„A sors fintora, hogy a Kossuth-emigráció bolgár nyomai 1849. október 12-étől követhetők. Ekkor érkezett meg Vidinbe Franz Hauslab lovag, osztrák táborszernagy, kormánya küldötteként. Feladata: minél több magyart rávenni a hazatérésre

Október 18-án 3057 fő döntött a hazatérés mellett, 2732 magyar (közülük 99 nő), 124 lengyel és 201 olasz. Franz Hauslab Vidinbe az aradi vértanúk kivégzése után hat nappal érkezett, s nemcsak hogy erről hallgatott, de kijelentette: „A császár végtelen kegyelméről biztosította mindazokat, kik visszatérni óhajtanak.” A hazatérők – miként azonnal ki is derült – semmilyen kegyelemben nem részesültek, sokan Julius von Haynau osztrák főparancsnok, Magyarország teljhatalmú ura vészbíróságai elé kerültek, onnan pedig bitófára, várfogságba, esetleg besorozták őket az osztrák ármádiába.

A felényire apadt Kossuth-emigráció mint szervezett fegyveres erő megszűnt létezni. Ebből következőleg mind a Porta, mind az osztrák császár és kormánya már „elnézőbb” magatartást tanúsíthatott a menekültekkel szemben. A magyarok Vidin városán kívül fölállított sátortáborát fölszámolták, lakói beköltözhettek a városba. Ily módon az addigi szinte hermetikus elszigeteltséget föloldották, s a magyarok közvetlen és állandó kapcsolatba kerültek a bolgár lakossággal, megismerhették életét, szokásait.

Az emigránsok emlékirataiból kiviláglik: a 3686 magyar, 1200 lengyel és 700 olasz a táborban gyakorlatilag hadifogoly volt, a tábort a törökök az őrség kettős gyűrűjébe vonták, a szökés lehetetlen volt. Az emigránsok étkeztetése, ahogyan Egressy Gábor, a XIX. század egyik kiemelkedő magyar színésze is megjegyezte, „nyomorú”. A táborban dúló járványról a legérzékletesebb képet Kinizsi István, a 204. honvéd zászlóalj századosa adja: „…naponként öt-hat ember búcsúszó nélkül távozott a másvilágra… Az orvosok, rögtönzött orvossegédek és betegápolók osztogatták az ecetet és koleracseppeket, a törökök pedig osztogatták a juhhúst, rizskását, vöröshagymát és a rossz vörös bort, s hordozgatták a sátrak mögé kiszenvedett bajtársainkat, kiket frissen ásott mély gödrökbe takarítottak el…” Erről írt Egressy Gábor, Veress Sándor és mások.

Két héttel a hazatérők elutazása után az egész emigráció – öt vegyes csoportban – útra kelt Vidinből. Elsőnek október 30-án a már iszlám vallásra áttért Bem József tábornok (Murád pasa) tizenöt fős kísérettel, valamint Henrik Dembiński gróf altábornagy, Józef Wysocki tábornok és Jerzy Bulhary ezredes vezetésével a lengyel légió is (790 fő). Őket október 31-én követte a 221 fős olasz légió Alessandro Monti báró ezredes parancsnoksága alatt, Sumen helyett Gallipoli úti céllal. November 1-jén 244 iszlám vallásra áttért magyar – Ferhát pasával (Maximilan Stein tábornok) és Iszmáil pasával (Kmety György honvéd tábornok) az élén – hagyta el Vidint. S végül november 3-án útra kelt a Kossuth Lajos vezette 423 keresztény magyar, köztük Batthyány Kázmér gróf, Perczel Mór honvéd tábornok, továbbá 3 ezredes, 7 alezredes, 19 őrnagy, 54 százados, 90 főhadnagy, 206 altiszt, 90 honvéd, 26 szolgáló és 25 tiszti feleség. Vidinből tehát összesen 1690 fő indult el, s 1469-en kerültek Sumenbe, ahol ideiglenesen letelepedtek.”

A teljes cikk:

http://www.inaplo.hu/na/2002_07/055.htm