>1956 : A gyász napja, a szabadság napja |
A gyász napja, a szabadság napja
Adam Michnik 2005.06.17. 23:07
Tisztelettel hajtunk fejet Nagy Imre és mártírtársai sírjai előtt. A mai nap a gyász napja, gyász azokért, akiket hamis törvény alapján elítéltek és meggyilkoltak. S ugyanakkor, furcsa módon, az életbe való visszaiktatásuk napja is.
Kérdezhetjük: mi volt az értelme ennek az ítéletnek, ennek a kivégzésnek? Olyan emberek fölött ítéltek, akik nem voltak hajlandók az idegen, a külső, fegyveres beavatkozást baráti segítségnyújtásnak tartani. Ítélet a népfelkelés felett, amelyet a felsőbbség ellenforradalomnak bélyegzett. Ítélet az egész magyar nép felett, amelyik jogait követelte. Ítélet a kommunista párt reformszárnya felett, amelyik a totalitarizmusból a demokrácia felé keresett kiutat. Ítélet volt ez a közép- és kelet-európai szabadságmozgalmak felett, szabadságvágyuk, szuverenitásuk és igazságuk felett. A gyilkosság Európa szeme előtt történt. Rehabilitációjuk épp ezért mindvégig ügy maradt Európa lelkiismerete számára. Ezért olyan jelentőségteljes. Nekünk, lengyeleknek, nem kell szégyenkeznünk a magyar forradalommal való kapcsolataink miatt. Némi büszkeséget is elkönyvelhetünk: tudósítóink (Adamiecki, Bielicki, Wolicki, Woroszylski) az igazat írták Budapestről, Lengyelország vért küldött Budapestre és magyar gyerekeket fogadott magához. A magyar tragédia tragédia volt nekünk, lengyeleknek is. Ezért aztán, amikor a legdöntőbb pillanatban W. Gomulka kinyilvánította, hogy egyetért Nagy Imre és társai kivégzésével, ez az alapvető értékek elárulásával, s a legjobb lengyel hagyományok lábbal tiprásával volt egyenlő. A lengyel lelkiismeret szavát ekkor a költészet vette át:
Míg a holt harcosokról keserű füstöt hord a szél, Lengyelország, hol oly keveset ér az államérdek: Történelmek lelküsmerete - hallgat, nem beszél. Foszlik a legenda. Csak Bem szobra mered az égnek.
A Bem-szobornál kezdődött a magyar antitotalitarista forradalom. Az első antitotalitarista forradalom. A Bem-szobor apáink és nagyapáink máig élő jelszavára emlékeztet: szabadságunkért - szabadságotokért. Ma, amikor ismét a szabadság szelleme hatja át Budapest utcáit, a barátság s a remény szavait küldjük Lengyelországból testvéreinknek.
Elutasítjuk a gyűlöletet. Nem akarunk ellenségeket. A szabadság útjait keressük, hogy az elnyomást a párbeszéd váltsa fel,a belső hidegháborút - a kompromisszum. Hisszük, hogy a szabadság és a nemzeti érzések újraéledése a megbékéléshez és nem a nemzeti gyűlölködések kiéleződéséhez vezet. Kifejezzük meggyőződésünket, hogy "kerekasztal" - Varsóban, Budapesten és mindenütt - az a hely, ahol az ellentéteket föl kell számolni és nem a nyomozótiszt íróasztala, egy négyszögletes börtöncellában.
Búcsúztatunk ma - de nem Nagy Imrét és mártírtársait. Búcsút mondunk egy totalitárius rendszernek, a destrukció, az elnemzetlenítés, a megerőszakolt lelkiismeret és a kultusszá emelt árulás elátkozott rendszerének. És legyen az is átkozott, aki ma védi ezt a rendszert. A gyászszertartás - búcsúvétel. Ez a mai fogadtatás. A meggyilkoltak visszatértek a közös emlékezetbe. Mindörökre.
(ford.: Lakatos László)
|