A három kép
Szili Istvánné 2005.09.27. 20:27
„Ercsi Máriája fogd meg a kezünket”, így kezdődik Mária énekünk, mely akár himnuszunk is lehetne, hiszen kevés településnek van saját arculatára írt szenténeke. A mi énekünket 1956-ban a helyi atyák kérésére dr. Katona Puszta Sándor pap-költő írta, aki régebben káplán volt itt, de azután is várva várt szónoka, prédikálója a búcsúi, püspöki nagymiséinknek. Kérték ezt az éneket templomunk építésének 200. évfordulójára (1762-67), melyet addigra a hívők meg is tanultak. Zenéjét Halmos László, a győri székesegyház karnagya, Győr díszpolgára írta, aki most lenne 95 éves. Ebből az alkalomból indult meg életművének összegyűjtése és kiadása. Mi is elküldjük a gyűjteménybe énekünket, mely elképzelhető, hogy számukra ismeretlen. Ennek az éneknek előzménye is volt, melyet megtudhatunk Szilárdfy Zoltán művészettörténész atya tanulmányából, melyben „Egy ercsi délszláv képes ponyvairat”-ot ismertet. Zoltán atya szintén illusztris vendége időnként templomunknak, és ő a legjobb ismerője történelmi múltunkkal egybefonódott művészeti értékeinknek.
A tanulmányban egy olyan XVIII. századi dúcról készült képes anyagot ismertet, melyben már megjelent egy helyi (illír) rác imádságos ének szövege. Talált még olyan időseket, akik ezt a „O Májkó Ercsinszka” kezdetű éneket elénekelték az „Üdvözlégy Krisztusnak” című szentének dallamára. Ez is azt bizonyítja, hogy kegyhelyünknek mindig volt saját éneke. A környék Mária kultusza kegyképünknek tulajdonítható, melynek története ismert. Mária forrás, hajósok, majd a kápolna építés a Felső szőlőknél, ahol azt a képet őrizték, melyet Ercsi utolsó bosnyák ferences adm. atya Xivkovich (Zsivkovics) Lőrinc leírása szerint, egy Mészáros Lukács nevű ercsi jobbágy vett fogadalomból 1756-ban. Népes családja sokáig viselte a rác előnevet, melyet tettükért, tiszteletből kaptak. Nagyanyáink szerint a forrás fölé kivitt képet időnként a favágók átvitték a szembeni Ercsi szigetre, a volt monostor környékére, de a kép reggelre ismét a kápolna helyén volt. Ezután épült oda az első Szapáry Péter által, amikor megrongálódott, lánya Julianna építtette oda a 2-at 1828-ban, férje br. Lilien József temetkezése helyéül. De az eredeti Mária kép, már az 1790-es években bekerült a templomba. Helyére egy másolat készült 1792-ben, melyet Marich János Érd esp. plébánosa szentelt fel. Ez a henybeli, délszláv, jellegzetes leányarc ábrázolása miatt kapta a „Rác Madonna” nevet. A kép alján lévő kronosztikon latin felírata jelzi keletkezésének idejét. Sajnos mindkét kegyképünk festője ismeretlen, de készítőik nagy mesterek voltak. Most már ez a kép is a templomban van, a főoltár mögött, a hálatáblák között. Ugyancsak Szilárdfy Zoltántól tudjuk, hogy kutatásai során kegyképünk prototípusát, a Krakkó és Ószandec közötti Újszandec, Nowy Sacz Szentlélekről (Swietego Ducha) elnevezett templom főoltárán találta meg lengyel földön. A 300 éves, 2 m magas „Vigasztaló Szűz Mária” kegykép egy grafikai lap, esetleg szentkép közvetítésével kerülhetett hazánkba, ahol aztán lefestették. Akkoriban sok zarándok járt IV. Béla királyunk lányának, Szent Kingának emlékhelyeit, sírját felkeresni. Kiinduló pont volt tehát Nowy Sacz, ahová az adonyi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat segítségével írtam. A szentlélek templom plébánosa Jacek Maciaszek örömmel válaszolt kérdéseimre. Megírta, hogy kegyképüket régen ezüstös ruhák díszítették és szerzetesek, a Norbertánok őrizték, tehát ott festeni nem lehetett. 1831-től Jezsuiták őrzik, a plébános úr is az. 1963-ban pápai koronával koronáztak meg a II. világháborúban tanúsított áldásos segítségért. A mi képünket látva az volt a véleménye, hogy valóban nagyon sok a hasonlóság, a különbségek okai pedig a távolságban, a csupán közvetett látásból fakadnak. Szerintünk tehát 3 hasonló beállítottságú kép van, különböző karakterekkel. A miénk élénkszínű, világos, a virágos királykék palástú fiatal anya, mosolygó, szinte boldog, játékos Jézuskát tart ölében. Arca, haja az Árpádházi lengyel-magyar királynék képmását idézi. Másolata a „Rác Madonna” ahol a sötét tónusból lényegként kifejezve az arcok vannak megvilágítva, szintén fiatal Istenanya fiával. A lengyel kegyképpen 30 év körüli, erőteljes komolyarcú Madonnát látunk. Alakja, palástja szinte betölti a szabad teret. Vigasztaló a neve, aki minden szenvedőt véd és eltakar, és tökéletesen érvényesül a festő szándéka. Mindhárom kép gyönyörű, de talán mégis megbocsáttatik, hogy mi elfogultak vagyunk. Búcsújáró útjaink során, közel 50 Mária képet látva, szerénytelenség nélkül mondhatjuk, hogy a miénknél nincs szebb! Közrejátszik ebben a festő, másoló művészi szabadságának lehetősége is. Őket nézzük tehát, ha szól az ercsi Mária ének, és hálával tartozunk Gedő Attila esp. plébánosunknak, hogy megtanulta és tanítja, énekelteti misén, temetésen, esküvőn, magyarul, rácul, mert ez csak a miénk. Sajnos előtte már majdnem feledésbe merült. Köszönjük Szilárdfy atyának a sok kutatást és tanulmányait, az ercsi Feigl Gyulának és az adonyi Olszewski Waldemard családnak a fordítást és közvetítést. Így sikerült két nép közös történelméből ismét egy gallyacskát megtalálni. Jó lenne, ha a testvérvárosi kapcsolatok kiépítésénél nem a „mit kapunk tőlük?” kérdésekkel és a gazdag nyugati városok megkeresésével kellene törődni (mint teszik ezt sokan mostanában), hanem a régi közös történelmi értékek felkeresése után, dönteni egy szorosabb kapcsolatról. Hiszen, nemcsak azért volt a lengyel-magyar két jó barát, mert együtt harcolt és itta egymás borát, hanem azért is, mert egy vallásban együtt tudtak imádkozni.
|