbiztosnak 1937 novemberében Bullitt amerikai nagykövettel folytatott megbeszélése. E megbeszélés során az orosz diplomata nyíltan kijelentette, hogy a Szovjetunió célja nemcsak Besszarábia, de egész Románia bekebelezése, s egy későbbi időpontban Lengyelország "abszorbeálása" is.
1936. december 21-én Beck a lengyel külügyminisztérium vezető tisztviselői előtt körvonalazta a lengyel külpolitikai célokat. Ezek - szerinte - az alábbiak voltak: a csehek által 1919-ben jogellenesen elfoglalt tescheni körzet visszaszerzése, Kárpátalja Magyarországhoz való visszacsatolása, egy "autonóm" Szlovákia létrehozása, Magyarország és Románia kibékítése, s a fent említett - lengyel vezetés alatt álló és Olaszországra támaszkodó - Szlovákiából, Magyarországból, Romániából és Jugoszláviából álló blokk megteremtése. Még ugyanebben az évben sikerült Becknek egy diplomáciai sikert elkönyvelnie. Carol román király - nagyrészt Beck befolyására - a szovjetbarát és Beneąsel szorosan együttműködő Titulescu külügyminisztert elbocsátotta, és utódjául Victor Antonescut nevezte ki, aki a lengyel-román barátság elmélyítésének híve volt.Nem tévesztendő össze a háború ideje alatt a teljhatalmat gyakorló Ion Antonescu marsallal. 3
Beck koncepciójának gyenge pontját az a körülmény képezte, hogy sem Ausztriának, sem a történelmi cseh tartománynak nem tulajdonított jelentőséget. Az Anschlusst előbb-utóbb bekövetkező természetes történelmi folyamatnak vélte, ugyanúgy a Szudétaföld Németországhoz csatolását is, s nem realizálta, hogy a Szudétaföld elvesztése után a maradék Csehország szinte érett gyümölcsként hullik a Harmadik Birodalom ölébe.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés következtében Magyarország területe - Horvátországot nem számítva - 282 ezerről 93 ezer négyzetkilométerre, lakosainak száma 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Több mint hárommillió magyar került idegen uralom alá: kb. 1,7 milliót csatoltak Romániához, kereken 1 milliót Csehszlovákiához és félmilliót a szerb-horvát-szlovén királysághoz. 4
Különösen a két balkáni állam, Románia és Jugoszlávia nyomta el az uralmuk alá került nemzetiségeket. Jobb volt a nemzetiségek helyzete a Csehszlovák Köztársaságban, azonban e polgári demokrácia is központosító politikát folytatott, jóllehet a csehek arányszáma az 50%-ot sem érte el. A prágai kormány által erőltetett centralizáció azzal az eredménnyel járt, hogy a magyarok, németek, rutének, lengyelek, de még az államalkotó szlovákok sem érezték hazájuknak az új, történelmileg gyökértelen köztársaságot.Hoensch, Jörg K.: Der ungarische Revisionismus und die Zerschlagung der Tschechoslowakei. (A magyar ravizionizmus és Csehszlovákia szétverése.) Tübingen 1967, 18. l. 5
S nem szabad elfelejtenünk, hogy a nyugati publicisztikában ma is mint "egyetlen demokrácia a Rajnától keletre" emlegetett heterogén köztársaság kormánya 1922-ig ostromállapottal kormányozta az országot, nehogy az új államot el nem fogadó nemzetiségek azt darabokra szakítsák.
Ha e tanulmányban a Csehszlovákiában uralkodó helyzettel bővebben foglalkozunk, mint a másik két utódállam problémáival, ennek kizárólag abban rejlik az oka, hogy fő témánk, a magyar-lengyel együttműködés, elsősorban a Csehszlovák Köztársasággal szemben folytatandó politika koordinálására szorítkozik.
Közvetlenül a Trianont követő időkben a Felvidék lakosságának szlovák többsége a Magyarországgal fennálló ezeréves kapcsolatok helyreállítására törekedett, amennyiben a magyar kormány hajlandó lett volna a szlovákok részére a területi autonómiát biztosítani. Erre Budapest tett is ígéretet, s támogatta a Genfben Frantisek Jehlicka és Viktor Dvorzsák vezetésével megalakult Szlovák Nemzeti Tanácsot. E nemzeti tanács azonban az idők folyamán elvesztette befolyását a szlovák tömegekre, akik többsége az Andrej Hlinka páter és Jozef Tiso páter vezette Szlovák Néppárt köré tömörült (Hlinka-párt). A Hlinka-párt is autonómiára törekedett, de a Csehszlovák Köztársaság területén belül.Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon. Budapest, 1967. 17-25. l. 6
Magyar szempontból nézve kedvezőbb helyzet alakult ki Kárpátalján. Itt két csoport küzdött egymás ellen: az Andrej Brody és Stepan Fencik vezette ruszin magyarbarát párt - a területi autonómia garantálása esetén - Magyarországhoz óhajtott csatlakozni. Ezekkel szemben az Avhustyn Volosyn páter és Julian Revay által vezetett ukrán nemzeti párt eleinte a Csehszlovák Köztársaság kebelén belül megvalósítandó autonómiáért küzdött, távolabbi céljuk egy önálló ukrán állam magvának, egy "ukrán Piemontnak" a létrehozása volt. E párt szoros kapcsolatban állt a Dél-Lengyelországban tevékenykedő Ukrán Nemzeti Organizációval (OUN), amely illegális szervezet volt, mivel működését a lengyel kormány betiltotta.
A magyar kormányok a békeszerződés aláírását követő években eleinte arra szorítkoztak, hogy az elszakított területeken élő magyar kisebbségeknek nagyobb kulturális és politikai jogokat biztosítsanak. Nem adták fel azonban soha a trianoni szerződés területi rendelkezései revíziójára irányuló igényeket sem. Bethlen Istvánnak már a húszas években sikerült az elszigeteltségből kitörnie, először az Olaszországgal, majd az Ausztriával kötött baráti szerződések útján. A Német Birodalommal és Lengyelországgal csak a harmincas évek elején alakult ki szorosabb kapcsolat. Mindkét állam külpolitikája elsősorban Csehszlovákia ellen irányult. Elsősorban Beck törekedett a Csehszlovák Köztársaság likvidálására, Hitler 1938-ig a látszat szerint csak a szudétanémeteknek nyújtandó nagyobb autonómiát akarta kiharcolni. Beck és Hitler koncepciói között azonban óriási szakadék tátongott. Amíg ugyan Hitler az önrendelkezési jog wilsoni elvei megvalósításáért küzdő "Bayard-lovag"-nak tüntette fel magát, de csak azért, hogy újabb keleti területek bekebelezéséért csatlósként tekintett kisebb szövetségeseivel: Lengyelországgal, Litvániával, Magyarországgal és Romániával a Szovjetunió ellen meneteljen, addig Beck csak azért akarta szétfeszíteni az általa mesterséges képződménynek tekintett Csehszlovák Köztársaságot, hogy egy szerinte stabilabb és igazságosabbnak tartott új Közép-Európát teremtsen.
