A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>II. VILÁGHÁBORÚ
>II. VILÁGHÁBORÚ : Lengyel menekültek a II. Világháború idején Hatvanban

Lengyel menekültek a II. Világháború idején Hatvanban

http://www.hatvan.hu/varos/tortenelem/lengyel16.ht  2005.10.11. 15:43

" Polak wegier dwa bratanki,/Do szabelki i do szklanki." Gyakran idézik a fenti versikét akkor, ha lengyelek magyarokkal beszélgetnek. Lefordítva, értelme a következő: "Lengyel, magyar két jó barát/Harcol, avagy issza borát." Mint látható, a versecske a hagyományos lengyel magyar barátság kifejezője. Milyen régi ez a barátság? Csak a történelemtudósok a megmondhatói, hiszen olyan mélyen gyökerezik, hogy emberek emlékezete, de még a szájhagyomány se igen tudja nyomon követni.

Nem az a feladat. hogy most ezt boncolgassam, de hadd utaljak rá, hogy már a magyar nép történetének első krónikásai bizonyítékot nyújtanak a lengyel - magyar baráti kapcsolatokról. amikor elmondják, hogy az Árpád házi Béla herceg az első trónviszály idején a lengyelországi Krakkóban talált menedéket, ott szerzett magának vitézi hírnevet és királylányt feleségnek.

A krónikaírók elsősorban az uralkodók történetét figyelték. Nem csoda, ha feljegyzéseikből a lengyel magyar dinasztikus kapcsolatokról szerezhetünk tudomást elsősorban. Ezek közül csak kettővel hadd foglalkozzunk röviden. Az egyik: a XIV. században a mi Nagy Lajosunkat a lengyelek is királyukká választották. Erre gondolt Petőfi, amikor a következőket írta:


"Oh, nagy volt hajdan a magyar,/Nagy volt hatalma, birtoka,/

Magyar tenger vizében hunyt el/Éjszak, kelet s dél hulló csillaga."



Csakhogy el kell oszlatnunk azt a félreértést. amely abból fakad, hogy a költői túlzást történelmi ténynek fogadjuk el.

Szó sincs arról. hogy a Balti tengerig terjedt volna valaha is Magyarország határa. Nagy Lajos a lengyeleknek is királya volt, a magyaroknak is, de Lengyelország nem volt alárendeltje Magyarországnak, sőt éppen ellenkezőleg. Nagy Lajos uralkodása alatt a lengyel urak a kelleténél is nagyobb szabadságot élveztek. mert Lajos figyelmét túlságosan lekötötték a magyarországi és a dél-európai események.

Ennek éppen ellenkezője következett be a másik közös uralkodó: Báthory István uralma idején, akit túlságosan lefoglaltak Lengyelország bel- és külpolitikai ügyei. Olyannyira, hogy bizony acat sok ideje maradt szülőhazája. az erdélyi fejedelemség ügyeinek intézésére. Nem csoda hát. ha a lengyelek egyik legnagyobb uralkodójukat tisztelik személyében, amiért nem csekély hadvezéri tehetségét Lengyelország naggyá tétele szolgálatába állította.

A középkori Lengyelország és Magyarország között nemcsak a közös királyok, az uralkodó családok közötti rokonság teremtett kapcsolatot, hanem az egyszerű emberek is érintkeztek egymással. Említést érdemelnek a kereskedelmi kapcsolatok, amelyek keretében különböző termékeket szállítottak lengyel földre: gabonát, tokaji bort, és állatokat, főleg lovakat. Ezen kívül rezet, vasat. Lengyelországból viszont sót, ólmot és posztót vásárolnak magyarországi értékesítésre.

Az utóbbi évek folyamán a nagyszabású építkezések során többször került elő középkori pénzlelet Hatvanban. A pénzek jelentős része lengyel. ami ugyancsak a kereskedelmi kapcsolatok meglétére utal.

A két nemzet. története folyamán gyakran került szembe közős ellenséggel: tatárokkal, törökökkel és végül a Habsburg uralommal.

