A statisztika azt mondja, hogy a lengyelek 98 %-ban kereszténynek vallják magukat, s a nép felénél több szorosan tartozik az egyházhoz, rendszeres jár templomba, él a szentségekkel, gyermekeit Krisztus követésére neveli. Az országban számos hatalmas, régi templom áll, gyönyörű berendezéssel, oltárképekkel: a krakkói Mária templom szárnyasoltára kinyitva 10 szer 12 méteres dombormű a 14. századból, 2,7 méteres alakokkal. A czenstochówai Fekete Madonna kegykép szintén világhírű: eredetijét magyar pálosok vitték magukkal; ők alapították lengyel testvéreink első számú kegyhelyét a 14. században. A lengyel-magyar kapcsolatok mindenütt mélyek és elevenek; sok helyen találkozhatni Szent István, Szent László, Boldog Salamon királyaink képmásával, s természetesen közös szentjeinkkel: különösen Kinga és Hedvig királynékkal. A Szűzanyát ők is királynőjükként, az ország édesanyjaként tisztelik; számos alkalommal ajánlották oltalmába a nemzetet.
Közönséges pénteki napon jártunk a czenstochówai kolostorban, körülbelül tízezred magunkkal. A parkolóban több száz busz állt, sokan jöttek személykocsival, vonattal, gyalog. Ott mindennapos a gyalogos zarándoklat. Hogy a kegykép előtt mutathassa be papunk, István atya, a szentmisét, négy hónappal előbb kellett időpontot kérnünk. Hasonló tömeggel találkoztunk a frissen emelt, még be sem fejezett krakkói Isteni Irgalmasság templomában is, ahol az egyik alagsori kápolna a magyar szentek titulusát viseli.
Országszerte gombamód épülnek a templomok – ami elmondható Szerbia, Románia nemzetiségi területeiről is – ám Isten házai nem csupán állnak, nem is zsúfoltak; egyszerűen nem férnek beléjük a hívek. A vasárnapi szentmiséket hatalmas tömegek hallgatják a templomkertekben. Köztük számtalan gyermek: az első áldozók még Áldozócsütörtök után két héttel is fehér ruhában járnak – fiúk-lányok egyaránt.
A kereszténység jelenlétéről tanúskodik, hogy bűnözési aranyszám messze az európai átlag alatt van, az utcák tiszták, a falakat csak elvétve csúfítják Amerika ízléshiányát hirdető primitív, egyen-grafitik. Akad azért itt-ott, de láttunk igényesen fújt II. János Pál arcképet is egy krakkói kerítésen. Az élet a városokban a késői órákban is eleven és vidám – különösen a tetszhalott Budapestről érkezett látogatók döbbennek meg.
Ezek a tények már mélyebbre visznek bennünket. Oda ahova a szó nem követheti azoknak a lelkét, akik térden csúsznak az oltárok körül, évezredes hagyomány szerint: szigorúan jobb felől kerülve. Nem látunk még csak a gondolataikba sem, csak azt tudjuk, hogy nemzedékek teszik ezt számos helyen, például a Nowa Huta-i domonkos templom Megfeszített Üdvözítő oltára körül. A milliónyi térd vájta a kemény kőbe ezeket a barázdákat, melyeket képünkön látnak.
Lengyelországot eddig négyszer próbálták teljesen megsemmisíteni – utoljára a nácik, de a nemzet mindig fölállt. Nem kétséges, hogy azért, mert nem röstellt megalázkodni és térden csúszni az Úr előtt. |