Amint fentebb említettük, Beck e koncepcióját 1936 decemberében fejtette ki először egy, a lengyel külügyminisztériumban tartott konferencián. Politikája sarkkövének számított az Olaszországhoz fűződő barátság elmélyítése. E törekvésében támogatta őt Bastianini, a varsói olasz követ, valamint Kánya Kálmán magyar külügyminiszter. Bastianini terve - a német hegemóniatörekvések ellensúlyozása érdekében - egy "Róma-Belgrád-Budapest-Varsó tengely kiépítése volt egy esetleges elágazással Bukarest felé".Szembek, Jan, gróf: Journal (Napló) 1933-1939. Paris, 1952. 276. l. 7
Beck már az 1938-es európai válság előtt igyekezett elmélyíteni a magyar-lengyel kapcsolatokat. Gondos előkészítés után 1938 februárjában Horthy kormányzó és Kánya Kálmán külügyminiszter hivatalos látogatást tettek Lengyelországban. Négynapos tárgyalás után a magyar és lengyel államférfiak megállapodtak abban, hogy összehangolják Csehszlovákiával szemben követendő politikájukat.Hoensch: 60-61. l., Roos: 281-282. l. 8
Szembek gróf emlékiratából tudjuk, hogy Kánya már ekkor aggályának adott kifejezést a Harmadik Birodalom növekvő túlsúlya miatt.
A lengyel kormány megbízható információkkal bírt azt illetően, hogy Hitler rövid időn belül Csehszlovákiával szemben felveti a németek lakta Szudétaföld kérdését. Lipski berlini és Lukasewicz párizsi követ jelentései alapján Beck szilárdan meg volt arról győződve, hogy a német-csehszlovák válság nem fog európai fegyveres konfliktust kiváltani. Litvinov 1938. május 12-én Georges Bonnet francia külügyminiszterrel folytatott beszélgetése során kijelentette, hogy a Szovjetunió csak abban az esetben siet a csehek segítségére, ha Lengyelország és Románia átengedi a szovjet csapatokat. Erre viszont egyik kormány sem volt hajlandó, Franciaország pedig szovjet együttműködés nélkül nem volt hajlandó háborúba menni Csehszlovákiáért. Akten zur deutschen auswärtigen Politik (Német külügyi dokumentumok = ADAP) II. kötet, 92., 96., 100., 127. sz. jegyzet; Szembek 308-309. l., Bonet, Georges: Defense de la paix (A béke védelme), Genf, 1946. 125. l., Allard, Sven: Stalin und Hitler. Bern, 1974. 153. l. 9
Ezen információk birtokában Beck nyíltan támogatta a szlovák autonomista párt Karel Sidor vezette szárnyát, akik egy Lengyelország és Szlovákia közötti perszonáluniót óhajtottak létesíteni.Roos: 323. l. 10
E lengyel-szlovák együttműködés egy időre befelhőzte a magyar-lengyel kapcsolatokat, mivel Kánya arra törekedett, hogy Szlovákia Magyarországgal lépjen perszonálunióra. Az emiatt keletkezett nézeteltérések kiküszöbölése céljából a magyar kormány a csehszlovákiai magyar kisebbség vezetőjét, gróf Esterházy Jánost 1938. július 17-én Varsóba küldte. Beck - aki számára létfontosságúnak látszott a magyarokhoz fűződő jó kapcsolatok ápolása - engedett Esterházy kérésének, és beleegyezését adta ahhoz a magyar javaslathoz, amelynek értelmében Szlovákia a magyar királyság kebelén belül autonómiát kapott volna.Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához (DIMK). A müncheni egyezmény és létrejötte. Összeállította Ádám Magda. Budapest, II. kötet, 251. sz. jegyzet. 11
A magyar kormány - tekintettel a honvédség gyenge felkészültségére - nem volt olyan magabiztos, mint a lengyelek. Budapesten attól féltek, hogy Csehszlovákia elleni fegyveres fellépés esetén Románia és Jugoszlávia fegyveresen lépnek fel Magyarországgal szemben, és sem Németország, sem Olaszország nem voltak hajlandók a románokkal és jugoszlávokkal szemben Magyarországot megvédeni.DIMK, II. 209. sz., Macartney, C. A.: October Fifteenth. A History of Modern Hungary (Október tizenötödike. A modern Magyarország története.) I-II. kötet. Edinburgh, 1956. I. kötet, 234. l. 12
Beck igyekezett a Romániával fennálló szövetségi és baráti viszony alapján a román fenyegetést elhárítani. A románok, akik a fenyegető szovjet beavatkozástól való félelmükben a csehszlovák-német-lengyel-magyar kapcsolatok békés rendezésére törekedtek, tettek is néhány biztató ígéretet. Beck legfőbb célkitűzését, Kárpátalja Magyarországhoz való csatolását és a közös lengyel-magyar határ helyreállítását azonban sem Károly király, sem Comnene külügyminiszter nem voltak hajlandók támogatni.Szembek: 327. l. 13
1938 augusztusában a magyar diplomácia jelentős sikert ért el. A kisantant külügyminiszterei 1938 augusztusában a jugoszláviai Bledben tartott értekezletükön elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, és Apor Gábor magyar külügyminiszter-helyettesnek komoly ígéretet tettek a magyar kisebbségek helyzetének javítására. Ellenszolgáltatásként Magyarország lemondott a katonai erőszak igénybevételéről Csehszlovákiával szemben.ADAP, II. 383., 390., 402. sz., ADAP V. 221., 223. sz., Kertész, Stephen: Diplomacy in a Whirpool (Diplomácia örvényében). Nòtre Dame, Indiana, 1953. 33-35. l. 14
A bledi egyezmény beárnyékolta a Horthy vezette magyar küldöttség és a német államférfiak között 1938. augusztus végén Németországban folytatott tárgyalásokat, amelyek amúgy is feszült légkörben folytak, mivel a magyar kormány vonakodott részt venni egy Csehszlovákia elleni fegyveres akcióban.ADAP II. 383., 402. sz., Erdmannsdorff, Otto: Die politischen Ereignisse in Ungarn während der Zeit vom Mai 1937 bis zum Juli 1941. Kézirat, amelyet Gosztonyi Péter bocsátott a szerző rendelkezésére. 15
A magyarok és a lengyelek abban a tekintetben teljesen egyetértettek, hogy saját kisebbségeik részére ugyanazokat a jogokat fogják követelni, amelyeket a prágai kormány hajlandó a szudétanémetek részére megadni. Szeptember 8-án a magyar és a lengyel kormány megállapodott abban, hogy olyan kérdésekben, amelyek mindkét felet érintik, tanácskozni fognak egymással, és Csehszlovákiával szemben azonos politikát fognak folytatni.DIMK II. 320., 342. sz., Szembek: 332. l., Macartney: I. 249. l. 16
