Misztériumjáték születik

Török Viola: Hogyan született a Szent Kinga gyűrűje, ez a zenés népi misztériumjáték? Amikor Boldog Kingát a pápa Ószandecben szentté avatta, akkor az egész magyar nép nevében az egyetlen ajándékot a székelység vitte: a gelenceiek monumentális székely kaput állítottak. Ezzel a székelység sorsszerűen kapcsolatba került egy lengyel szenttel és a magyar királylánnyal. Környezetemben senki nem tudta, hogy mi ez az ünnepség, ki az a Szent Kinga. Ekkor született az ötlet: el kellene mesélni, ki volt Szent Kinga. És miért ne mesélnők mi el, innen, Háromszékről? Akkor nekem kézenfekvő volt, hogy csak sepsiszentgyörgyiekkel lehet ezt megtenni.

Ez ekkor még csak az ötlet: Szent Kinga életét mutassuk be valahogyan. Én a misztériumjátékkal mint műfajjal már rég kacérkodtam, mindig hasonló dolgokkal szerettem foglalkozni, zenés történetek bemutatásával. Tizenhat évvel ezelőtt a Szentivánéji álommal mentem el Sepsiről, az is egy ilyen jellegű produkció volt. Ez volt az utolsó olyan alkotás a művészeti iskolánál, amelyben én is közreműködtem. A családból is hozom magammal ezt az érdeklődést. Édesapám, Csorja Ferenc hetvenhét éves, most is igen aktív, bejelentette, hogy az előadásomra sem tud eljönni, mert neki otthon kell az énekkarral fellépnie, Dávid Ibolya miniszter asszony Kovásznára látogat. Ezzel azt akartam mondani, hogy ez a műfaj számomra nem volt egy ismeretlen terület, s az is teljesen egyértelmű volt, hogy csak ugyanazzal a csapattal valósíthatom meg az új misztériumjátékot, amellyel a Szentivánéji álmot színpadra álmodtuk. Ez 1984-ben történt, s akkor nem voltak olyan lehetőségek, hogy ezeket a gyermekeket és tanáraikat megmutassuk a nagyvilágnak. Az ötlet tehát megvolt, az is, hogy kivel lehet kivitelezni. Ezután következett a dokumentáció. XII. század, egyháztörténete, a Mária-kultusz, ezekbe a témákba ástam be magamat, s akkor természetesen adódott, hogy ha XII. század, akkor csakis a csángókhoz kell fordulnom, akik a mai napig is őrzik ezeket az archaikus imádságokat. A Boldogasszony-kultusz náluk máig elevenen él. A XII. század Szent Kinga százada. IV. Béla magyar király lánya. Kinga Máriának ajánlotta életét, Clarissa-nővér lett. A valóságban is csak az archaikus imádságok révén szólalhatott meg. Ez a hétszáz év, amely összeköti Szent Kinga szellemét, hitét a mával, a moldvai csángók révén érzékeltethető, akiknek szintén szükségük lenne egy Szent Kingára, hogy megmaradhassanak. Kingát a lengyelek a nép anyjaként tisztelik, aki felkarolta őket a tatárdúlás után, újraépítette Krakkó városát és Lengyelországot a maradék királyi vagyonából.

Végső soron ez döntötte el, hogy misztériumjátékunkat Szent Kinga gyermekkorával kell kezdenünk. Így kerültek a gyerekjátékok a misztériumjátékba, a Kis kacsa fürdik..., a pünkösdi királylányválasztás, ezek őrzik Szent Kinga gyermekkorának lenyomatát, amikor egy kis királykisasszony elhagyja országát, az egész nép sajnálja, szereti, megőrzi emlékeiben, énekeiben, hogy is volt, amikor egy virágkoszorúval el kellett mennie a nagyvilágba, a bánatfekete Krakkó alá. És kísérte az egész udvar. Ez a kis királylány mélyen belopta magát a lengyel nép szívébe mert már kilencéves korában fogadalmat tett, s a nem sokkal idősebb, tizenéves vőlegényével, aki tizenkét-tizenhárom éves lehetett, elkötelezték magukat a ferences eszméknek. Elhatározták, hogy egész életüket annak szentelik, hogy a szegényeket, az elesetteket segítsék. Kinga hazatért Magyarországra, segítette apját, hogy a tatárjárás után újjáépítsék az országot, majd visszatért Lengyelországba, s maradék vagyonát arra költi, hogy felépítse Lengyelországot is. És akkor itt bejön az a szép legenda a sóval, a mesebeli királylány története ismétlődik meg: mi a legértékesebb a világon? Felismerte, hogy a só nem csak drága, hanem nagyon hasznos, a sós gyógyvizek az egészség forrásai, nem hiányozhat az ételből. Apjától azt kérte, hogy sót vihessen a lengyeleknek, s a legenda szerint gyűrűjét bedobta egy máramarosi sóbányába, ez rejtett utakon eljutott Lengyelországba, és Vielickában megtalálták az 1240-es években. Vielickában ennek emlékére állítottak Szent Kinga-szobrot.