Sobieski János lengyel király jelentős haderővel járult hozzá ahhoz, hogy a török uralom alól felszabaduljon hazánk. Még inkább hálásak vagyunk azért, hogy a lengyelek nyújtottak menedéket II. Rákóczi Ferencnek. és lengyel katonák segítségét élvezhette a kuruc szabadságharc kezdetének idején. A Rákóczi-szabadságharc bukása után lengyel földön találtak menedéket a száműzött fejedelem és katonái.

A politikai és gazdasági kapcsolatokon kívül a középkorban kiépült a két nemzet kulturális érintkezése is. Számos magyar fiatalember kereste fel a XV. XVI. század folyamán a krakkói egyetemet. A Hunyadiak korában felvirágzott reneszánsz művészetek viszont a lengyel kulturális életre hatottak serkentőleg.

Önkéntelenül is felvetődik a kérdés: miben találhatjuk magyarázatát annak a mély lengyel-magyar barátságnak, amelyhez hasonló nemigen alakult ki sem a szomszédainkkal, sem távolabbi nemzetekkel. A választ abban találhatjuk, hogy noha közvetlen szomszédok voltunk évszázadokon keresztül, a két nemzet érdekei nagyon ritkán ütköztek egymással. Éppen ellenkezőleg : sokszor előfordult, hogy ugyanazon ellenséggel kellett megbirkózni függetlenségünk érdekében. De túl ezen a véletlennek felfogható, külsődlegesnek ítélhető helyzeten, szorosak voltak belső problémáink is, hiszen hosszú időn keresztül a társadalom fejlődésének sajátos kelet-európai útját jártuk.

A két nemzet ebből táplálkozó barátsága és rokonszenve legfőbbként a XIX. század első kétharmadában mutatkozott meg. Ez időben Lengyelország területén Poroszország, Ausztria és a cári orosz állam osztozkodott. A magyar nép is idegen elnyomás alatt szenvedett. Mindkét nemzetnek meg kellett oldani a társadalmi haladás kérdését is a függetlenség kivívásával egy időben. Az 1830-as. 1846-os és 1863-as lengyel függetlenségi küzdelmeket élénk figyelemmel kísérték Magyarországon. Haladó politikusaink, íróink szót emeltek a lengyelek ügye mellett. Az írók közül csak a Heves megyei származású Bajza Józsefet hadd idézzük, aki költeményt írt az 1830-as lengyel felkelés emlékére. Hatvanban, a Kossuth téri 48-as emlékműre az ő szavait vésték emlékeztetőül: ,...csatájok a népjog csatája volt...''. Bajza, amikor ezt írta, a lengyelekről beszélt.

A haladó lengyel mozgalmak vérbefojtása után tömegesen kerestek menedéket bujdosók hazánkban, és a magyar társadalom mély rokonszenvvel fogadta már akkor is a menekülőket. Szinte divat volt lengyel bujdosóknak menedéket nyújtani.

Nem lehet. tehát csodálkozni, ha az 1848-49-i magyar forradalom és szabadságharc idején tömegesen igyekeztek az élet-halálharcot vívó magyar nemzet támogatására Lengyelországból és más európai országban élő emigráns lengyel hazafiak. A közkatonák a lengyel légió soraiban küzdöttek Wysocki parancsnoksága alatt, két jeles hadvezérük pedig a szabadságharc fővezérének tisztét is betöltötte egy időben Dembinszky és Bem. Kiváltképpen felesleges lenne Bem apó érdemeit méltatni, hiszen elvégezték azt már sokan mások, legméltóbban Petőfi, aki fiúi szeretettel követte az erdélyi hadjáratok során haláláig. 1849. április 2-án zajlott le a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának első győztes csatája, a hatvani ütközet, amelyben fontos szerepet játszottak a lengyel katonák, akik felső parancs várása nélkül öntevékenyen siettek Csány felől a hatvani ütközet színhelyére. Vakmerő beavatkozásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy az osztrákok ellenállása megtörjön és visszavonuljanak Hatvanból.

A két nemzet helyzetében döntő fordulat az I. világháború utolsó éveiben történt. Újjászületett az önálló lengyel állam és az őszirózsás forradalom után Magyarország is teljesen önállóvá lett, amikor kivált az osztrákokkal közös államból.