Különösen szorosan működött együtt a magyar és a lengyel kormány fenti "gentlemen's agreement" szellemében Chamberlain angol miniszterelnök 1938. szeptember 15-i berchtesgadeni látogatása után. Szeptember 16-án a magyar és lengyel követek Londonban, Párizsban, Berlinben és Rómában azonos tartalmú jegyzéket nyújtottak át, és népszavazást követeltek Csehszlovákia magyar és lengyel kisebbségek lakta területein. Mivel az angol és a francia kormány a magyar és lengyel követeléseket elutasította, Beck egy lépéssel tovább ment. Szeptember 19-én az angol, francia, magyar és román kormány tudomására hozta, hogy a Hitlernek időközben tett angol engedmények értelmében most már népszavazás nélkül követeli a tescheni terület Lengyelországhoz való csatolását. Szeptember 21-én a lengyel követek hasonló tartalmú jegyzéket nyújtottak át Londonban, Párizsban, Berlinben és Rómában.Dokuments of British Foreign Policy (Brit diplomáciai iratok). II. 13., 15., 20. sz., ADAP II. 540., 551., 553., 589. sz., Beck: 163. l., Bonnet: 97. l. 17
Ugyanezt tették a magyar követek a négy nagyhatalom fővárosában.Macartney: I. 259. l. 18
Amikor Hitler és Chamberlain második, godesbergi tárgyalása után az angol-német feszültség kiéleződött, Lord Halifax brit külügyminiszter szeptember 24-én jegyzéket nyújtatott át Varsóban és Budapesten, s ebben közölte, hogy a szudéta kérdés rendezése után lehetőséget lát arra, hogy a lengyel és a magyar kisebbség ügyét is tárgyalások útján lehessen rendezni.DBFP III. 25., 44. sz. 19
A lengyel magatartás e kissé homályos brit ígéret ellenére megmerevedett. Amikor szeptember 28-án nyilvánvalóvá vált, hogy a négy nagyhatalom kormányfői Münchenben tanácskozásra ülnek össze a csehszlovák-német feszültség rendezése céljából, Beck jegyzéket intézett Prágához, s követelte a tescheni terület azonnali átadását.Beck: 164. l., Szembek: 343. l., ADAP II. 667. sz., DBFP III. 61. sz. 20
A magyar kormány ugyancsak jegyzékben követelte Prágától a magyarok lakta területek azonnali átadását.ADAP II. 630., 658. sz., Macartney: I. 270. l. 21
Az 1938. szeptember 29-i müncheni konferencián a magyar és lengyel igények nem szerepeltek a napirenden. Mussolini indítványára azonban a müncheni egyezmény szövegéhez az alábbi kiegészítő nyilatkozatot csatolták: "A négy nagyhatalom kormányfői (Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország, Cz. A. megjegyzése) kijelentik, hogy a csehszlovákiai lengyel és magyar kisebbségek kérdése, amennyiben azt a következő három hónapon belül az érdekelt kormányok közötti megállapodás útján nem rendezik, a négy nagyhatalom itt jelenlévő kormányfői újabb összejövetelének tárgya lesz."ADAP II. 670. sz. 22
Mussolini e diplomáciai lépését az a régebbi koncepciója sugallta, amelynek értelmében a német délkeleti terjeszkedés útja elé egy lengyel-magyar-olasz gátat kell emelni. Egyébként a müncheni egyezmény a magyar és a lengyel diplomácia vereségeként volt értékelhető. A szlovák és ruszin kisebbség kérdését nem is tárgyalták. A nyugati hatalmak a magyar és lengyel igények rovására oldották meg a szudétanémet kérdést.
Az 1938. szeptember 29-i müncheni négyhatalmi konferencia határozatait - amelyre Lengyelországot nem hívták meg - a II. világháború utáni történetírás többnyire egyoldalúan tárgyalja. Általában úgy tüntetik fel, mint "egy kis nemzet megerőszakolását" a nagyhatalmak által. E sorok szerzője úgy véli, hogy nincs a nemzetközi jog szemszögéből nézve eltérés a Párizs környéki békeszerződés és a müncheni egyezmény között. Mindkét esetben olyan területrendezésről volt szó, amelyet illetően az érintett lakosság beleegyezését nem kérték ki. Ha alaposan elemezzük akár a Csehszlovák Köztársaság belső struktúráját, akár a müncheni egyezmény előzményeit, 1938 őszére vonatkoztatva a "csehszlovák Dávid és a német Góliát" példáját a legendák birodalmába kell sorolnunk bármennyire is elítéljük Hitler agresszív és a második világháború kitöréséhez vezető politikáját.
Hasonlóképpen a legendák birodalmába tartozik a "naiv" Chamberlain meséje, aki hitt Hitler békevágyában, sőt ezen túlmenően a Szovjetunió ellen akarta fordítani a német hadigépezetet - az egyetlen állam ellen, amelyik hajlandó lett volna fegyveres segítséget nyújtani a Csehszlovák Köztársaságnak. Ez a tévhit az elmúlt fél évszázad folyamán olyan közhellyé vált a publicisztikában, hogy alig lehet vele a tényeket szembeállítani. Az angol "appeasement"-politika elemzése túllépi e tanulmány kereteit. Elég, ha csak néhány tényt idézünk emlékezetünkbe:
Anglia és a Csehszlovák Köztársaság között nem volt szövetségi viszony. Csehszlovákiát azonban szövetségi viszony fűzte Franciaországhoz és a Szovjetunióhoz. A szovjet-cseh szövetség eleve irreális volt, mivel az oroszok csak akkor tudtak volna segítséget nyújtani, ha lengyel vagy román területen vonulnak át. Ez azzal a következménnyel járt volna, hogy a Szovjetunió háborúba keveredik Lengyelországgal és Romániával. Litvinov külügyi népbiztos még 1938 tavaszán közölte Coulondre francia nagykövettel, hogy csak az esetben tud segítséget nyújtani a cseheknek, ha a francia kormány kieszközli a lengyelektől és románoktól, hogy átengedik a szovjet csapatokat.Alard: 82. l., Coulonre, Robert: De Staline a Hitler. Paris, 1950. 153. l. 23
Ez irreális követelés volt, Franciaország viszont angol támogatás nélkül nem tudott volna háborút indítani Németország ellen.
Az angol kormány viszont a dominiumokkal egyetértésben és a parlament óriási többségére támaszkodva már 1938 áprilisában leszögezte, hogy nem hajlandó európai háborút indítani olyan országért, amely a nemzetek önrendelkezési joga megsértésével jött létre, és amelyet a háború győzelmes befejezése után sem lehetne a versailles-i békeszerződés által megvont határok között helyreállítani.Feiling, Keith: The Life of Neville Chamberlain, London, 1944. 353-360. l., Henderson, Nevile Sir: Fehlschlag einer Mission (Egy küldetés kudarca). Zürich 1944. 147-152. l. 24
S nem szabad elfelejteni, hogy a nemzetközi politika eseményeit nemcsak hatalmi érdekek vagy machiavellisztikus törekvések irányítják. Irracionális, emocionális tényezők szintén nagy szerepet játszanak. 1938 őszén Európa népei nem akartak háborúba menni. Az első világháború vérzivatara, a verduni és doberdói mészárlás emléke még sokkal élénkebben élt az emberek tudatában, semhogy ezt a békevágyat semmibe lehetett volna venni.
