|
Kiss Gy. Csaba: Lengyel napló
Szekér Endre 2005.04.14. 03:38
 Hamuban csillagló gyémánt címmel jelent meg Kovács István könyve a lengyel történelemről – a címben őrizve a híres Andrzej Wajda-filmét. Most Kiss Gy. Csaba számos közép-európai és lengyel vonatkozású tanulmány után – Lengyel naplót ír, a maga „lengyelségét”, számtalan lengyelországi utazásának élményét szeretné átadni nekünk. Hiszen csaknem minden magyarnak megvan a maga „lengyel” története, barátsága, utazása, film-élménye stb. – ún. „lengyelsége”. Van, aki az 1848/49-es szabadságharcra és Bem tábornokra gondol, van, aki a budapesti Bem-szobor szerepére az 1956-os forradalmi napokban. Ezért is különös erővel hatnak az olvasóra a Lengyel napló lapjai.
Ryszard Kapuscinski, a híres lengyel író (pl. A császár vagy a Lapidárium szerzője) ajánló soraival jelent meg Kiss Gy. Csaba könyve. Az ajánlás újra felhívja a figyelmet a Közép- Európa eszmére, Kiss Gy. Csaba munkásságának középpontjára, az „ésszel és szívvel” készült Lengyel naplóra. Valóban több- rétegű könyv a Lengyel napló, hiszen a „szabályos” vagy „szabálytalan” lengyel történelmi események alapjára szubjektív réteget, személyes élményeket, találkozásokat, olvasmányokat stb. épít a könyv szerzője. Például az 1980-as lengyelországi utazás, a lengyel nyár különös sugárzása, a konkrét események mögötti sejtetés („valami készül!”), a Szolidaritás hírei, Walesa tárgyalása stb. mellett azonnal ott van a magyarországi rész: Kovács István barátsága, Csoóri Sándor alakja, E. Fehér Pál ellenszenvet kiváltó cikkei, a „Nota bene”-k az Élet és Iroda- lomban, közhasználatú nevében az „És”-ben. Kiss Gy. Csaba Kosztolányi megfigyelésére gondol: a tavasz francia, a tél orosz, az ősz magyar, a nyár olasz. Eltűnődik ezen az évszak- elosztáson, és ő „lengyel nyarat” vesz észre. És Juhász Gyula verse jut eszébe: „Mi lesz, ha egyszer szikrát vet a szalma / És föllángol e táj, e néma, lomha?”…
A Lengyel napló oldalain természetesen összefonódik a Szolidaritás sorsa, a magyar sajtóvisszhang, Waclaw Felczak krakkói professzor előadása, Norwid verse, Wajda filmje, egy baráti levél, egy erdélyi hír, egy családi esemény stb. Ezt a valóságosan ezernyi szálból szövődő naplót a maga összetettségében kell látnunk és olvasnunk: így egyszerre hat ránk a lengyel történelem és az akkori magyar valóság számos villanása. Kiss Gy. Csaba különösen figyel ebből a hatalmas anyagból, valóság-halmazból a lengyel eseményekre, mindig középpontban van a maga „lengyelsége”. Örömmel veszi észre Kapuscinski cikkét a szegedi egyetem hirdetőtábláján. Felejt- hetetlen számára az, hogy a lengyel himnuszt mindannyian éneklik a Szolidaritás gyűlésein. Micsoda érzés az, hogy a magyar fiatalok, egy nemzedék indul el Budapestről Zakopanén és Krakkón át a lengyel tengerpartig! Lelkendezve olvassa a Tiszatáj „lengyel számát”, Milosz verseit a Nagyvilágban. Megdöbben akkor, amikor Rómában merényletet követnek el a pápa ellen (aki szintén lengyel). Komoran olvassa Rakowski cikkeit a Politykában és E. Fehér Pálét az „És”-ben. Szívesen jár a múltat is idézve Krakkó utcáin. S hozzáteszi: mint mindig, szépek a diáklányok. Olykor belevág a szép lengyel őszbe, egy-egy magyar élmény, keserűséggel számol be Várnai „elvtárs” cikkéről, Tóth Dezső „jelentést kér a Tiszatáj lengyel száma miatt, ki kell hagyni egy rádióműsorból egy mondatot. („1975-ben Lengyelországot harmadszor osztották föl.”). Mindig érzi a lengyel robbanásveszélyt, a sztrájkok keménységét, a sajtó féligazságait, torzításait. S a mindennapi hírek közt a szabadságkeresés szépségét.
A napló műfaja jó alkalmat ad az egyéni és a közállapotok ábrázolására. Kiss Gy. Csaba nem tolja önmagát előtérbe, nem ír „négy fal közötti” naplót. A magyar és a lengyel közösségben élve – vall a „lengyelségről”, a „másik” ország hatásáról, a világ változásába vetett hitéről, a lengyelek sugallta reménységről, a tehetetlenség érzése miatti lelkiismeretfurdalásról. Sohasem felejti azt, a jogokért folytatott küzdelemben – mint Kapuscinski írta – kiegyenesedtek a gerincek, felemelkedtek a lehajtott fejek. Európa egy másik Lengyelországot ismert meg a Tengermel- lékkel, Walesával, a történelmi levegőt éreztető Szolidaritás mozgalmával. Kiss Gy. Csaba 1981-1982-es naplója olykor lelkesedést sugall, máskor aggodalmat éreztet. Ekkor időszerűnek érzi az 1944. október 15-ről készült Októberi vasárnap című magyar filmet, melyben együtt van a csaknem reménytelen küzdelem a nagyhatalmakkal és a közép-európai kis nemzetek vállalt-végletes tenniakarása. A naplóíró ezt a mondatot jegyzi le a film kapcsán: „Még lehetne valamit tenni, de óráról órára kevesebbet.” Máskor a naplóban ezt olvashatjuk: „levegőt- lenséget” érez, „leigázott értelemről” beszél, aztán a hamleti szavak jutnak eszébe a „kizökkent időről”. Olvassa az újságban a Lengyelországról szóló híreket, hallgatja a lengyel adást: „végkifejlet” ez már kérdezi. A bizonytalanságot a „pengeélen”-helyzettel érzékelteti. Gdanskban emlékművet lepleznek le az 1970-es munkásmártírok emlékére. Andrzej Wajda tervezte az emlékmű „látványát”: a hatalmas keresztet. A tény és a jelkép feledhetetlen.