1939 őszén, amikor nyilvánvalóvá vált a hitleri Németország Lengyelország megtámadására irányuló szándéka, igen nehéz helyzetbe került a magyar kormány. A trianoni békeszerződés felülvizsgálásáért folytatott harcában korábban egyaránt támogatást várt és kapott mindkét említett államtól. Most azonban választani kellett a kettő közül. A magyar kormány nem akarta elveszíteni a németek barátságát, mert további támogatást elsősorban tőlük remélhetett, de a lengyeleket sem hagyhatta cserben. Nemcsak azért, mert ez rút hálátlanság lett volna, hanem attól is tartania kellett, hogy Hitlerék oldalán Magyarország belesodródik egy olyan világháborúba, amelyben szemben találja magát a tőkés nagyhatalmakkal, Lengyelország szövetségeseivel: Angliával és Franciaországgal.

Ez utóbbit ekkor még mindenképpen el akarták kerülni, ezért már megelőzően tudtára adták a németeknek, hogy Magyarország nem lesz hajlandó harcba menni Lengyelország ellen, sőt még azt sem engedélyezi a kormány, hogy a németek Magyarország útjain, vasútjain csapatokat szállítsanak a lengyel határra. Ha ezt erőszakkal akarnák keresztül vinni, a magyar hadsereg fegyverrel állna ellen.

Emellett a kormány ki is tartott mindvégig a lengyel háború idején, de teljesítette a németek néhány kisebb jelentőségű követelését: nem tett semlegességi nyilatkozatot; utasította a sajtót, hogy vagy maradjanak meg a tárgyilagosságnál, vagy igyekezzenek a német álláspontot népszerűsíteni. Ennek érdekében bevezették a cenzúrát is.

A közvélemény azonban döntően a lengyelekkel rokonszenvezett, a magyar sajtó ,jelentős része lengyelbarát hangnemben írt. Eckhardt Tibor Londonban a magyar semlegességről nyilatkozott. Bethlen István volt miniszterelnök Londonba és Párizsba utazott; a háborús feszültség fokozódásával a magyar-lengyel rokonszenvtüntetések olyannyira elszaporodtak, hogy megtorlásképpen Keitel vezérezredes a Magyarország által vásárolt hadianyag szállítmányokat mindaddig leállította, amíg a magyar magatartás nem alakul számukra kedvezően.

A háború kitörésekor a kormány a németek kívánságának megfelelően nem tett semlegességi nyilatkozatot, de ennek ellensúlyozásaként ismételten megnyugtatta a lengyeleket, hogy Magyarország felől nem fenyegeti őket veszély. Ez arra vezetett, hogy a lengyel hadvezetőség nem volt kénytelen védekezésre készülni ezen az oldalon, nem volt kénytelen erőket lekötni feleslegesen a magyar határ mentén.

A németek azonban nem nyugodtak bele könnyen abba, hogy nélkülözzék a magyar állam támogatását, ezért felajánlották, hogy lengyel területeket adnak.

Nyíltan megkérdezték, nincs-e a magyaroknak igénye lengyel területekre. A magyarok határozott nemleges válasza ellenére Ribbentrop német külügyminiszter engedélyt kért arra, hogy német csapatok átvonulhassanak magyar területeken. Ezt a kívánságot, nem törődve a névretek várható neheztelésével vagy bosszújával, határozottan visszautasították.

Így következett az be, hogy Lengyelország délkeleti határa kb. szeptember 23-ig nyitva állt a menekülők előtt, akik hatalmas tömegben áramlottak ki az országból. A polcári lakosságon kívül lengyel katonák tízezrei jutottak el ezen az úton nyugatra. A menekülők támogatást kaptak a magyar hatóságoktól is. A magyar korarány 1940-ig elismerte támogatta a budapesti lengyel követség létezését és tevékenységét.

A németek felháborodottan reagáltak a magyar kormány lengyelbarát politikájára. Kifejezték rosszallásukat azért is, amiért a magyar sajtó a kormány korábbi fogadkozása ellenére leplezetlenül a lengyelek ügyét pártfogolta.