E tanulmány szerzője azonban e tényezők figyelembevétele mellett is osztja a brit történész, Macartney professzor véleményét, aki Chamberlaint nem az úgynevezett "appeasement"-politika miatt bírálja, hanem azért, mert az egész csehszlovák és közép-európai kérdéskomplexumból kizárólag a cseh-szudétanémet kérdésre fordította figyelmét.Macartney,: I. 253. l., Henderson: 176-180. l. 25
Ahelyett, hogy bátor kezdeményezéssel hozzáláttak volna Közép-Európa újjárendezéséhez, az angol és francia államférfiak csak a szudétanémet probléma megoldásával foglalkoztak, és azt a látszatot keltették, hogy a béke mindenáron való fenntartásáért engedtek a hitleri erőszaknak. Mussolini kezdeményezésének és Beck rendíthetetlen magatartásának volt köszönhető, hogy a magyar és lengyel kisebbség problémája egyáltalán szóba került. A két nyugati nagyhatalom érdektelenséget tanúsított a közép-európai kérdések globális rendezése iránt. E magatartásuk nagyban hozzájárult Hitler ama hiedelméhez, hogy Közép- és Kelet-Európában saját elgondolásai szerint cselekedhet. E téves premisszából kiindulva foglalta el Prágát, szüntette meg Cseh- és Morvaország függetlenségét, és ezáltal elindult azon az úton, amely Európát a II. világháború szakadékába taszította.
A lengyel kormány nem törődött a müncheni egyezményhez csatolt kiegészítő nyilatkozat határozataival. Szeptember 30-án a prágai lengyel követ átnyújtott egy 12 órás ultimátumot, és követelte a tescheni terület azonnali átadását. Prága engedett, és a lengyel csapatok bevonultak Teschenbe. E terület gyors annektálása ellenére Münchent a lengyel diplomácia vereségeként kell értékelnünk. Csehszlovákia német csatlóssá vált, amelynek az lett a szerepe, hogy a lengyel-magyar határ helyreállítását megakadályozza. Mivel azonban a köztársaságot a szlovák és rutén mozgalmak miatt belső válság gyengítette, Beck úgy értékelte, hogy Csehszlovákia fel fog bomlani. Még München előtt Genfbe küldte kabinetfőnökét, Lubienski grófot, hogy közölje Comnene román külügyminiszterrel: a lengyel külpolitika legfőbb célja - a német terjeszkedés megakadályozását biztosítandó - a lengyel-magyar közös határ létrehozása, és ennek érdekében Szlovákiának és Kárpátaljának autonóm területként Magyarországhoz való csatolása. Károly király és a román kormány e lengyel tervet élesen ellenezték. Nyíltan közölték Beck külügyminiszterrel, hogy amennyiben Magyarország fegyveres kísérletet tesz Kárpátalja visszaszerzésére, akkor Románia a kisantant-egyezmény értelmében megtámadja Magyarországot.DBFP III. 27., 46., 65., 67. sz., ADAP V. 609., 650. sz., Szembek: 350. l. 26
Október első napjaiban a lengyel kormány abban reménykedett, hogy Szlovákia proklamálni fogja a függetlenségét. E remény illúziónak bizonyult. A Szlovák Néppárt 1938. október 6-i, zsolnai gyűlésén Sidor és a lengyel kapcsolatok kiépítésére törekvő szárny vereséget szenvedett. A Néppárt Tiso páter javaslatára óriási többséggel úgy határozott, hogy Szlovákia autonóm területként megmarad a Csehszlovák Köztársaság kebelében. Az autonóm jelleg hangsúlyozása érdekében az állam nevét - egy kötőjel beiktatásával - Cseh-Szlovákiára változtatták.
E diplomáciai kudarcok ellenére a lengyel-magyar együttműködés elmélyült. 1938. október 5-én a külügyminisztérium kabinetfőnöke, gróf Csáky István Varsóba utazott, ahol hosszas megbeszéléseket folytatott Beck külügyminiszterrel és Lubienski kabinetfőnökkel. A lengyel államférfiak diplomáciai támogatást ígértek arra az esetre, ha Magyarország helyre akarja állítani a közös lengyel-magyar határt. Beck jegyzékben hozta az angol, francia, német, olasz és román kormány tudomására, hogy Lengyelország támogatja a közös határ helyreállítására irányuló magyar törekvéseket. A román kormánnyal külön közölte, támogatja Szlovákia függetlenségét és Kárpátalja autonóm területként Magyarországhoz való csatolását, s egy Varsó-Budapest-Róma tengely kialakítását, amelyhez Románia is csatlakozhatna.Szembek: 344-345. l. 27
A közös lengyel-magyar határ létrejöttét azonban ebben az időben nemcsak Románia ellenezte, hanem elsősorban a Német Birodalom. Az OKW, a német fegyveres erők legfőbb parancsnoksága egy október 6-i keltezésű feljegyzésében közölte a német Külügyi Hivatallal, hogy Cseh-Szlovákia fennállását elsőrendű német érdeknek tekinti, és ezért a közös lengyel-magyar határ létrejöttét határozottan ellenzi.ADAP IV. 39. sz. 28
A magyar kisebbség sorsának békés úton történő rendezése érdekében 1938. október 9-től 13-ig közvetlen magyar-csehszlovák tárgyalások folytak Komáromban. A magyar küldöttséget Kánya Kálmán és Teleki Pál, a csehszlovák küldöttséget Jozef Tiso, a Szlovák Néppárt elnöke vezette. Mivel a tárgyalások eredménytelenül végződtek, a magyar kormány a fent említett müncheni zárónyilatkozat útján a négy nagyhatalomhoz akart fordulni, és Mussolinit kívánta felkérni a négyhatalmi értekezlet összehívására. Varsóban megütközést váltott ki, amiért Lengyelországot nem kérték fel közvetítésre, s emiatt Beck megbízásából Orlowski lengyel követ éles tiltakozó jegyzéket nyújtott át a magyar külügyminisztériumnak. Ennek hatására Hory András varsói magyar követ Lengyelországot is meghívta az összehívandó értekezletre, amely azonban Hitler vétója miatt nem jött létre. Amikor Szembek gróf szemrehányást tett Horynak a szerinte túlságosan óvatos magyar magatartás miatt, a magyar követ a honvédség gyenge felszerelésére és a csehszlovák hadsereg nyomasztó túlerejére hivatkozott. A müncheni tárgyalások előtt - 1938. szeptember 23-án - Beneą csehszlovák elnök általános mozgósítást rendelt el, s 1938 októberében a csehszlovák haderő volt Közép-Európában a legjobban felszerelt és legerősebb fegyveres alakulat.Szembek: 354. l. 29