Ez tulajdonképpen a misztériumjáték nyersanyaga. A misztériumjátékban felhasználnak imádságokat, vallásos népi és egyházi énekeket. A misztériumjátékok klasszikus, már meglévő anyagból áll össze, népi, egyházi és világi énekekből, magyar és lengyel történelmi énekekből. Az anyag egybeszerkesztését kellett megoldani, hogy ez egy történetté, cselekménnyé álljon össze. Ennek a történeti anyagnak hatalmas íve van, eljutottunk egészen a Szent Kinga imájáig, amelyet a lengyelek akkor énekeltek, amikor Kingát szentté avatták. A lengyel televízió rögzítette ezt az anyagot, ezt szereztem meg, és onnan másoltam le. És akkor Orbán Györgyöt, aki szintén sepsiszentgyörgyi származású, megkérdeztük-kértük, hogy lenne-e kedve írni egy éneket Szent Kingáról? Így született az előadást lezáró Szent Kinga-himnusz, amely ezt a hétszáz évet is lezárja egy imával. Lengyelországba még nem sikerült eljutnunk, de egyik célunk, nyilván, hogy Ószandecben, Tarnówban, Krakkóban a lengyeleknek is bemutathassuk. A zene nemzetközi, a látvány és a zene révén más nyelvűek számára is követhető az előadás. Nincs benne próza, négy lengyel éneket is beépítettünk, népdalokat, a régi lengyel himnuszt, amely náluk olyan, mint nálunk a Boldogasszony-anyánk, a Tarnów körüli gorál népdalok nagyon hasonlítanak a mi mezőségi népzenénkhez. Ez a lelki közelség sokat segített, de nagyon megkínlódtunk érte, amíg ez sikerült. (Rögtön rákérdezek, hogy ez az archaikus énekeket őrző hegyi népcsoport-e, mert a ,,gorál" név hegylakókra utal, Török Viola megerősíti, hogy igen, erről van szó.) Lengyelországban a Krakkó alatti gorálok őrzik ezt a régi népzenei stílust. Szerencsésen egybeesik, hogy pontosan ott találhatók meg az archaikus dallamok, amelyek leginkább hasonlítanak a mieinkhez, az erdélyiekhez. Ezt fel is használtuk, az erdélyi népzene olyan simán hajlik át a gorálba, hogy az avatatlanok észre sem veszik. És ha a népzene ennyire hasonlít, majdnem azonos, akkor a lelki egymásra találás alapja is adott. Az egész műre ez az állandó kettősség jellemző.

Ahol megszűnik a szó, ott kezdődik a zene

— Valaki azt mondta, hogy ahol megszűnik a szó, ott kezdődik a zene. Ez a titka, hogy más népek is megértenek bennünket. A zene érzelmek kifejezőjeként közvetít a népek között.

A háromszéki új kapcsolatfelvétel úgy kezdődött, hogy mikor hazajöttem, kimentük Bikfalvára. Megkérdeztem egykori kollégáimat, lenne-e kedvük, a régi szellemben, egy ilyen közös dologban részt venni? Mindenki örömmel fogadta. Ez rendkívüli hatással volt rám, mert az előadandó műről nem tudtak semmit, s csatlakozásuk a bizalom félreérthetetlen jele volt. Akkor még csak annyit tudtunk, hogy a sepsiszentgyörgyi művészeti iskola tanáraival, növendékeivel és bedolgozó művészekkel nagyon sok Szent Kinga-éneket fogunk elénekelni. A színpadi mű tulajdonképpen egy elképzelés alapján ,,menet közben" alakult. Vokális összeállításra gondoltunk, csupán néhány jelenet képszerű beállítására. Eleinte nem volt drámai töltete. De aztán ennél tovább merészkedtünk, mert voltak olyan jelenetek, amelyeket eléggé ,,megjátszottunk". Nagyon besegített a táncelem, megkértük a Háromszék Táncegyüttes szakembereit, Virág Endrét és Ivácsony Lacit, akik utólag a koreográfiát kidolgozták. Nekem volt egy elképzelésem, és erre alapoztak. De utólag az is kiderült, hogy még több táncot lehetett volna beépíteni. És az alkotási folyamat új elemekkel gazdagította az előadást. A kosztümöket is hozzá kellett szabnunk a mondandóhoz, lehetőséget kellett teremtenünk a misztériumi változások kivitelezésére. Végül is nem kértünk fel profi rendezőt, mert úgy éreztem, esetleg a saját elképzeléseit erőszakolja ránk. Összejártam Lengyelországot, hogy anyagot gyűjtsek. Ószandecben találtam meg például az első lengyel többszólamú zenei művet. Ezt is beépítettük az előadásba. A lengyelek igen segítőkészek voltak.

