Máriának volt egy húga, méghozzá Hedvig, aki Nagy Lajosnak a másik leánya volt. Jagelló litván nagyfejedelemnek lett a felesége, és aki szintén királynő volt, csak ő lengyel királynő volt, kezdetektől fogva igényt tartottak a magyar trónra. Ennek az volt az oka, hogy Nagy Lajos annak idején Hedviget jelölte a magyar trónra, és Máriát a lengyel trónra, csak aztán Nagy Lajos felesége, Erzsébet mesterkedései révén sikerült elérni, hogy a lengyelek Hedviget válasszák meg királyuknak, és ne Máriát. De Hedvig nem felejtette azt el, hogy ő egyszer már magyar királynak volt jelölve, és hát a férje pedig végképp nem felejtette el ezt, hiszen őneki ez jól jött volna, hogyha most az ő kezében egyesül a két ország, hiszen ő litván nagyfejedelemként már megszerezte Lengyelországot, és még ehhez jól jött volna Magyarország. Zsigmond Budáról május végén elindult Erdélybe, június 5.-én Püspökiben van, ez Bihar megyében, Váradtól északra fekvő helység. Gyaníthatóan a temetés ez előtt vagy ez után közvetlenül történhetett Váradon, és Kanizsai János esztergomi érsek volt az, aki az egyházi szertartásokat elvégezte. Ezután Zsigmond útját dél felé vette, és június 24.-én Brassóban találkozunk vele, és utána ő 2 hónapig Moldvában tartózkodik, mégpedig a románok egyik nagy fejedelmét, Mircael Bartrint juttatja vissza a trónra, akit a törökök elűztek. Igen ám, de egy olyan oklevéllel találkozunk ugyanebből az időszakból, amikor Zsigmond tudjuk, hogy Moldvában van, a Felvidéken is. Magyarán: Zsigmond nevében okleveleket kelteznek Abaúj megyéből, méghozzá Széplakról, Eperjesről és Szikszóról is - hívja fel figyelmünket a furcsaságra C. Tóth Norbert történész.

Erről Zsigmond nyilván tudott - fűzi tovább a történetet a kutató.Itt arról van szó, hogy a magyar királyoknak nem egy pecsétjük volt, hanem több. Mi most csak a nagy pecsétet és a titkos pecsétet nézzük. A nagy pecsét volt az a pecsét, amivel a király az örökérvényű adományleveleket pecsételte meg. A titkos pecsét pedig mondhatnánk, az a pecsét volt, amikor a király úgy akart elintézni valamit, hogy arról ne sokan tudjanak. Ha megnézzük ezeket az okleveleket, akkor viszont azt látjuk, hogy a titkos pecsétes oklevelek azok Erdély felé mennek, a nagy pecsétes oklevelek pedig mennek fel a Felvidékre Kassa felé. Ez sok kutatót megtévesztett egyébként, hogy hogyan lehet az, hogy egyszerre két helyről keltez a király, és a két hely között több száz kilométer különbség van.

Zsigmond elindult Váradra, ott eltemették Máriát, és ő ment tovább Moldvába, ez már egy előre meghirdetett vagy kijelölt hadjárat volt, mindenki tudta, hogy ez a hadjárat meg lesz tartva. Valószínűleg ezt a lengyel király is tudta, úgy gondolták, hát akkor itt az alkalom, hiszen Zsigmond elmegy Moldvába, ők meg akkor szépen bejönnek Magyarországra és elfoglalják a trónt. Így is cselekedtek. Ennek a nyoma maradt fenn.

Zsigmond már Váradon kijelölte Kanizsai János esztergomi érseket, főkancellárt és Irsai Lesták akkori nádort is, hogy vonuljanak fel északra, és akadályozzák meg a lengyel seregek betörését Magyarországra.
Itt egy picit megszakítja az események menetét a történész: Túróczy János krónikájában azt írja, hogy Kanizsai János nagy haddal ment a határok megvédésére, és hogyha nem cselekedte volna ezt, akkor Zsigmond az országát minden gond nélkül elvesztette volna. Szerencsénkre, nem csak Túróczy János krónikájában maradt ennek a hadjáratnak nyoma, hanem Kanizsai János 1397-ben, 2 évvel az események után adománylevelet kapott Zsigmondtól. Ezen adománylevélből néhány sort: "A boldog emlékezetű jeles uralkodónő, Mária királynő trónunk néhai társa az Úr parancsára megszabdult az emberi dolgoktól, és Váradon a legnagyobb fényességgel adatott át a föld egének. Az említett János érsek urat, tudniillik, Kanizsai Jánost akkor országunk védelmére odarendeltük és ott tartózkodván minden, a királynői temetéssel kapcsolatos kötelezettséget jelesen teljesített. Miután ezek lezajlottak, Kassa országunk határvidéke felé fordultunk, amelyen át Lengyelország királya, László, vagyis Jagelló velünk rokonságban álló feleségével együtt - tudniillik, Hedvig - országunkat elfoglalni törekedett, s minden igyekezetével erőszakkal be akart hatolni. Ekkor az említett János érsek úr néhány hívünket maga mellé véve fegyveres katonaságával ellenségesen László király ellen vonult, s a biztonságos utat előle s övéi elől fegyvereseinek csapatával tüstént elzárta, és tiltottá változtatta." Július 3-14. között zajlott le az a döntő ütközet, amiben a lengyel seregeknek a betörését megállították. Ahogy az előbb az oklevélből kiderül, ez Kassa, más forrásból inkább Eperjes.
Kb. 2000 fő vehetett részt ebben a csetepatéban magyar oldalon, a lengyelek valószínűleg másfél-kétszeres létszámmal lehettek. Következménye annyi lett, hogy a lengyel-magyar viszony ha békéssé nem is vált, egy kicsit oldódott. Majd csak 30 év múlva fognak igazán békét kötni az 1420-as években.

"A lengyel forrásokban még lehet adat, sőt, Jagelló királynak megvan az útvonala, egy lengyel történész elkészítette. Egy probléma van vele, hogy eddig ezt a könyvet nem sikerült beszerezni. Ebben még várható olyan adat, ami ezt a csetepatét jobban megvilágíthatja. Az igazi szerencse az lenne, hogyha Jagelló személyesen is részt vett volna a hadjáratban, hiszen akkor még jobban ismernénk azt, hogy a lengyel sereg például merre vonult - gondolja tovább kérdéseit C. Tóth Norbert történész.