A magyar hatóságok azonban nem változtatták meg politikájukat. Ebben közrejátszott minden bizonnyal a közvélemény hatása is, de ettől függetlenül a magyar kormány németekkel kapcsolatos álláspontja ebben az időben még korántsem volt annyira lojális. mint a háború későbbi éveiben. Elvárták és elfogadták a németek támogatását a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért folytatott küzdelmükben. de megvetették a német fasisztákat népámító ígéreteik miatt, ugyanakkor féltek is a szomszédossá lett nagyhatalom erőszakos, függetlenséget veszélyeztető törekvéseitől. A szomszédos lengyel állam szomorú sorsát látva joggal vetődhetett fel bennük az a gondolat. hogy vajon nem fog-e rövid idő után Magyarország is a németek áldozata lenni, illetve nem fogja-e Németország Magyarországot ismét belesodorni egy vereséggel végződő háborúba. Hogy ezt a megvetést is tartalmazó félelmet felváltsa a feltétlen engedelmesség félelme, ahhoz szükség volt a német hadsereg nyugati győzelemsorozatára.

1939-ben és 40-ben ennek még előtte voltak, a magyar kormány meg merte engedni magának. hogy dacolva a németek haragjával. támogassa a lengyel katonák menekülését nyugat felé, hogy beléphessenek az ott újonnan szervezett lengyel katonai alakulatokba. Lehetővé tették a lengyel konzulátus működését, amely francia vízummal ellátott útlevelet juttatott a menekült lengyel férfiak rendelkezésére, a jugoszláv követséghez ajánlóleveleket, az olasz követség számára árjabizonylatokat adtak.

A hitleri Németország támadása 1939. szeptember elsején nem érte váratlanul az újságolvasó embereket, mégis nagy izgalommal figyelték az új világháború első napjainak híreit. Az események olyan tragikus gyorsasággal követték egymást, hogy az újságok tudósításai nem voltak képesek idejében tájékoztatni az olvasókat. A rádió ebben az időben korántsem volt annyira elterjedve, mint manapság, ezért természetesnek vették, hogy esténként összegyűltek a rokonok, ismerősök egy - egy rádiótulajdonos lakásán, vagy csak a nyitott ablak előtt hallgatták meg az esti órákban a legfrissebb háborús híreket.

A német-barát nyilas és egyéb újságok minden igyekezete ellenére a lakosság döntő többsége a megtámadott Lengyelországgal szimpatizált. Mély részvéttel fogadták a lesújtó híreket, amelyek a lengyel hadsereg hősies, de eredménytelen ellenállásáról számoltak be.

Néhány nap múlva, amikor eldőlt Lengyelország sorsa, - többek között az angol -francia szövetségesek valóságos segítségének elmaradása miatt - megkezdődött a lengyel kormány és a polgári lakosság menekülése külföldre. Kezdetben Romániába menekültek, mert azt remélték, hogy innen a legkönnyebben eljuthatnak Franciaországba. Csak amikor a román hatóságok meglepetésszerűen internálták a lengyel kormány tagjait, és lefegyverezték a katonákat, akiket ugyancsak internáltak, ezután változott meg a menekülés iránya. Másik útjuk Magyarország felé vezetett, mert remélték, tudták, hogy itt biztonságra lelnek, barátok közé kerülnek. Így is történt. 1939 szeptemberének derekán az akkor közös lengyel-magyar határon megnyíltak a sorompók, és megkezdődött a menekülők beáramlása. Az ország belseje felé vezető utakon megjelentek a lengyel kocsi és gépkocsi karavánok.

Hatvanba szeptember 24-én érkezett meg a menekülők zöme Lengyelország déli és keleti területeiről. Többségük Katowicéből. de voltak Poznanból és Stanislawból is. A lengyel határ közelében levő Katowicét már szeptember elsején bombázták a németek. A tisztviselőket, a lakosság egy részét a lengyel hatóságok azonnal kitelepítették. A menekülők vonattal, autóval és gyalogosan igyekeztek minél messzebb kerülni a fronttól, amely szüntelenül követte őket. Három héten át végeláthatatlan embertömeg hömpölygött Magyarország felé állandó légitámadások közepette. Worochta, Tatarow és Jaromicze érintése után szeptember 19-én érte el a magyar határt az a csoport. amely a Huszt, Beregszász, Sátoraljaújhely, Miskolc, Losonc útvonalon jutott el Hatvanba.