A misztériumjáték színpadi útja

— Egyik budapesti orvos barátunk részt vett a csíksomlyói búcsún, látta a záróelőadásként bemutatott Szent Kinga gyűrűjét, ajándékoztunk neki egy videokazettát, élményeit elmesélte a szentgotthárdi polgármesternek, aki rögtön úgy reagált, hogy egy rendezvényükre menjünk el; az orvos mondta, hogy az nem olyan egyszerű, mert kilencvenen vagyunk, két busz, sok gyerek, sok bonyodalom, Bauer Károly azt válaszolta: ha máshová megyünk, őket se hagyjuk ki. Van egy Hármashatár Egyesületük, a szentgotthárdi ünnepekre mindig meghívja az osztrákokat és a szlovéneket. Még román csoport is került valahonnét. Körülbelül hétszázan vettek részt az előadáson. Szentgotthárdról reprezentatív közönség ült be a nézőtérre, volt, aki az előadás előtt már másfél órával elfoglalta a helyét. Két napig időztünk ott, fantasztikusan fogadtak, szállás, ellátás, minden kifogástalan volt.

Utána átköltöztünk Örkénybe, és ott volt a főhadiszállásunk. A napi háromszori étkezést biztosították. Innen szerveztük meg kirajzásainkat. Veszprémben a testvérvárosi kapcsolatokra alapoztunk. Rossz szálon indultam el, a színházzal nem tudtunk zöld ágra vergődni. De Veszprémet, a királynők városát nem lehetett ezzel az előadással kikerülni. Végül is a várban mutattuk be. Az utolsó pillanatban a város szervezte meg, Regenyei Zsuzsa révén. Itt volt a legkevesebb közönség, nem volt idejük, hogy lapokban közöljék, plakátokon hirdessék. A helyi tévében készítettek velem egy interjút, ez hozta be a közönséget. Szóval a testvérvárosban nem nagyon kényeztettek el. Szentgotthárd után ez számunkra lehangoló volt, de az előadáson ennek nem kellett érződnie.

Dunakeszi külön történet. Van egy Klebersberg Kunó által létesített városnegyed, ami tulajdonképpen kulturális központ is, kultúrház, templom, iskola, minden van. A József Attila Kulturális Központ vendégei voltunk. A szabadtéri színpadukat ötven éve nem használták. Kívánságunkra megnyitották Szent Kinga előtt a színpadot, eltávolították a fémkorlátot. A színpaddíszítésben is segítettek, ezt a környezethez igazítottuk. Rendkívül jól mutatott, s az előadást magukénak is érezték, mert egy fél évszázada nem használt színpadot és nézőteret raktak rendbe. A szereplő gyerekeket könyvajándékokkal halmozták el, nagy fogadást rendeztek utána. Pest megye önkormányzata támogatta ezt az előadásunkat.

Esztergomba úgy jutottunk el, hogy Horányi László, a Várszínház igazgatója a múlt évben a Budapesti Nemzetközi Vásáron látta az előadásunk egy húszperces változatát. Már akkor döntött, hogy a Szent István-napi rendezvényen jelen kell lennünk. Volt egy központi színpad, de mi a Bazilika melletti szabadtéri színpadra kerültünk, amely sokkal alkalmasabb és szebb volt. Itt el kell mondanunk, hogy felemelően szép volt a felvonulásunk. A ferences templomhoz érkeztünk, a főtérre. Ott van eltemetve IV. Béla felesége és elsőszülött fia. Itt énekeltünk. Ott voltak a ferences atyák. Ez a gyerekek számára külön élmény volt. Az előadás szelleme mindenhol visszaköszönt. Veszprémben a királynők városában léptünk fel, Esztergomban a IV. Béla sírjánál. Virágfüzérrel díszítettük fel azt az emlékplakettet, amelyet Esztergom város állíttatott IV. Béla emlékére. Onnan négy méter hosszú élő rózsafüzérrel indultak fehér ruhás lányaink. Végigvonultunk az egész városon, díszbe öltözve. A lányok után a királyi pár a kis Kingával, a testőrökkel, utána népzenészek, a lengyel udvar, a tatárok, és zárótömegként a ,,nép", tehát a kórus. Elénekeltük az előadás összes imádságát és népdalát, végigmentünk a főtéri pecsenyesütő és söröző tömeg között, mindenki ránk figyelt, így érkeztünk meg a Bazilikához, püspöki engedéllyel elhelyeztük a virágfüzért Szűz Mária szobrára. A felirata: A sepsiszentgyörgyi Művészeti Iskola Szent Kinga Társulata. Elénekeltük ott is a Boldogasszony Anyánkat, a Szent Kinga énekét. Hatalmas tömeg verődött össze. Sokan a menethez csatlakoztak, s végigsírták az előadást. A ferencesek vacsorával vártak, mint Szent Kinga a szegényeket. Tőlük Mária-érméket is kaptunk. A hivatalosságok is kitüntető figyelemmel fogadtak. Esztergomban, mintha valaki egybehangolta volna, az előadásunkban a harangszó a Bazilika harangszavával egyszerre szólalt meg. Felemelő érzés volt. Hátunk mögött a kivilágított Bazilika, szemben a párkányi híd, amelynek a középső elemét néhány nappal azelőtt emelték a helyére. Bekiabáltak: itt vannak a párkányiak!