Mivel október közepén úgy látszott, hogy Kárpátalja Magyarországhoz csatolása nehézségekbe ütközik, Beck ismét felelevenítette a szorosabb lengyel-szlovák kapcsolatok kérdését. Október 19-én gróf Szembek fogadta Sidor szlovák vezető politikust, aki közölte vele, hogy Szlovákia lengyel protektorátus alatt önálló államiság kialakítására törekszikSzembek: 359. l. 30
Hitler azonban félt a lengyel befolyás megerősödésétől, és eltökélte, hogy egyelőre Szlovákiát a Csehszlovák Köztársaság kebelében óhajtja megtartani. Ez volt az oka annak, hogy az 1938. november 2-i bécsi döntés alkalmából Ribbentrop a magyar követelésekkel szemben inkább a szlovák álláspontot támogatta.ADAP IV. 99. sz., DIMK II. 621-622. l., Hoensch: 188-195. l., Macartney: I. 298-304. l. 31
1938. október 19-én a lengyel külügyminiszter még egy utolsó kísérletet tett, hogy Romániát a lengyel-magyar határ kérdésében eddig képviselt álláspontja revideálására bírja rá. Beck Galacba utazott, ahol Carol királlyal és Comnene külügyminiszterrel tárgyalt. Comnene hajthatatlannak mutatkozott, a de facto már nem létező kisantant szövetségre hivatkozott és nem akarta tudomásul venni, hogy Cseh-Szlovákia a müncheni egyezmény után német csatlós állammá vált.Beck: 174-175. l., Hoensch: 158-159. l. 32
Időközben belső válság keletkezett Kárpátalján, amely a müncheni egyezmény óta a Cseh-Szlovák Köztársaságon belül autonóm területté vált. Volosyn páter elnöklete alatt összeült október elején az Ukrán Központi Tanács, proklamálta "Kárpát-Ukrajna" autonómiáját és megválasztotta az új autonóm terület első kormányát. Miniszterelnök a magyarbarát Andrej Brody lett, de a belügyminisztériumot az ukrán érzelmű Edmund Bacsinszki vette át.Zlepko, Dmytro: Die Entstehung der polnisch-ungarischen Grenze (A lengyel-magyar határ létrejötte). München, 1980. 19-25. l. 33
A lengyel és a magyar kormány Brody kinevezésétől azt remélte, hogy ő proklamálni fogja Kárpátalja perszonálunióját Magyarországgal. A komáromi tárgyalások utolsó napján útban volt Komárom felé, és be akarta jelenteni Kárpátalja csatlakozását Magyarországhoz. Erre azonban nem került sor, mivel a cseh-szlovák delegáció kompromisszumra nem hajlandó magatartása miatt Imrédy miniszterelnök arra utasította a magyar delegációt, hogy szakítsa félbe a tárgyalásokat és térjen vissza Budapestre.Hoensch: 142. l., Macartney, I. 287. l. 34
Brody nyíltan magyarbarát magatartása láttán a prágai kormány elhatározta, hogy véget vet tevékenységének. 1938. október 25-én egy Prágában tartott cseh-szlovák-rutén tárgyalás során Syrovy tábornok - aki Beneą október 5-i lemondása óta ideiglenes államfőként működött - elrendelte Brody letartóztatását, és Kárpátalján erőszakos módon Volosyn pátert ültette be a kormányfői székbe, aki egy száz százalékig ukrán érzelmű kormányt alakított. E változás következtében a lengyel-magyar határ helyreállítására irányuló törekvés egy időre meghiúsult.Adam, Magda: A kisantant. Budapest, 1981. 323-330. l., Beck: 162-175. l., Macartney: I. 305-306. l., Zlepko: 65-70. l. 35
1 Roos, Hans: Polen und Europa (Lengyelország és Európa). Tübingen 1967, 3-14. l.
2 A szerződés szövege megtalálható in: Beck, Jozef: Mon dernier rapport. Politiquw polonaise 1926-1939. (Utolsó jelentésem. Lengyel politika 1926-1939.) Neuchâtel 1951. 330-330. l. 2
3 Nem tévesztendő össze a háború ideje alatt a teljhatalmat gyakorló Ion Antonescu marsallal.
4 1929 óta az új állam neve Jugoszlávia.
5 Hoensch, Jörg K.: Der ungarische Revisionismus und die Zerschlagung der Tschechoslowakei. (A magyar revizionizmus és Csehszlovákia szétverése.) Tübingen 1967, 18. l.
6 Tilkovszky Lóránt: Revízió és nemzetiségpolitika Magyarországon. Budapest, 1967. 17-25. l.
7 Szembek, Jan, gróf: Journal (Napló) 1933-1939. Paris, 1952. 276. l.
8 Hoensch: 60-61. l., Roos: 281-282. l.
9 Akten zur deutschen auswärtigen Politik (Német külügyi dokumentumok = ADAP) II. kötet, 92., 96., 100., 127. sz. jegyzet; Szembek 308-309. l., Bonet, Georges: Defense de la paix (A béke védelme), Genf, 1946. 125. l., Allard, Sven: Stalin und Hitler. Bern, 1974. 153. l.
10 Roos: 323. l.
11 Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához (DIMK). A müncheni egyezmény és létrejötte. Összeállította Ádám Magda. Budapest, II. kötet, 251. sz. jegyzet.
12 DIMK, II. 209. sz., Macartney, C. A.: October Fifteenth. A History of Modern Hungary (Október tizenötödike. A modern Magyarország története.) I-II. kötet. Edinburgh, 1956. I. kötet, 234. l.
13 Szembek: 327. l.
14 ADAP, II. 383., 390., 402. sz., ADAP V. 221., 223. sz., Kertész, Stephen: Diplomacy in a Whirpool (Diplomácia örvényében). Nòtre Dame, Indiana, 1953. 33-35. l.
15 ADAP II. 383., 402. sz., Erdmannsdorff, Otto: Die politischen Ereignisse in Ungarn während der Zeit vom Mai 1937 bis zum Juli 1941. Kézirat, amelyet Gosztonyi Péter bocsátott a szerző rendelkezésére.
16 DIMK II. 320., 342. sz., Szembek: 332. l., Macartney: I. 249. l.
17 Dokuments of British Foreign Policy (Brit diplomáciai iratok). II. 13., 15., 20. sz., ADAP II. 540., 551., 553., 589. sz., Beck: 163. l., Bonnet: 97. l.
18 Macartney: I. 259. l.
19 DBFP III. 25., 44. sz.
20 Beck: 164. l., Szembek: 343. l., ADAP II. 667. sz., DBFP III. 61. sz.
21 ADAP II. 630., 658. sz., Macartney: I. 270. l.
22 ADAP II. 670. sz.
23 Alard: 82. l., Coulonre, Robert: De Staline a Hitler. Paris, 1950. 153. l.
24 Feiling, Keith: The Life of Neville Chamberlain, London, 1944. 353-360. l., Henderson, Nevile Sir: Fehlschlag einer Mission (Egy küldetés kudarca). Zürich 1944. 147-152. l.