A magyar társadalmat váratlanul érte a menekült tömegek érkezése. Ennek ellenére azonnal megkezdődött fogadásuk megszervezése. A rádió és az újságok közleményekben hívták fel a társadalmat a menekültek befogadására, megsegítésére és ellátására.

Lengyel menekültek csoportja

Lengyel menekültek csoportja


Megalakult a Magyar-lengyel Menekültügyi Bizottság, amely Budapesten központi irodát, a határnál pedig fogadó és étkeztető állontásokat létesített.

19-én már zsúfoltak voltak a határ menti városok, falvak a lengyel menekültektől. Az újonnan érkezettek elhelyezése nem kis gondot jelentett, noha a jóakaratban nem volt hiány. Mégis fokról-fokra véget értek a szenvedések.

Az első megkönnyebbülést az okozta, hogy már nem forgott veszélyben a puszta életük, nem kellett tartani a légitámadásoktól. Sátoraljaújhelyen ellátták őket magyar igazolvánnyal és hideg élelemmel. Miskolcon tisztálkodhattak és egy vendéglőben meleg ételt, ehettek. Losoncon már nem volt olyan nagy zsúfoltság, nyugodt körülmények között kialhatták magukat. Itt, szeptember 24-én, vasárnap nagygyűlést rendeztek tiszteletükre, amelynek keretében még misét is tartott egy menekült lengyel pap az ideiglenesen felépített oltár előtt. Könnyezve énekelték himnuszukat : "Boze cos Polska".

Heves megye számos községében és városában találtak baráti fogadtatásra a háború lengyel sorsüldözöttei. Elsősorban a megye székhelyén, Egerben, ahol a legtöbbjüket a Várban szállásolták el, de nem kevés volt azoknak a száma sem, akiket családok fogadtak magukhoz.

 Mintegy hatszázan találtak menedéket Gyöngyösön, a megye második legnagyobb városában. Itt az Orczy kastély volt a legnagyobb csoport szálláshelye, a többiek ugyancsak családokhoz kerültek. Elmondották, hogy szeptember 20-án lépték át a magyar határt. A katonákat először Bánrévén helyezték el, egy magyar laktanyában. Itt leadták a fegyvereket, majd továbbvonultak az ország belsejébe. A magvar lakosság szeretetének megnyilvánulását már a határ átlépése után tapasztalták. Ellátták őket kolbásszal, szalonnával és más ízletes magyar ennivalóval, amely nagyon jól esett nekik. ugyanis a legtöbbjük kiéhezve érkezett a magyar földre.
Igyekeztek meghálálni a szeretetteljes ellátást. Amint a szükség úgy kívánta, munkába álltak. A férfiak közül sokan lettek bányászok a közeli szénbányában, kőbányában.
A csoport egy része tovább vonult Gyöngyösről. Délután 4 órakor Hatvanban fogadták őket. A helyi hatóságot már korábban értesítették a lengyelek érkezéséről, ezért felhívással fordultak a lakossághoz, hogy aki teheti, fogadjon be menekülteket. A felhívás nem maradt hatástalan. Az emberek izgatottan várták a lengyelek megérkezését.
A menekültek zöme az első csoporttal érkezett meg. Egy részük vonattal jött, mások Gyöngyös felől gépkocsival, teherautóval, motorkerékpárral.
Fülöp Jánosné így emlékszik vissza a lengyel menekültek érkezésére: ,.1939 őszén Horton laktam a szüleimmel a Kossuth Lajos utcában. Édesapámnak egy kis malma volt a község szélén. Egy őszi napon Gyöngyös felől lengyel menekültek érkeztek. Az egyik autójuk elromlott, ezért azt egy motorkerékpár vontatta. Az autónak és a motorkerékpárnak négy utasa volt. Hozzánk jöttek be, és szállást kértek. Kb. egy hónapig maradtak nálunk, azután be kellett költözniük a járási székhelyre, Hatvanba. Velünk is, de egymással is nagyon jó baráti kapcsolatban éltek. A Hatvanba költözésük után néhányszor meglátogattat bennünket Horton. Karácsonykor pedig, lengyel szokás szerint levélben szentelt ostyát küldtek ajándékba.
Négyőjük közül csak az egyik fiú. a 17 éves Josef Stanowskv volt tengerész egyenruhában, de a másik két férfiről is tudtuk, hogy katona. A lábukon katonabakancs volt. Nem mutogatták, de tudtuk, hogy fegyvereket is hoztak magukkal."
Hatvanban a magasabb beosztású tisztviselőket és családtagjaikat - összesen tizenhat személyt - a kastélyban szállásolták el Hatvany Irén, illetve a Hatvan- család vendégeként. Ott kaptak szállást és étkeztették is őket. A többieket munkás, paraszt és kispolgár családok fogadták magukhoz. Így például egy Baksa nevű vasutas( a Baksa László apja), Bukát Ferenc fazekas kisiparos (Klapka u.), Danielisz József vasúti vendéglős, Fehér János MÁV főkalauz (Horváth Mihály u. 125.), Fülöp Albert molnár kisiparos (Horton), Gábor Sándor fuvaros (Arany János u. 85.) Gyulai Mihály cukorgyári térmester (Balassi B. u.), Hatvani János (Mohács u. 28.), Hulinai Dezsőné (Horváth M. u. 110.), özv. Keczeli Mihályné, Kiss István MÁV lakatos,(Horváth M. u. 28.) Kiss Pál fűszer-kiskereskedő, Kocsis István MÁV mozdonyvezető (Klapka u.), Kravár Mária kereskedelmi eladó (Tanács u.), Magda József Vár utcai asztalos kisiparos, akinél két lengyel katona dolgozott polgári ruhában, Molnár Jánosné varrónő (Horváth M. u. 139/A), Rácz Józsefné (Vas Gereben u.), dr. Simon László gimnáziumi igazgató, Suba Antal pék kisiparos (Szalkai u. 4.), Szántai József vasutas (Tanács u. 4.), dr. Tóth János orvos, Tusor Sándor pék kisiparos (Mohács u. 56.) és Ugler Sámuel MÁV mozdonyvezető, akinél egy lengyel tiszt lakott.

