Közép-európa szentje: Adalbert
Terplán Zoltán 2005.04.20. 23:53
Szent Adalbert, Prága második püspöke, Szent István királyunk ifjúkori lelki nevelője ezer éve, 997. április 23-án halt vértanúhalált a pogány poroszok között. (FORRÁS: Élet és Tudomány, 1997.)
Adalbert Csehországban, Libice várában, az előkelő Szlavnik családba született 956 körül, s a Vojtech nevet kapta. Születésekor a Szlavnikok és a cseh fejedelmi család, a Prvemyslek már régóta ellenségeskedtek egymással, s ez a későbbiekben beárnyékolta Adalbert egész életét. A Szlavnikok - minden valószínűség szerint - az akkor uralkodó német-római császári házzal is rokonságban álltak. Vojtech apai nagyanyja feltehetően Arnulf bajor herceg Judit nevű leánya volt. Juditot I. (Nagy) Ottó császár öccse, Henrik vette feleségül. Így Adalbert másodfokú unokaöccse lehetett II. Henrik bajor hercegnek, a későbbi császárnak és húgának, Gizellának, István királyunk sógorának és feleségének.
A világi élettől már félig elfordult Az ifjú Vojtech 16 évesen a híres magdeburgi érseki iskola tanulója lett. Magdeburg 967 óta volt érsekség, és I. Ottó császár elképzelései szerint mind a keleti irányú keresztény hittérítésben, mind a német birodalmi politikai törekvésekben fontos szerepet kapott volna. Ebben az egyházi központban a cseh hercegi dinasztia tagja, Vojtech kilenc évet töltött el tanulással. Magdeburg érseke bérmálta őt Adalberttá. Hogy milyen fontos szerepet játszott a fiatal Vojtech életében az érsek, azt az is mutatja, hogy a bérmálásban az ő nevét kapta. Adalbert érsek és a Szent Móric-kolostor a gorzei apátság reformmozgalmának a szellemiségét követte. Ez részben hasonlított a clunyi apátságéra, részben eltért attól. Az aszketizmus itt nagyobb teret kapott a szerzetesek életében, és a hitterjesztésben a vértanúság volt a céljuk. Adalbert magdeburgi éveire azonban ezek a tulajdonságok nem jellemzők: még nem fordult el teljesen a világi élettől, ez majd csak később következik be. Tanulmányai végeztével hazatért Csehországba, s a 973-ban alapított prágai püspökség első püspöke, a szász Theotmar szentelte pappá. Nem sokkal később a püspök megbetegedett, és rövidesen meghalt. Adalbert részese volt Theotmar püspök súlyos és fájdalmas lelkiismeret-furdalásának, amely amiatt gyötörte, hogy nem tudott változtatni a nép bűnös életén, szokásain, hogy nem volt megfelelő egyházi vezető. Ez mélyen megrázta Adalbertot, ennek hatására tért meg igazán, s eldöntötte, hogy teljesen a papi hivatásnak szenteli magát. 982-ben - valószínűleg politikai kompromisszum eredményeképpen - II. Boleszláv cseh fejedelem elfogadta, hogy Adalbert legyen Prága második püspöke. Ezt a döntést a 983-ban Veronában tartott birodalmi gyűlésen II. Ottó császár is elfogadta. Willigis mainzi érsek a prágai püspökség metropolitájaként szentelte püspökké Adalbertot.
