A XIV. századot a régebbi történetírók mint az európai történelem egyik mélypontját ábrázolták. Indoklásul azokat az eseményeket és folyamatokat említették meg, amelyek majd másfél századra visszavetették a Nyugat fejlődését: a Franciaország és Anglia között dúló százéves háborút, a Német Birodalom széttagolódását, az 1347-es pestisjárványt, amely a szó szoros értelmében megtizedelte főként a városi lakosságot, továbbá a nagy népmozgalmakat, például a francia Jaquerie- vagy az angol Wat Tyler-felkelést. A hanyatlás nemcsak Nyugaton következett be, hanem Európa túlsó, keleti végén, Konstantinápolyban is. 1354-ben a törökök megszállták Gallipolit, létrehozva első európai hídfőjüket, majd 1362-ben elesett Drinápoly: ettől kezdve a Bizánci Birodalom területe alig -alig terjedt túl a város határain.

Virágzás a hanyatlás közepette

Ezzel szemben Közép-Európa számára – melyen ebben a korban Csehországot, Lengyelországot, a Német Lovagrend államát, valamint a Dalmáciát és Horvátországot is magában foglaló Magyarországot értjük – a XIV. század a fellendülés korszaka volt. Nem érintette a százéves háború, és a pestis sem sújtotta olyan mértékben, mint a többi országot. Addig elképzelhetetlen gyorsasággal hódítottak e tájon a kor legújabb eszméit hirdető szerzetesrendek: a domonkosok és a ferencesek. Kolostori főiskoláikon nemcsak szerzetestársaiknak, hanem az akkoriban kialakuló világi értelmiségnek is átadták az új teológiai iskola, a skolasztika tanait és munkamódszerét. Egyetemek létesültek: 1347-48-ban Prágában, 1364-ben Krakkóban, 1386-ban pedig a Német Lovagrend területén, Chlemnóban. Az 1367-es pécsi és az 1389-es budai egyetemalapítás ugyan nem bizonyult tartósnak, ám Bécs és Bologna az 1350-es, 1360-as évektől egyre több diákot fogadott a „magyar nációból”. Ekkorra már régen nem tíz falunak volt egyetlen temploma: egymás után épültek a gótikus templomok. minden valamirevaló település büszkélkedhetett legalább egy kápolnával.
A közép-európai térség legdinamikusabban fejlődő állama Csehország, amelynek fővárosa, Prága egyben a Német Birodalom császári székvárosa is volt. Mögötte kissé lemaradva, de egyre nagyobb hatalmi súllyal ott állt Lengyelország és Magyarország. Az előbbi felemelkedését tehetséges királyainak köszönhette: I. Lokietek Ulászlónak (1305-1333), aki a széttagolt Lengyelországot újraegyesítette - valósággal újraalapította -, s fiának, a rendet megszilárdító III. Nagy Kázmérnak
(1333-1370). Mindketten igyekeztek Magyarországgal jó viszonyt fenntartani, s ennek biztosítékául a kor szokása szerint dinasztikus kapcsolatokat építettek ki.

Kázmér hagyatéka

Ulászló lánya, Lokietek Erzsébet a magyar Anjou-házi Károly Róbert felesége lett, miután annak első két hitvese, Mária és Beatrix gyermektelenül halt meg. A harmadik frigyből öt fiúgyermek született: Károly, László, Lajos, Endre és István. Az első kettő még gyermekkorában meghalt, így a magyar trón öröksége Lajosra, a későbbi Nagy Lajosra szállt.
Ulászló fiának és utódjának, Kázmérnak a házasságát nem kísérte gyermekáldás, így az uralkodó joggal tartott attól, hogy halála után felelevenednek a lengyel trónviszályok, s kiújul Kis- és Nagy-Lengyelország ellentéte. Ezért 1339-ben arra az esetre, ha továbbra sem születne gyermeke, I. Károly magyar király fiára, Lajosra bízta halála után megüresedő trónját.
Az 1342-ben magyar királlyá koronázott Nagy Lajos 1370-ben, III. Kázmér halála után foglalhatta el a lengyel trónt. Kezdetben nem bízott a lengyel urakban, s ezért hatalmas sereg élén érkezett az országba, de hamarosan kiderült, hogy a nemesség mellé áll. Megkoronázása (november 17-e) után azonban hazatért Magyarországra, s maga helyett édesanyját, a lengyel királyi vérből származó Lokietek Erzsébetet tette meg kormányzóvá. Az anyakirálynő azonban hiába volt keménykezű aszszony, nemigen bírt a Lajos távozása után kitört belső zavarokkal, lázadásokkal. A legnagyobb veszedelmet pedig a litvánok támadása idézte elő.
Európa északkeleti, keleti részén, a Baltikumtól a Fekete-tengerig terjedő térségben a XIV. század elején még számos, eredeti animista vallásához ragaszkodó, a kereszténységet elutasító nép és néptöredék élt. Megtérítésükre számos kísérletet tettek, ebben a magyar királyok - akiket egyszerre fűtött a keresztény és lovagi uralkodó hitterjesztő eszméje, valamint a politikai cél, Magyarország keleti határainak a védelme - mindenkor elöl jártak.