A felnőtt, egyedülálló lengyel férfiakat közös helyen szállásolták el.
A második csoport, amikor megérkezett, az első éjszakát a Hatvani Téglagyárban töltötte. Innen másnap a Katolikus-körbe költöztek, de még mindig ideiglenes jelleggel: csak a padlóra hintett szalma jelentett fekhelyet számukra. Néhány nap múlva az ipariskolát rendezték be nekik, aztán a Király vendéglőben, végül a Kossuth téren, a Csépány féle házban Az itt levő nagy szobák berendezéséhez a cukorgyár igazgatója adott ágyakat és takarókat. Később az ideiglenes jellegű ágyneműt kényelmesebbre cserélték ki, miután a vöröskereszt gyűjtőakciójának eredményeképpen a központi szervek megfelelő mennyiségű ágyneműt bocsátottak rendelkezésre.
A helyi újság így örökítette meg rövid hírben a vendégek megérkezését: "Lengyel menekültek érkeztek Hatvanba, akiket a lakosság túláradó szeretettel fogadott. Hatvan lakossága valóban jószívűségének adott kifejezést, amikor szinte verseng vendégeiért. Remélhetőleg ez a szeretet megnyilvánulás maradandó lesz, és a lakosság igyekezni fog a menekültekkel keserves sorsukat, feledtetni.
Ezen kívül alkalmanként uzsonnára, vacsorára a helybeliek vendégül láttak néhány menekültet.A helyi hatóság hivatalos menekültügyi megbízottja dr. Lénárd Béla jegyző volt. de sokat segített neki ebben dr. Papp Zoltán jegyző is.
Hamarosan megjelent a községben a kormány megbízottja, Antall József államtitkár, aki elismeréssel adózott a hatvaniak áldozatkészségének és leleményességének
A menekültek étkeztetése különböző formában oldódott meg. A magasabb rangúaknak a Káposztás féle vendéglőben főztek, a közembereknek pedig közös konyhán, amelyet a cserkészotthonban rendeztek be. A főszakács tisztét Kindtner József cserkésztiszt töltötte be, aki mellett két cserkész fiú segédkezett felváltva.
Közöttük volt Baranyi János 18 éves vasutas is, akit szolgálat közben Füzesabonyban egy vonat halálra gázolt. Temetésén részt vettek a lengyel menekültek is, és koszorút helyeztek a sírjára.
A konyhai felszerelést kezdetben a helyi cserkészcsapat kölcsönözte: Ezek között fontos volt a "gulyáságyúnak" becézett tábori tűzhely, továbbá csajkák, evőeszközök stb. Később a tábori edények helyett a központ utasítására polgári jellegű edényeket vásároltak.
Az élelemellátás bőséges volt és jó minőségű. Reggelire leggyakrabban kakaó. zsemle és vaj. Tejet a nagyteleki uradalomból szállítottak. A süteményeket négy pék sütötte: Suba Antal, Hegedűs Béla, Cukker Mór és Dittel László. Ebédre mindennap volt hús, péntek kivételével. Vacsorára mindig főtt ételt kaptak, csak vasárnap nem.
Évek múlva is emlékeznek rá a hatvaniak, hogy a lengyelek mennyire szerették a paradicsomot és a szőlőt. Szokás lett őket meghívni szőlőt, szüretelni. Nem pénzért vállalták a munkát, csak szórakozásképpen.
Kezdetben szokatlanok voltak számukra a zsíros magyar ételek, de aztán annyira megszerették, hogy bár felajánlották nekik, nem kérték a lengyeles ételeket. Kiváltképpen a magyar sütemények nyerték meg a tetszésüket. A nők igyekeztek megtudni ezek receptjét. Vasárnaponként és ünnepnapon bor is volt ebéd után.