Prágai kudarcai Adalbert prágai püspöksége két szakaszra osztható. Az első időszakban, 983 és 988/989 között elődjéhez hasonlóan megpróbált változtatni a nép erkölcsi életén. A csehek között az erkölcstelen életmód, a durvaság és az erőszakosság általános volt. Ezt a fejedelmi udvar is erősítette, s az sem használt a keresztény életszemlélet és életmód elterjedésének, hogy Prágában működött akkoriban Európa egyik legnagyobb rabszolgapiaca. Adalbert sem tudott látható javulást elérni. A kudarcok arra késztették, hogy elhagyja püspökségét, és Rómába menjen. XV. János pápa megértéssel fogadta, és támogatta abban is, hogy elzarándokoljon Jeruzsálembe a Szent Sírhoz. A zarándoklatból végül nem lett semmi, ám hosszabb időt töltött Itáliában különféle szerzetesi közösségekben. A legnagyobb hatást a római Szent Elek- és Bonifác-kolostor tette rá. (Még a történészek körében is gyakori az a vélekedés, hogy ez a bencés kolostor "vegyes" rítusú - latin és görög - volt, ez azonban nem igaz, sőt, ilyen kolostor sehol másutt sem volt.) Az viszont igaz, hogy a Rómában élő görög szerzetesek gyakran bejártak beszélgetni latin szertartású szerzetestársaikhoz, és így Adalbert megismerhette az ő felfogásukat, gondolkodásmódjukat is.) A mainzi érsek sürgetésére 992-ben visszatért egyházmegyéjébe, s Itáliából több szerzetestársa elkísérte őt. Visszatérte után megalapította Bevnóban a Szent Benedek-Bonifác-Elek-kolostort, s élére az Itáliából vele együtt érkező Anasztáziuszt állította. Prágai püspökségének ez a második időszaka sem volt sokkal eredményesebb, mint az előző. A csehek nem fogadták el, hogy Adalbert keresztény hitre akarja téríteni őket, sőt, 994-ben a cseh fejedelemhez közel álló nemesek meggyalázták a Hradzsinban lévő Szent György-kápolnát. Adalbert úgy érezte, nem tudja tovább ellátni a feladatát, és újra Rómába ment. Ott értesült arról, hogy 995 szeptemberében II. Boleszláv fejedelem hívei megostromolták és elfoglalták családjának libicei várát, és rokonait családtagjaikkal együtt megölték, csak Radlát, Adalbert barátját és szerzetestársát hagyták életben. Éppen ezért hiába szólította fel a 996-os zsinat Adalbertot arra, hogy térjen vissza egyházmegyéjébe, szívesebben ment volna hittérítőnek a pogány poroszok közé.
|
Vajk megkeresztelése (Benczúr Gyula festménye) |
Bérmált volna? A fiatal, alig 16 éves III. Ottó császár tiszteletben tartotta ezt a döntést. Adalbert sokat beszélgetett a császárral Rómában, és amikor III. Ottó visszaindult Mainzba, elkísérte őt. Ottó szellemi-lelki vezetőjének fogadta el a püspököt, és sok olyan tanácsát is megszívlelte, amit a politikai életben hasznosított. Adalbert nagy hatással volt a fiatal császárra, s ugyanilyen lelki-szellemi hatással volt néhány évvel korábban az ifjú Vajkra, a későbbi Szent Istvánra is. Érdekes módon Adalbert külföldön készült életrajzai alig emlékeznek meg arról, hogy járt Magyarországon, ám a Szent Istvánról szóló legendákban viszonylag sokat olvashatunk róla. Querfurti Brúnó, aki személyes ismerőse, közvetlen társa, barátja volt, éppen csak egy mondatban