25 Macartney,: I. 253. l., Henderson: 176-180. l.
26 DBFP III. 27., 46., 65., 67. sz., ADAP V. 609., 650. sz., Szembek: 350. l.
27 Szembek: 344-345. l.
28 ADAP IV. 39. sz.
29 Szembek: 354. l.
30 Szembek: 359. l.
31 ADAP IV. 99. sz., DIMK II. 621-622. l., Hoensch: 188-195. l., Macartney: I. 298-304. l.
32 Beck: 174-175. l., Hoensch: 158-159. l.
33 Zlepko, Dmytro: Die Entstehung der polnisch-ungarischen Grenze (A lengyel-magyar határ létrejötte). München, 1980. 19-25. l.
34 Hoensch: 142. l., Macartney, I. 287. l.
35 Adam, Magda: A kisantant. Budapest, 1981. 323-330. l., Beck: 162-175. l., Macartney: I. 305-306. l., Zlepko: 65-70. l.
A bécsi döntés után tett kísérlet a közös határ helyreállítására. A német-olasz démars
A történelem iróniája, hogy minden idők talán legdilettánsabbnak bizonyult diplomatája, Joachim von Ribbentrop, jó prófétának bizonyult, amikor vonakodott a Német Birodalom részéről a döntőbírói szerepet elvállalni. Ciano olasz külügyminiszterrel 1938. november 22-én folytatott telefonbeszélgetése során úgy vélekedett, a döntőbíró szerepe a leghálátlanabb, mivel mindkét fél elégedetlen lesz a döntőbírósági határozat eredményével.
Mind a szlovák kormányfő, Tiso, mind rutén kollégája, Volosyn, élesen kritizálták a döntést. Utóbbi főleg Munkács és Ungvár Magyarországhoz történt visszacsatolását tartotta sérelmesnek és "az etnikai elv megsértésének". Tisztán etnikai alapon a bécsi határozat magyar szempontból kielégítőnek volt minősíthető - DIMK, III. 32. sz. -, hiszen Magyarország visszakapott egy 12 103 négyzetkilométernyi területet kerek 1 030 000 lakossal (ebből 830 ezer volt magyar anyanyelvű). Értékes mezőgazdasági kultúrterület, számos bánya és gyár került újra magyar uralom alá, s Imrédy miniszterelnök 1938. november 2-i rövid rádiónyilatkozatában köszönetet mondott a tengelyhatalmak államvezetésének. Az összes napilap - a nyilas "Magyarság"-tól a zsidó "Újság"-ig - köszönetet mondott a német, olasz és lengyel diplomáciai segítségért. Jóllehet a lengyel kormány nem vett részt a döntőbíráskodásban, de a konzervatív, liberális és baloldali lapok inkább az olasz és lengyel segítséget emelték ki a német szerep rovására, hiszen nyílt titok volt, hogy Ribbentrop német külügyminiszter ellenezte Kassa, Munkács és Ungvár Magyarországhoz való visszacsatolását. - DIMK, II. 528. sz., Chaszar, 142-143. l.
E hivatalosnak tekinthető megnyilatkozások nem tudták leplezni azt az elégedetlenséget, amelyet mind a politikai vezetőréteg, mind a széles közvélemény a bécsi döntés eredményével szemben érzett. Fájdalmasan vették tudomásul, hogy Pozsony, az ősi koronázóváros, valamint Nyitra, az ősi püspöki székhely Szlovákiánál maradt. A vezető politikusok persze tudták, hogy München után csak az etnikai elvet lehetett érvényesíteni, de a magyar revíziós törekvések - amelyeket olyan mérsékelt politikusok képviseltek, mint Bethlen István vagy Teleki Pál - a Kárpát-medence területén élő népek föderatív jellegű egyesítésére irányultak. Bécsben a német nemzetiszocialisták által képviselt "völkisch", népi, etnikai elv diadalmaskodott, s szó sem volt a Szentkorona országainak föderatív egyesítéséről.
Amint említettük, a Szlovák Néppárt 1938. október 6-i zsolnai határozata után arról szó sem lehetett, hogy a szlovákok visszatérjenek a "Szent István-i birodalom" kebelébe. A magyarok azonban erősen reménykedtek Ruténföld visszatérésében, s meg voltak arról győződve, hogy ez az önrendelkezés wilsoni elvének is megfelelne, hiszen Brody, Fencsik és jelentős rutén politikusok a Magyarországgal való uniót tűzték ki célul. A bécsi döntés ezeket a reményeket meghiúsította. A legérdekesebb jelenség az volt, hogy az akkori szemantika szerint "baloldali"-nak vagy "angolbarát"-nak tekintett körök voltak a döntéssel a legelégedetlenebbek, tehát a konzervatívok, a legitimisták, a kisgazdák, a liberálisok és a szociáldemokraták. E körök féltették Magyarországot a német terjeszkedéstől, s úgy vélték, hogy a német veszély elhárítása érdekében még szorosabbra kell fűzni a Lengyelországhoz fűződő kapcsolatokat. Fenn akarták tartani a szoros baráti kapcsolatokat Olaszországgal is, ugyanis e hatalomban a Német Birodalom ellensúlyát vélték látni, de közeledni kívántak a két nyugati demokráciához, Angliához és Franciaországhoz is.
Ruténföld vagy új nevén "Kárpát-Ukrajna" Munkácstól és Ungvártól elvágva életképtelen alakulat volt. A Volosyn vezette kormány egyre inkább német befolyás alá került. Ezért Erdmannsdorff német követ jelentéseiből kivehető, hogy aggodalommal szemlélte a Kárpátalja visszaszerzéséért folyó tüntetéseket, amelyeket a Herczeg Ferenc vezette Revíziós Liga, a különböző diákszövetségek és más társadalmi egyesületek szerveztek. Különösen élesen foglalt állást a Független Kisgazdapárt 1938. november 6-i gyűlésén a lengyel-magyar határ helyreállításáért a párt vezére, Eckhardt Tibor, aki kijelentette: Magyarország biztonságát csak a közös határ megteremtésével lehet garantálni. - Hoensch, 217. l.
Téves premisszákból indulnak ki azok a marxista, de olykor nyugati történészek is, akik a lengyel-magyar határ helyreállítására irányuló törekvést a Horthy-rendszer "annexiós vágyára" vezetik vissza. Az a hit, hogy a rutén nép Magyarországgal akar egyesülni, áthatotta a magyar közvéleményt, amint ez Kánya Kálmánnak a római magyar követhez intézett november 17-i táviratából kitűnik.Ádám Magda - Juhász Gyula - Kerekes Lajos: Allianz Hitler - Horthy - Mussolini (Allianz). Budapest, 1966. 44. sz.
November első felében számos rutén személyiség által írt vagy fogalmazott segélykérő távirat futott be Budapestre, s nehéz lenne elképzelni, hogy az erősen konzervatív, de alkotmányos és parlamentáris Horthy-rendszer ilyen levéláradatot a totalitárius államok példájára szervezett volna meg.