A menekültek viszonylag kevés csomaggal jöttek, ami a körülményeket figyelembe véve teljesen érthető. Nem állott rendelkezésükre elegendő szállítóeszköz. nem is számítottak arra, hogy hónapokon keresztül kell távol maradniuk otthonuktól. Így aztán nagyon is szükség volt azokra a ruhadarabokra, amelyet a vöröskereszt juttatott számukra. Ezeket részben adományokból természetben gyűjtötték össze, részben készpénzért vásárolták meg számukra a helyi boltokban: törülközőket, cipőket, fehérneműt.
A hatvaniak felfigyeltek arra a fegyelmezettségre. amelyet a holmik szétosztása során tanúsítottak. Hiányzott a veszekedés, de még a tolongás is.
Lengyel pénzt hoztak magukkal, amelyet a Nemzeti Bank hatvani fiókjában átváltottak pengőre. A központi szervek nemcsak szállásuk és élelmezési költségeiket fedezték. hanem rendszeres költőpénz (napi két pengő) ellátmányt is juttattak számukra. Időközben holmiijaikat is eladogatták. de a hatóságok igyekeztek meggátolni, hogy áron alul elkótyavetyéljék értékeiket.
Erre az első napok után nem is voltak rászorulva.
Házimunkájuk kevés volt. A nagymosást központilag végezték számukra, csak apróbb ruhadarabokat mostak maguk. A takarítást a közös szálláson maguk oldották meg.
Időnként táncmulatságot és egyéb szórakoztató előadást szerveztek számukra. A nők különösen gyorsan megtanulták, és szívesen táncolták a csárdást. A cserkészcsapat tábortűzi előadást tartott tiszteletükre, amelyre a magyar vendégek belépőjegyet váltottak. A bevételt segélyezésre fordították.
A vendégszeretet viszonzására minden alkalmat igyekeztet; megragadni a lengyelek. Ennek egyik megnyilvánulásáról így tudósít a hatvani újság : "Egyszerűségében megkapó, de lélekemelően megindító ünnepség keretében helyezték el az itteni lengyelek koszorújukat a hősi temetőben mindenszentek napján.
A lengyel színekkel díszített koszorút a hősi temető keresztjére tették, majd rövid lengyel beszéd után imát mondtak az elesett hősökért.
Az ünnepséget a mindenszenteki temetőlátogató közönség nagyszámban nézte végig".
A cserkészotthon nemcsak ebédlő volt, hanem klubhelyiségül is szolgált. Ide jártak össze beszélgetni, szórakozni. Főleg kártyázgatással szórakoztak, de nem pénzre. Megismerték, és szívesen játszották a magyar kártyajátékokat is. Nagy divat volt a sakkozás. Volt a csoportban egy Adolf keresztnevű sakkversenyző, aki sokak bámulatára gyakran a játék kezdetén megmondta, melyik kockán fogja a király a mattot kapni.
Idejük nagy részét töltötték beszélgetéssel. A város különböző helyein rendszeresen összegyülekeztek, nemcsak az ebédlőben vagy a szálláshelyen. hanem az "Attila" moziban (később Vörös Csillag, majd Apolló), a Stiller cukrászdában , a Gódor Gizella "Steiner ház" udvarában levő fényképész műteremben. (Itt gyakran készíttettek fényképet magukról emlékbe. Rendszerint magyar barátaikkal fényképezkedtek, akik a fénykép árát készségesen magukra vállalták).