Nagy Lajos a litvánok ellen

A keleti térítés gondolatát vegyes házi királyaink közül a lovagkirályi, és az ezzel együtt járó hitterjesztői eszményt leginkább magáénak valló Nagy Lajos újította fel II. András és IV. Béla példája nyomán. VI. Kelemen pápa engedélyével 1345-ben újból megkísérelte létrehozni a tatárok által elpusztított Milkó püspökséget, majd 1371-ben a szeretmenti püspökség megalapítása következett. Persze, ezek a térítések sem nélkülözték a politikai célt: feladatuk a magyar hűbéres államként megszervezett Halics védelme volt. A kelet-európai pogány népek közül a XIV. század első évtizedeiben kiemelkedtek a litvánok, s a tatárok 1362-es legyőzése után a térség legfélelmetesebb katonai erejévé váltak. Ez a harcias nép közvetlenül nem fenyegette Magyarországot, de Halicsra és Lengyelországra rendszeresen rátört.
A lengyel nemesek Erzsébet elleni fellépését Nagy Lajos kezdetben vonakodott erőszakkal letörni. Az 1374-ben Kassán tartott lengyel rendi gyűlésen olyan széles körű kiváltságokat adott a lázadozó nemességnek, amilyeneket addig nem is remélhettek. A köznyugalom mégsem állt helyre, mindenekelőtt az ismétlődő litván betörések miatt.
Lajos 1377-ben végül rászánta magát a litván hadjáratra. A katonai eszményekért különben mindenkor lelkesedő király húzódozásának jó oka volt: még a lengyel trón elnyerése előtt többször nyújtott segítséget a litvánok ellen III. Kázmér királynak, ám minden alkalommal kudarcot vallott. Mindössze a legelső, 1351-es hadjárata járt némi sikerrel: Kieysut litván fejedelem, látva a magyar sereg túlerejét, megadta magát, s megígérte, hogy felveszi a kereszténységet, ám az első adandó alkalommal – csúffá téve a királyt – megszökött. A további három katonai akció érzékeny veszteségekkel járt.
Az 1377-es hadjárat azonban váratlanul sikeresnek bizonyult. Lajos Magyarországhoz csatolta Ladomér, Belc és Chelm várát; Kieysut és Lubart litván fejedelem hűséget fogadott neki, cserébe a többi, kisebb várat megtarthatták. A kérdést mégsem sikerült végleg megoldani: hat évvel később újabb magyar seregeket kellett a területre vezényelni.

A három nővér

Nagy Lajosnak első feleségétől, Luxemburgi Margittól nem született gyermeke. Ám második frigyéből gyors egymásutánban három lánya született: 1370-ben Katalin, 1371-ben Mária, 1373-ban Hedvig. A kor dinasztikus szokásainak megfelelően már gyermekkorukban kijelölték férjeiket, s el is jegyezték őket. Mindhárman királyi herceget kaptak jövendőbeliül: Katalin a nápolyi uralkodót, Mária a császár fiát, Luxemburgi Zsigmondot, Hedvig pedig az örök ellenségnek számító osztrák uralkodó, Lipót fiát, Habsburg Vilmost. Katalin nem volt még nyolcéves, amikor meghalt, így ez a házassági kapcsolat megszűnt. Emiatt és két nápolyi hadjáratának kudarca miatt Lajos figyelme egyre inkább Közép-Európa felé fordult. Terveiben a magyar-lengyel perszonálunió fenntartása szerepelt. A lengyel uraknak a női uralkodóval szemben várható ellenállását úgy próbálta letörni, hogy Mária jegyesét, Zsigmondot küldte el helytartónak Lengyelországba, bízva abban, hogy az ottani nemesek megkedvelik.
Lajos 1382-ben halt meg. Bár a női uralkodó gondolata a magyar nemességnek sem tetszett, Kaplai Dömötör esztergomi érsek 1382. szeptember 17-én magyar királynővé koronázta Máriát, s egyben ő lett a kijelölt lengyel trónörökös is. Lengyelország trónját azonban nem vehette át: a lengyel főurak mindenképpen megkövetelték az uralkodójuktól, hogy udvarát Krakkóban rendezze be, s újabb magyar-lengyel perszonálunióba semmiképp sem mentek bele. Emiatt a magyarpárti lengyel uraknak és Erzsébetnek, Lajos özvegyének aligha volt más választása, mint hogy beleegyezzen: Mária helyett Hedvig kapja a lengyel trónt.