Amíg 1928 őszéig Hitler, mint a revíziós igények esetleges támogatója, bizonyos népszerűségnek örvendett Magyarországon, e népszerűség a bécsi döntés okozta csalódás következtében megszűnt. Kizárólag a nyilas és szélsőjobboldali pártok tekintették a Német Birodalmat potenciális szövetségesnek. A közvélemény jelentős rétegeit félelemmel töltötte el a Harmadik Birodalom expanzív politikája. Ha a trianoni békekötés után az országnak a kisantant általi bekerítése elviselhetetlennek tűnt, a müncheni négyhatalmi egyezmény után Magyarország geostratégiai helyzete a Bécsben elért területnövekedés ellenére megromlott. Románia továbbra is ellenséges állam maradt, a Jugoszláviával való viszony javítására tett erőfeszítések nem jártak jelentős eredménnyel. Az északi határon a beneši status quót egy virulens, agresszív és a Német Birodalom által támogatott szlovák és ukrán nacionalizmus váltotta fel. A legnagyobb veszélyt azonban Ausztria bekebelezése óta a hatalmas Harmadik Birodalom jelentette, amely Bécsben nem támogatta a magyar igényeket. Az elért eredmények kizárólag Ciano olasz külügyminiszter támogatásának voltak köszönhetőek. Ezen túlmenően Németország a bécsi döntést arra is felhasználta, hogy két régi, Magyarországhoz tartozó községet annektált: Dévényt és Pozsonyligetfalut. Ebben a súlyos helyzetben úgy látszott, hogy csak a közös lengyel-magyar határ létrehozása szüntetheti meg Magyarország elszigeteltségét.
A magyar kormány 1938. október végén arra törekedett, hogy Lengyelország is vegyen részt a döntéshozatalban. Mivel azonban a cseh-szlovák kormány erre az esetre Románia részvételét is kívánta, a magyar kormány elfogadta azt, hogy csak a két tengelyhatalom legyen a döntőbíró. - Hory András: Bukaresttől Varsóig. Budapest, 1987.
Kánya külügyminiszter Beck ehhez való hozzájárulását azzal az ígérettel szerezte meg, hogy a magyar kormány nem fog abba belenyugodni, hogy Kárpátalja ne kerüljön vissza az anyaországhoz. - DIMK, III. 22. sz., Ciano: 1938. november 11-i bejegyzés.
Néhány nappal a bécsi döntés után, november 6-án a Horthy kormányzó elnökletével tartott koronatanács leszögezte, hogy a magyar külpolitika legfőbb célja Ruténföld mielőbbi visszaszerzése. - ADAP, IV. 112. sz.
E cél elérése érdekében a magyar kormány megtette az első diplomáciai lépéseket. November 9-én Hory varsói követ megbeszélést folytatott Beck külügyminiszterrel és Lubienski kabinetfőnökkel, és közölte velük, hogy Magyarország hajlandó Kárpátalja fegyveres erővel történő megszerzésére, ha ehhez Lengyelország katonai segítséget nyújt. Beck és Lubienski e magyar kérést elutasították, de hajlandónak mutatkoztak lengyel szabadcsapatok Kárpátaljára történő beszivárogtatására. - ADAP, V. 100. sz.
A magyar kormány azonban nem elégedett meg a lengyel támogatással, hanem igyekezett az olasz kormány segítségét is elnyerni. 1938. november 11-i, Cianóval folytatott megbeszélése során azonban Villani magyar követ kérését az olasz külügyminiszter határozottan elutasította. Ciano rámutatott arra, hogy a bécsi döntés alkalmával húzott határokat a két fél, a magyar és csehszlovák, véglegesként fogadta el. Szerinte a németek is elleneznének egy erőszakos magyar lépést. - ADAP, IV. 118. sz.
Ciano hivatkozása a német ellenkezésre nem volt alaptalan. Göring a Villani-Ciano megbeszéléssel egyidejűleg fogadta Durcsanszky szlovák külügyminisztert, s közölte vele, hogy a német kormány egyelőre a Cseh-Szlovák Államszövetség fenntartását helyesli, de idővel megalakulhat egy önálló Szlovákia és egy Szlovákiára támaszkodó önálló Kárpát-Ukrajna, de utóbbinak a magyarok általi elfoglalását a Német Birodalom nem tűrné el. - Ádám - Juhász - Kerekes: Allianz, 45. sz.
E baljós jelek ellenére Magyarországon megkezdődtek a katonai előkészületek a kárpátaljai bevonulásra. Ebben az időben már számos magyar és lengyel szabadcsapat hajtott végre fegyveres akciókat Ruténföldön. Erről a német Külügyi Hivatal is értesült, s Woermann helyettes államtitkár azt javasolta Ribbentropnak, hogy erőteljesen fogalmazott közös német-olasz jegyzékkel állítsák le a tervezett magyar akciót.
Budapesten lebecsülték a német részről fenyegető veszélyt. Kizárólag a lengyel támogatásra számítottak, és abban reménykedtek, hogy idővel az olasz magatartás is megenyhül Magyarország irányában. November 15-én Horthy kormányzó fogadta Erdmannsdorff német követet, és figyelmeztette őt a Kárpátalján uralkodó súlyos helyzetre. Rámutatott arra, hogy a robbanás bármely pillanatban bekövetkezhet, mivel egyes községekben éhínség dühöng, és a robbanás veszélyét csak a magyar csapatok bevonulása tudja megakadályozni. - DIMK, III. 50. sz., ADAP, IV. 122. és 127. sz.
November 18-án befejeződött a 6. magyar hadtest felvonulása Munkács és Ungvár térségében. A bevonulás időpontjáról csak Beck lengyel külügyminisztert értesítették, a német és olasz kormányt nem. Kánya arra irányuló kérését, hogy a lengyel kormány küldjön négy hadosztályt Kárpátaljára, Beck ezúttal is elutasította, de hajlandó volt nagyobb létszámú szabadcsapatok Kárpátaljára küldésére. Egyúttal megnyugtatta Kányát, hogy román szövetségesét visszatartja egy esetleges intervenciótól. A magyar minisztertanács a bevonulás időpontjául 1938. november 20-át jelölte meg. A jobb diplomáciai előkészítés érdekében a katonai akció időpontját egy nappal elhalasztották, és november 21-ét tűzték ki mint végleges dátumot. - DIMK, III. 41. sz.
A német kormány azonban közbelépett. A Külügyi Hivatal utasítására november 19-én Erdmannsdorff követ felkereste Kányát, és közölte vele, hogy a csehszlovák kormány egy erőszakos magyar fellépést nem tűrne el, de a német kormány sem helyeselné a bécsi döntés egyoldalú megsértését, és a kárpátaljai bevonulás rizikóját Magyarországnak kell viselnie. Kánya ugyan nem vonta kétségbe a bécsi döntés érvényességét, de kifejtette: a Kárpátaljáról Budapestre befutó segélykérelem alapján új helyzet állt elő, és a magyar kormány nem nézheti tétlenül az önrendelkezési jog semmibevételét a csehek és a Volosyn-kormány részéről. - ADAP, V. 128. sz.