Irodalom, költészet fonja át az egész Lengyel naplót. De nemcsak azért, mert Kiss Gy. Csaba jó barátja Kovács István, a költő, hanem azért is, mert a Hamu és gyémánt filmélménye vagy a Zbigniew Herbert-vers (vagy más művek) – megkerül- hetetlenek Lengyelországban. Összefonódott – jó értelemben véve – a lázadó-sztrájkos Szolidaritás Lengyelországa, „politi- kája” a Wajda-filmekkel, pl. a Vasemberrel. A lengyel esemé- nyek nem választhatók el Ryszard Kapuscinski könyveitől, nyílt és követett zsarnokság-gyűlöletétől, az elnyomó Hatalom- ellenességtől, a szellemet visszaszorító Barbárság gyűlöletétől. Így vall Kapuscinski a kötet bevezetőjében: „Hiszen világunknak ez a része nehéz, kritikus, nemegyszer fájdalmas, sőt véres tapasztalatok korát élte és éli, bárminő optimizmusnak, amire annyira szükségünk van, itt és most csak akkor van értéke, ha nem felületes, és rövidlátó gondtalanság eredménye, hanem alaposan végiggondolt és valóságosan átélt hitből következik.” Egy új Európa vízióját emlegeti. S az sem hallgatható el, hogy az első írását félig Gombrowicznak szenteli, Önarckép Gomb- rowiczcsal címmel. Amikor E. Fehér Pál hírhedt írásában az „És”-ben Zbigniew Herbert kapcsán, a második világháborús lengyel katonák magyar befogadásának „felelőtlenségéről”, „nacionalizmusáról” ír, Kiss Gy. Csaba interjút közöl Herberttel az Új Tükörben: „A történelem tett költővé… Ilyenkor csak egyféle módon lehetett legyőzni a félelmet: kiáltással. Ezt hozta nekem a háború…” A háború, a történelem, az emberi magatartás, a költői tett – elgondolkoztatja – Jékely Zoltán háború előtti verseit hasonlítja össze Milosz vagy Herbert verseivel. Ez az együttlátás is adhatott ihletet költő-barátjának, Kovács Istvánnak, aki a Történelem című versében egy megrázó erejű Jékely Zoltán-vers, A marosszentimrei templomban mottójára épít: ha tíz emberből áll is a gyülekezet, és tizenegyedik maga a pap, akkor is énekelni kell, százak helyett is: „Pelikán-éhes tél jöhet még. / És cserben is hagyhat az Úr… / Csak énekeljenek mibennünk, / 'kiket kiirtott az idő gazul'.”
Igen, ez jellemzi Kiss Gy. Csaba Lengyel naplóját: irodalommal és történelemmel, sorssal és reménytelenséggel, reménnyel és verssel, lengyelséggel. És magyarsággal, erdélyi- séggel együtt. Ez Közép-Európa.
„Magánügyek” is beletartoznak a naplóba: Kiss Gy. Csaba Eszter kislánya megszületett. Aztán: Kovács Pista itt járt Farkas Árpival Sepsiszentgyörgyről. Osztrolenka véres csillaga címmel lengyel műsort állítanak össze. Bem tábornokot idézi, így természetesen ott kell lenni Petőfinek: „Mi ne győznénk? Hisz Bem a vezérünk, / A szabadság régi bajnoka.” Engelmayer Ákos levelet ír Varsóból: „Csak futtában írok, a történelmi idők nem kedveznek a levélírásnak, különben sem kenyerem ez a mesterség. Változik, forr minden.” Szlovákiába mennek 1982. május 25-én, és Balassagyarmaton Kovács Istvánt leszállítják a vonatról. S folytathatnánk ezeket a „magánügyeket”, melyek mindig összefonódnak a közügyekkel, az egyéni sorsok a nagyobb közösséggel, a lengyel sorsok a magyarokéval. De az egyéni-nemzeti sorsok és problémák olykor még általánosabbá válnak. Így az 1982. szeptember 5-én megfogalmazott napló- jegyzet, melyben a bibliai történet (nálunk, a magyar irodalomban a Karinthy Frigyes novella is) keresi a belénk szivárgott hazugságokat Krisztus, Pilátus, Barrabás kapcsán. Hiszen mindig időszerű ez a bibliai történet is, rejtetten az egyén felelősségét követelve mindnyájunktól. Pilátus „Barrabásnak hallja a mi külön-külön Krisztust kiáltó szavunkat”. A naplóíró biztos abban, hogy Krisztust kiáltott, de mindnyájan ezt tesszük-e? „Nemcsak egy önáltató történetről van szó, s mi már, valamennyien régen Barrabás fölmentését és elbocsátását kívánjuk? „Ezzel a mindnyájunknak szegezett kérdéssel, lelkiismeretet ébresztő szavakkal búcsúzik.
(Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 1997)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