Szent Hedvig, a cselekvő szeretet apostola

---

Nagy Lajos magyar-lengyel király harmadik és legkisebb leányaként születet 1373-ban. Édesanyja, II. István boszniai herceg leánya volt. Már négy éves korában eljegyezték Habsbrug Vilmosnak, II. Lipót osztrák herceg fiának.
Nagy Lajosnak nem lévén fiú gyermeke, Hedviget jelölte ki a lengyel trónra. A király halála után 1384-ben lengyel királynővé koronázták az alig 10 esztendős Hedviget. Hedvig, bár szerette Vilmost, de mégis meghozta azt az áldozatot, hogy a nálánál jóval idősebb Jagelló litván nagyherceghez menjen feleségül, mert így remélte elérni a litvánok megtérését és a két nép közötti békét. 1385-ben jött létre köztük a frigy, Hedviget litván királynővé koronázták és Jagelló megkeresztelkedvén, mint lengyel király a II. Ulászló nevet vette fel.
Közösen kezdenek hozzá a keresztény hittérítő munkához, 1388-ban megalapítják a vilnai litván püspökséget. Hedvig a litván papság képzésére kollégiumot szervez a prágai egyetemen. A lengyel nép hitének erősítése végett templomokat építtet, liturgikus könyveket szerez be. Krakkóban megalapítja a bencés kolostort, ahol az istentiszteletet a nép nyelvén tartják meg. 1397-ben teológiai fakultást állíttat fel a krakkói egyetemen, ahová távoli országokból hivat meg professzorokat. Igen szívén viselte a klarissza rendet, mert meggyőződése volt, hogy az imádságból és a szeretetszolgálatból egyre nagyobb a szükség. Hasonlóan -mint szent Erzsébet- ő is a szegények, a betegek, az árvák és az özvegyek istápolója lett. Vagyonát, örökségét a szegények között osztotta szét és alapítványt hozott létre a krakkói egyetem részére. Fiatalon, 26 éves korában, 1399-ben húnyt el Krakkóban. Itt is temették el.

A lengyel nép Jadwigát minden idők legnagyobb királynőjeként és szentként tisztelte. 1426-ban már okirat erősítette meg ennek nyilvános kultuszát. II. János-Pál pápa pedig, mint krakkói érsek, 1974-ben megerősítette ennek a tiszteletnek a jogosságát. 1979-ben már pápaként, "kötelező" megemlékezést rendel el a krakkói egyházmegye számára.
Szentté avatása 1997. június 8.-án történik meg Krakkóban, ahol II. János Pál pápa így beszélt:
"Sokat vártál Hedvig erre az ünnepi napra. Majdnem hatszáz év múlt el halálod óta, mely fiatalon ért téged. Az egész nemzet szeretete övezett téged, aki a jagellói idők kezdetén állsz, te az uralkodó ház alapítója; te, a Jagelló Egyetem megújítója, Ős-Krakkóban, sokat vártál a te szentté avatásod napjára -arra a napra, amelyen az egyház ünnepélyesen kinyilvánítja, hogy az ő hagyományos méretében, szent patrónája vagy Lengyelországnak,- annak a Lengyelországnak, mely közreműködésed által Litvániával és Ruténfölddel egyesült: a három nemzet köztársaságának védőszentje. Ma érkezett el ez a nap. Sokan szerették volna megérni ezt a pillanatot, de sokaknak nem adatottt meg. Múltak évek és századok, s úgy tűnt, hogy szentté avatásod szinte lehetetlen. Ez a nap legyen az örvendezés napja ne csak számunkra, akik ma élünk, hanem mindazok számára is, akik ezen a földön ezt nem érhették meg. Legyen ez a nap a szentekkel való közösségünk nagy napja. (Gaude, mater Polonia!)

Miért olyan kedves számunkra is szent Hedvig lengyel királynő személye és életpéldája? Nem csak azért mert ereiben Árpád-vér is folyt, hanem, mert életszentsége az isteni meghívás és küldetés máig ható példája, a keresztény hit, erkölcs és szeretet soha el nem halványuló erejének, nagyságának. Hedvig királynő saját karizmáját "a kereszt balgaságában" foglalta össze. Vallomása szerint "nagyon sok álmatlan éjszakát töltött" a waweli fekete feszület előtt, hogy "minden alaposan átgondoljon" és világosságot merítsen elgondolásaihoz. "Fac quod vides" halotta Megfeszített Mesterétől "Tedd, amit látsz! Figyelj engem, személd az én megfeszített Szeretetemet és tudni fogod mit tégy." Nem véletlen, hogy életcélját jelképező szimbólumként a két egymásbafonódó 'mm' betük választása által, az evangéliumi Mária és Márta lettek. Mária, mint az imádság, és Márta, mint a tettek jelképe. 

Az évszázados magyar-lengyel kötődés jeleként ez év február 24-én Franciszek Macharski krakkói bíboros érsek úr személyesen hozta el szent Hedvig gyűrüsujj-ereklyéjét, amelyet az egri bazilikában koncelebrált szent mise után ünnepélyes körmenetben vittek át az egri Minorita templomba. Az ereklye itt nyert elhelyezést Árpádházi Szent Kinga és Boldog Jolán ereklyéi mellett.
Öröm számunkra, hogy a Krakkóban felépülő Isteni Irgalmasság Bazilikájában a magyar-lengyel szentek kápolnája is helyet kap.

---