Egy nappal előbb, november 18-án Villani követ felkereste Cianót és közölte vele, hogy Kárpátalján máris megindult a Magyarországhoz való csatlakozási mozgalom, és a magyar kormány szerint - ez téves premissza volt - Hitler közömbösen venné tudomásul a magyar bevonulást. Ciano erre azt felelte, szerinte Hitler megvétózza a magyar tervet, és ebben az esetben Mussolini Hitlerrel lesz szolidáris. - Macartney, I. 314. l.
November 20-án reggel a magyar kormány utasítására Szabó László katonai attasé felkereste Mussolinit, ecsetelte előtte a kárpátaljai helyzetet, tájékoztatta a Ducét a tervezett magyar bevonulásról, és ehhez olasz segítséget kért. Mussolini - akinek a német ellenzésről feltehetően nem volt tudomása - azonnal 100 olasz bombázógépet kínált fel, ezek azonban a rossz időjárás miatt nem tudtak felszállni. Amikor Ciano erről tudomást szerzett, telefonon felhívta Ribbentropot, aki azonnal értesítette Hitlert a tervezett magyar bevonulásról. A "Führer" felhatalmazta Ribbentrop útján Erdmannsdorffot, hozza a magyar kormány tudomására, hogy a magyar honvédség bevonulása Kárpátaljára a bécsi döntés flagráns megsértését jelentené. Magyarország a német vezér szerint könnyelmű játékot folytat, és ha katonai lépéshez folyamodik, ezért vállalnia kell a teljes felelősséget. - ADAP, V. 101. sz., Roos, 376-387. l.
1938. november 21-én Erdmannsdorff és olasz kollégája, Vinci gróf ilyen értelmű démarsot nyújtottak át Kányának, akit nyomatékosan figyelmeztettek arra, hogy a bécsi döntés megsértéséért Magyarországnak kell a teljes felelősséget viselnie. - Macartney, I. 316-318. l.
Kánya kifejezte ugyan, hogy e felfogással nem ért egyet, de az akciót a német-olasz vétó miatt le kellett fújni.
Ha a tengelyhatalmak fellépése, amellyel megakadályozták a Kárpátaljára történő bevonulást, magyar szempontból csak diplomáciai kudarcnak számított, lengyel szempontból egyenesen diplomáciai vereségnek volt tekinthető. Vétójukkal a németek elreteszelték azt az utat, amely Beck szándéka szerint a "Harmadik Európa" megteremtéséhez vezetett volna. S veszélyesnek tartották Varsóban az "ukrán Piemont" létrehozására irányuló német tervet, hiszen Lengyelország keleti részét egy több mint hatmilliós ukrán kisebbség lakta, amely egy nagyukrán nemzeti állam létrehozására törekedett. Beck tudta azt is, hogy a német vétót az az elutasító magatartás is motiválta, amelyet a lengyel kormány a Ribbentrop és Lipski lengyel követ 1938. október 24-i tárgyalása alkalmából tett német javaslatokkal szemben tanúsított. E megbeszélés során Ribbentrop a Németországot Kelet-Poroszországtól elválasztó "korridoron" keresztül vezető extraterritoriális autópálya építését és Danzig "szabad város"-nak a Birodalomhoz való csatolását kérte. Beck mindkét német javaslatot határozottan elutasította. - DIMK, III. 126., 130., 172. sz., Hoensch, 231. l.
Beck koncepciójának, a Varsó-Róma tengely életrehívásának a valószínűsége napról napra csökkent: Lengyelország kedvezőtlen stratégiai helyzete, Magyarország katonai gyengesége, Cseh-Szlovákia felbomlási folyamata, Olaszország bizonytalan magatartása, valamint Anglia és Franciaország érdektelensége lehetővé tették Hitler számára e nagyvonalú lengyel tervek meghiúsítását.
Magyarország közeledése a tengelyhatalmakhoz
Röviddel a német-olasz démars átnyújtása után Kánya Kálmán külügyminiszter lemondott. Utódja gróf Csáky István addigi kabinetfőnök lett, aki a német-magyar feszültség csökkentése érdekében közeledni kívánt a tengelyhatalmakhoz. Parlamenti bemutatkozó beszédében - 1938. december 18-án - kilátásba helyezte, hogy Magyarország csatlakozni fog a német-japán-olasz antikomintern paktumhoz, és ki fog lépni a Népszövetségből. Ettől függetlenül Ciano olasz külügyminiszter december végi budapesti látogatása során mind Csáky, mind Imrédy miniszterelnök aggályukat fejezték ki a fokozódó német befolyás miatt.Hoensch, 251. l.
Bár Csáky elődjénél hangsúlyosabban emlegette Magyarország "tengelybarát" külpolitikáját, ez nem jelentette azonban a lengyelekhez fűződő baráti viszony megszakadását. Igaz, hogy a lengyel sajtó egy része támadta az óvatos és "gyáva" magyar magatartást, sőt magyarbarát politikája miatt magát Becket is. A lengyel kormány megnyugtatása céljából gróf Esterházy János december 15-én újra Varsóba utazott, és Beckkel, valamint helyettesével, gróf Szembekkel - akihez egyébként Esterházyt rokoni kapcsolatok fűzték - folytatott megbeszélései során kilátásba helyezte, hogy a magyar kormány nem adja fel Kárpátalja visszaszerzésére irányuló tervét, sőt, a következő hónapok során azt gondosan előkészítik és végre fogják hajtani.ADAP, V. 115. és 126. sz.
A lengyel kormány aggályai nem voltak alaptalanok. 1938. december 7-én a német és az "ukrán" autonóm kormány gazdasági megállapodást kötöttek, amelynek értelmében német ipari berendezések szállítása ellenében Volosyn kormánya kötelezte magát arra, hogy Kárpátalja föld alatti kincsei hosszú távon a Német Birodalom rendelkezésére fognak állni, és feltárásuk német vállalatok hatáskörébe fog tartozni.ADAP, V. 303., 308. sz., Wilhelmstrasse, 342-346. l., Hoensch, 231. l.
1939. január 5-én Beck nem hivatalos látogatást tett Hitlernél Berchtesgadenben. A tárgyalások barátságos légkörben folytak, de Beck az előző évben Ribbentrop által előterjesztett német javaslatokat illetően hajthatatlan maradt, bár január végére hivatalos látogatásra meghívta Ribbentropot Varsóba.Pester Lloyd 1939. január 27-i száma, idézi Hoensch, 239-240. l.
Tíz nappal Beck berchtesgadeni megbeszélései után Csáky magyar külügyminiszter Berlinbe utazott, ahol Hitler január 16-án fogadta őt. A tanácskozások barátságtalan légkörben kezdődtek. Hitler a magyar külügyminiszt
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