említi meg, hogy járt a magyarok között, a Szent István legendákban viszont arról olvashatunk, hogy Adalbert volt az, aki megkeresztelte Vajkot. Az újabb történeti kutatások szerint azonban lehet, hogy csakugyan nem keresztelt, hanem bérmált. Hogy ez pontosan mikor történt, Adalbert prágai püspökségének első vagy második szakaszában, az attól függ, hogy Vajk születési idejéül melyik évszámot fogadjuk el. Ha 969-ben, esetleg 972-ben született, akkor a bérmálásnak valamikor a 980-as években kellett megtörténnie, ha 975-ben, akkor a 990-es években bérmálhatott. Az előbb már említett Querfurti Brúnó Szent Adalbertról szóló életrajzából kiderül, hogy mindkét időszakban személyesen is járt a magyar fejedelmi udvarban. Amikor 982-ben prágai püspök lett, a Morva püspökséget hozzácsatolták egyházmegyéjéhez, így az közvetlenül szomszédos lett a magyarokkal. Ebben az időben Géza fejedelem, feleségével, Sarolttal és sok más magyar előkelővel együtt már megkeresztelkedett, tehát a magyarok nem számítottak teljesen �pogánynak�. Nyilván ez a tény, valamint az esetleges rokoni kapcsolatok is (Arnulf bajor hercegnek, Adalbert egyik ősének - a Wittelsbachok mondája szerint - előkelő magyar felesége volt) befolyásolhatták Adalbertot abban, hogy keresse a kapcsolatot a magyar fejedelemmel. Ez a kezdeti, esetleg némi eredménnyel is járó kapcsolat nyilván folytatódott a 992 és 994 közötti években. Valószínű ugyanis, hogy az a néhány hét, esetleg hónap 994/995 körül, amikor a Róma felé vezető úton megállt Géza fejedelem udvarában, nem lett volna elegendő arra, hogy Adalbert nagyobb hatást gyakoroljon a fiatal Szent Istvánra. Az ismeretség kezdete talán a 980-as évekig nyúlik vissza. Adalbert sokat beszélgetett, elmélkedhetett az ifjúval, de nyilván Géza fejedelemmel meg más magyar előkelőkkel is. 994 táján, amikor újra Rómába utazott, hosszabb időt tölthetett el Esztergomban, s Gézával beszélgetve az is szóba kerülhetett, hogy kit válaszszon a fejedelem feleségül a fia számára. Talán Géza ekkorra már eldöntötte, hogy valamelyik nyugati uralkodó leányának a kezét fogja megkérni István számára, és Adalbert bajor rokonát, Gizellát ajánlotta a nagy fejedelemnek. A későbbiekre nézve oly fontos házasság előzményeként két változat is elképzelhető. Az első szerint 996 nyarán, amikor Adalbert III. Ottó császárral Mainzba tartott, találkozhatott a fiatal bajor herceggel, Henrikkel, Gizella bátyjával Regensburgban, és ott tárgyalhatták meg egy esküvő lehetőségét. Ezután kerülhetett sor a házasságkötésre 997 előtt, még Géza fejedelem életében, de már akkor, amikor a fiát, Istvánt a magyar előkelők elfogadták az utódjául. A második lehetőség, hogy valamivel korábban, még 995 táján kötötték meg a házasságot. Azzal kapcsolatban, hogy a szertartást hol tartották meg, Bogyay Tamás egy érdekes tényt közöl. Bajorországban, a Scheyern bencés apátságban él az a helyi hagyomány, hogy Adalbert ott adta össze Istvánt és Gizellát. Ez a XIV. századtól kimutatható legenda azért is érdekes, mert a bencés apátságot a Wittelsbachok ősi vára helyén építették.
