90 éves a lengyel hadsereg pilótája
2005.04.21. 14:21
*********** Kossuth Rádió / Egy hazában, 2005. április 1. *********** Március 27-én ünnepelte 90. születésnapját Ernest Niżałowski, a magyarországi lengyel közösség doyenje. A II. Világháborúban a Lengyel Hadsereg pilótájaként harcolt, fogságba esett, megszökött, majd internálták. Ernő bácsi két éve gyűjtést kezdeményezett az első magyarországi lengyel plébános, Wincenty Danek atya szobrának felállítására, amelyre idén május 1-jén kerül sor. Ernest Nizalkowskyval Bogdanska-Szadai Bozena beszélgetett.
- Mit jelent magának lengyelnek lenni Magyarországon? - Azt, hogy Magyarországnak lengyelnek lenni – ez lelkileg egy hatalmas valami, amit nem lehet megmagyarázni. Magyarországon születtem, édesanyám magyar volt, apám volt lengyel, de apám nagyon sokat mesélt az óhazájáról. Közben apám bevonult katonának az I. Világháborúban, és itt volt akkor Danek Wincenty nevű tiszteletes, akit második édesapámnak tartottam. Ő nevelt és ő plántálta belém a lengyel vért. Csodálatos ember volt. Míg élek, örökké áldani fogom az emlékét. Nagyon-nagyon sokat köszönhetek neki. Két évvel ezelőtt egy vasárnap, a templomba menet, mentem fel a lépcsőn és egy pillanatra megálltam. Nem tudom, mi történt velem. Mintha egy forró víz ömlött volna rám, egy nagyon különös érzés fogott el. Ahogy ránéztem a templom bejáratra, akkor ötlött belém, tulajdonképpen ezt a gyönyörű szép templomot kinek köszönhetjük? Kinek köszönhetjük, az akkor felépített templom mellett a Lengyel Házat? És sehol semmi jel, egy fénykép, semmi nincs. Egy eldugott kis táblácska van a templom sarkában, egy sötét helyen, amit senki sem lát. Ezt nem lehet, ezen változtatni kell. Mint, mindig az életben, a jó Isten fogta a jobb kezemet, és Ő vezetett. Nagyon-nagyon sokszor voltam nagyon nehéz életkörülmények között. Akkor megfogadtam a jó Istennek, hogy ameddig élek, nem halhatok meg, amíg valami örök emléket nem állítok neki. - Ezért történt a szoborfelállítás… - Ekkor elhatároztam, hogy elkezdem a gyűjtést, és vagy egy emléktáblát a templom falára, de legszívesebben egy bronz szobrot szerettem volna felállítani. Jelen pillanatban még hiányzik egy kis pénzt, de reméljük, hogy május 1-jére, amikor a szobornak a felszentelése lesz, összejön az a pénz. Ő maga háromszor járt kint Amerikában pénzt szerezni a templomépítéshez. Itt Magyarországon is minden követ megmozgatott, minden fillért feltett, nagyon sokszor láttam, hogy az ebéd egy pohár tea és egy darabka száraz kenyér volt. Hogy minden fillért félretehessen a templom építésére. Csodálatos ember volt. Mikor felépült a templomunk, utána még az itteni fiatalsággal karöltve, a mise után, bementünk a szobájába, ő leült egy sámlira a szoba közepén, és mi gyerekek körülötte a padlóra letelepedtünk. Ő kezdett nekünk magyarázni. Nagyon sokat mesélt nekünk a szent Lengyelországról, hogy mit jelent a haza, mit jelent annak a hazának a szeretete. Bennem különösebben – amit nem tudok megmagyarázni magamnak – borzalmasan mély nyomot hagyott. Olyannyira, hogy mikor nehéz körülmények között ugyan, de elvégeztem az egyetemet, édesapámnak bejelentettem, hogy én a lengyel hadseregben akarok szolgálni. Így is volt, el is intéztük. Kimentem 1936-ban, mint önkéntes és 2 évet szolgáltam a lengyel légierődnél, ahol hadipilóta kiképzést kaptam. 1938-ban hazajöttem, de közbejött a mozgósítás. Rögtön mentem a követségre, kértem az útlevél hosszabbítását és már mentem ki Lengyelországba. Varsóban az 1. számú Légi Ezredhez, ahová tartoztam, őket már kievakuálták a román határ közelébe. De akik ott maradtak katonák, minket felraktak egy teherautóra és kivittek Modlinba. 1939. szeptember 28-áig ott harcoltam. Varsóban estem német hadifogságba. 16 hónap után sikerült megszöknöm Németországon, illetve Ausztrián keresztül, hazatérni Magyarországra. A magyar határnál Sopronban igazoltatta, majd a Soproni Katonai Városparancsnokság levitt Sárvárra, az internáló táborba, ahol 3 hónapig voltam. Egy bizottsági látogatás alkalmával kértem, hogy hozzanak fel Budapestre, hisz itt is van tábor és szüleim, testvéreim itt vannak Budapesten. Ezt teljesítették is. Itt voltam, kaptam egy igazolást, amivel engedélyezték, hogy otthon lakjak. Egy hónapban egyszer kellett kimenni igazolni, hogy még itt vagyok, és átvenni a zsoldot. Mert akkor a magyar állam minden katonának a rangjához megfelelő zsoldját kifizette. 1999-ben Kwa¶niewski lengyel köztársasági elnök úr egyik legmagasabb kitüntetéssel, az Érdemrend Lovagkeresztjével tüntetett ki az elmúlt cselekedeteimért. Azóta is amit tudok, azt csinálom, de sajnos a 90 év már nagyon megnyomja magát. - Ernő bácsi, mit kívánna magának születésnapja alkalmából?
- Hogy ez a lengyel templom olyan formában működjön, mint háború előtt. Hogy tömve volt. Nagyon kevesen jönnek a templomba sajnos. Most még arra kérem a Mindenható jó Istent, hogy a május 1-jét megélhessem, hogy Danek Wincenty plébános urunknak a szobrát felavassuk, felszenteljük.
|