A magyar vőlegényem szüleinek a meghívására augusztusban jöttem Magyarországra, Pilisszántó nevű faluban laktam. Szeptember végén, amikor az egyetemi csoportom megérkezett Lengyelországból, csatlakoztam a csoporttársaimhoz. Terv szerint három hetet töltöttünk volna Magyarországon. Budapestre a végén jöttünk néhány napra, ahol a szegedi egyetemnek a vendégházában szállásoltak el bennünket a Szabadság hegyen. A hazautazásunk október 24-re volt tervezve. Amikor megkérdeztek minket a pesti egyetemen a magyar diákok, hogy megyünk-e 23-án mi is velük együtt tüntetni, akkor azt válaszoltuk nekik, hogy természetesen megyünk. 24-én sikerült a varsói rádiót fogni és hallottuk, hogy ott is nyugtalanság van. Hiszen az a magyar ember, akivel egymás mellett álltunk a Kossuth téren lehet, hogy már nem is él vagy megsebesült. És mi lesz ezzel a szép várossal? Október 26-án négyünknek sikerült bejutnunk a városba. Nyugalom volt azokban az órákban. Találtunk véradásra hívó röplapokat az utcán. "Vért kell nekünk is adni!" – mondtuk a barátnőmmel, el is mentünk egy budai kórházba.