Zsámbékon volt a legromantikusabb előadásunk. Zöld, füves részen építettük meg a színpadot. A templomromot ,,díszletként" foglaltuk be, hisz a templomot a tatárok rombolták le, s ezt a szimbólumot nem hagyhattuk ki. Az előadás hajnallal indul, meg kellett várnunk az esti sötétedést.

Budavári palota. Szent Kinga Gyűrűje a budavári Mesterségek Ünnepe vendége is volt. Az augusztus 17—20. között zajló kézműves-bemutatók, népművészeti kirakóvásár, a gyermekprogramok, a népzene és néptánc ünnepe, a vásári komédiák és táncházak, tucatnyi külföldi képviselet között a sepsiszentgyörgyiek kiemelt figyelemnek örvendtek. Fő támaszuk az ugyancsak tőlünk elszármazott Igyártó Gabriella, a rendezvénykavalkád rendkívül szövevényes, a szentgyörgyiek fellépésével egy időben még két színpadon tartottak bemutatókat. Tulajdonképpen ők képviselték előadásukkal a moldvai csángókat is, hisz a misztériumjáték nagymértékben alapozódott a csángó népköltészetre, népi imádságokra és hiedelemvilágra. A Magyarok Világszövetsége emlékérmet adott át az együttes tagjainak. Az a megtiszteltetés ért, hogy a palotatéren egy olasz és egy algériai együttessel a sepsiszentgyörgyi művészeti líceum az elkülönített fő helyen vehetett részt a tűzijátékokon.

Magyarkanizsa. Sepsiszentgyörgy vajdasági testvérvárosa. Már a múlt évben, Szent György-napokon mondták, hogy ezt az előadást szívesen látnák. Nem hittünk benne. Egy hét alatt szervezték meg az utunkat. A polgármester fogadott a határon, nem kellett egy napig várnunk a beutazásra. A polgármesteri hivatal kertjében díszebéd. Részt vett Kiskunhalas polgármestere is. A ferences rendház domuszában szállásoltak el. Mi ennek az eszmének a jegyében indultunk útnak, s ezt vendégfogadóink pontosan érzékelték. Visszakísértek a határig. Azt mondtuk: ez testvérváros. Albert Álmos polgármester csak útközben ért el telefonon, mondta, hogy meg kellene toldanunk az előadást egy magyarkanizsai kiruccanással. Hihetetlennek tűnt, s lám, mire képesek az emberek, ha valamit nagyon akarnak. A szervezők, a támogatók, hisz mégiscsak nyolcvan emberről, a díszletek többnapos mozgatásáról, hatalmas szervezési munkáról van szó.

Megy a gyűrű vándorútra...?

Török Violát a további terveikről faggatom. A kezdettől való álmuk, hogy eljuthassanak Ószandecbe. Csak egy meghívás hiányzik, mert a támogatók a sikeres magyarországi fellépéseik után nem maradnának el. Tarnów is közel van Ószandechez, Bem szülővárosa, ahol a magyar név szépen hangzó. Én megtoldom még turnétervüket egy perkői Szent István-napi búcsúval, amely az ezt megelőző kácsikai búcsún való jelenlétüket követhetné, hisz II. János Pál pápa templomukat közvetlen a Vatikánnak alárendelt kegyhellyé emelte, ahol az idén is hat nyelven miséztek. Szükséges lenne, hogy a magyarságot, a moldvai csángók mellett ne csak a jászvásári püspökség képviseltesse. És Kácsika (Cacica) lengyel vonzatú település, lengyel kegytemplommal, mi több, a monda szerint Szent Kinga gyűrűje a máramarosi sóbányákból jutott el, a csodák kifürkészhetetlen föld alatti útjain, a lengyel Vieleckába, s a kácsikai szent helyen is sóbányák vannak, amelyekhez számos monda kapcsolódik, sőt, föld alatti templom is létezik.

Melyik ,,kútba" kell beleejteni egy gyűrűt, hogy azt Kácsikán, Máriaradnán és az észak-dunántúli Magyarpolányon is megtalálhassák?