|
Szent Adalbert püspöki ornátusban Szent István társaságában (miniatúra, 1511) |
Az esztergomi székesegyház patrónusa A házasság már a maga korában is nagy jelentőségű volt, mivel első alkalommal fordult elő, hogy a Német-római Birodalomtól keletre eső terület fiatal, keresztény uralkodója a császári házzal rokonságban álló leányt vehetett feleségül. A keresztény magyar államszervezés szempontjából is oly fontos esküvő létrejöttében nagy szerepe lehetett Adalbertnak, illetve Wolfgang regensburgi püspöknek, aki a 970-es évek elején az első térítők egyike volt a magyarok között, és a 990-es években a bajor hercegi család lelki vezetője lett. Adalbert hatása azonban elsősorban nem politikai volt, hanem lelki-szellemi. Elég, ha csak két tényt említünk meg Szent István királysága idejéből: az első az, hogy Adalbert közvetlen ismerősei, barátai közül többen Magyarországra jöttek téríteni, részt vettek az egyházmegyék szervezésében. Radla a magyar királyi udvar papja lett, Anasztáz-Aschrich pedig II. Szilveszter pápától a koronát és a pápai áldást hozta Szent Istvánnak. Adalbert lelki-szellemi hatása abban tűnt ki igazán, hogy az 1010 táján alapított esztergomi székesegyház patrónusa lett, nyilván István tudatos választása nyomán. Amikor Adalbert 996 őszén elvált III. Ottó császártól, hogy felkészüljön a keresztény térítőmunkára, végiglátogatta Nyugat-Európa fontosabb zarándokhelyeit, majd 997 elején néhány szerzetestársával elindult a poroszok közé. Közöttük szenvedett vértanúhalált 997. április 23-án. Két társát, akik vele voltak, nem ölték meg, ők rövidesen Rómába mentek, hogy elmondják, mi történt. Amikor Bátor Boleszláv, a lengyelek fejedelme tudomást szerzett a vértanúságról, annyi aranyat adott a poroszoknak Adalbert holttestéért, amennyi annak súlya volt. Adalbert holtteste már 999. december 2-a előtt a gnieznói katedrálisba került. 1000-ben III. Ottó császár is elzarándokolt oda, és ereklyét vitt magával. 1038-ban a csehek kifosztották a katedrálist, és Szent Adalbert ereklyéit magukkal vitték Prágába. A nép, amely életében nem sokra becsülte püspökét, holtában megadta neki a tiszteletet.
ISMERETLEN MESTER, oltárképfestő
(15. század): Szent Adalbert kiűzetése
|
1470-80. Tempera, fa, 87 x 99 cm. Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
|
A jelenet középkori város határán játszódik, ahol a városfal építésén dolgozó kőművesek kővel, vakolókanállal, kalapáccsal támadnak a szelíd arcú püspökre. Egy Újszandecből származó lengyel oltártáblán hasonló jelenetet láthatunk: a pogány poroszok a felemelt karú, követ dobó kőműves gesztusához hasonló mozdulatokkal űzik el a térítő Szent Adalbertet a város határából. A X. században élt prágai püspök kultusza korán elterjedt Magyarországon és Lengyelországban. Ezt bizonyítja, hogy neki szentelték az esztergomi székesegyházat, amelynek XII. századi díszes főkapuján, a Porta speciosán ábrázolták is. Nyugvóhelyén, a lengyelországi Gnieznóban a székesegyház XII. századi bronzkapuja tanúskodik tiszteletéről, de csak kevés gótikus szárnyasoltár maradt fenn, amelyen Szent Adalbert legendája látható.
A táblának a lengyel festészethez, különösen a krakkói székesegyház Szentháromság-oltárához fűződő kapcsolatai már korábban is ismertek voltak, de a kutatás eddig nem foglalkozott a képfelület nagy részét betöltő, szokatlanul hangsúlyos városábrázolással, amelyben Krakkó ideális látképét sejtjük. A táblaképek városképei ritkán azonosíthatók biztonsággal, és sohasem vetekednek a metszetek topográfiai hűségével. Mégis, ebben az esetben több hangsúlyos elem csábít erre a feltevésre, így a jól elkülönülő várhegy, a Wawel és a fallal körülvett város számtalan templomával, köztük a Mária-templommal, amelynek egyik tornya a legenda szerint leomlott. A tábla erősen rongált külső oldalán egy ferences szerzetes látható égő templommal, az épület a krakkói ferences templomra emlékeztet. |
|
|
Az esztergomi Porta Speciosa - a Szent Adalbert székesegyház "gyönyörûséges kapuja". (Ismeretlen festõ olajképe, 1781 elôtt).
(Forrás: Cséfalvy Pál: Az Esztergomi Bazilika, Kincstár és Vármúzeum. Helikon Kiadó, Budapest, 1992, 73. old.) |
|