Szívesen látták őket beszélgetésre a Heidrich féle "Honfoglalás" papírboltban, amely a mai városháza épületében volt, továbbá a Kuti féle fűszerüzletben a Horváth Mihály és a Nádasdy Tamás utca sarkán. És természetesen a különböző vendéglőkben, kocsmákban.
A beszélgetések során igyekeztek híreket szerezni a nemzetközi helyzet alakulásáról, az otthoni helyzetről, latolgatták a jövő lehetőségeit. Terveket szőttek egyesek a hazamenetelről, mások a harc folytatásáról a nyugati szövetségesek oldalán.
Egy idő után megindult a levelezés az otthoniakkal. Az unalom ellen is jó szolgálatot tett a levélírás és a levélvárás.
A magyarok érdeklődtek, s együtt örültek velük a hazulról kapott leveleknek.
Hosszabb utazásra csak akkor került sor. amikor elhagyták az országot. Ilyenkor nem volt gondjuk útiköltségre, mert a magyar hatóságok úgynevezett tolonclevelet adtak számukra, amely birtokában állami költségen utazhattak. A gyermekek tanítása sem szünetelt. Számukra Gyöngyösön az Orczy kastélyban szerveztek elemi iskolát, a nagyobbak számára pedig Balatonbogláron lengyel gimnáziumot.
A németbarát emberek és újságok igyekeztek lengyelellenes hangulatot kelteni. Azt híresztelték, hogy a menekültek ellátása nehézséget okoz a kormánynak, ezért a malmokban minden mázsa búzából hat kilogrammot elvesznek a lengyelek számára.
Híresztelték azt is, hogy a menekült lengyelek elveszik a magyarok elől a munkaalkalmat.
A rosszhiszemű híresztelést azonban megcáfolták. Tudatták azt is, hogy a menekültek ellátása részben a lengyel nemzeti bank aranykincséből, részben pedig külföldi vöröskeresztes szervezetek adományiból biztosítva van.
Munkára pedig csak akkor alkalmaznak lengyeleket, ha a magyar munkások nem tudják idejében elvégezni, pl. az őszi betakarítási munkákat, akkor is csak a munkaközvetítő irodák útján.
A polgári menekültek nem gondoltak arra, hogy huzamosabb ideig távol legyenek hazájuktól. Arra számítottak, hogy a harcok befejezése után visszatérhetnek.
Munkába nem álltak, mert tisztviselők voltak többségükben, és ilyen munkakör nem állt rendelkezésükre. Arra a rövid időre, amíg itt szándékoztak maradni, anyagi ellátásuk biztosítva volt az állami segélyből, részben a hazulról hozott pénzből.
A katonaköteles korú férfiak pedig azért sem vállaltak munkát, mert töretlen elhatározásuk volt a harcot folytatni ott, ahol lehet. Magyarországról tehát. tovább akartak menekülni.
"Gyakran írtak levelet (nekünk), de ebben mindig megemlítették, hogy tovább fognak menni, mert harcolni akarnak a németek ellen . . .
. . . A fiú (Josef Stanowsky) Hatvanból Balatonzamárdiba ment lengyel gimnáziumba. Onnan is írta, hogy külföldre készül . . "
( A lengyel menekültek) . . . "márciusban mentek el Nagymarosra, ahol gyűjtőtábor volt. . . . Onnan Franciaországba akartak kijutni. "

Ezekben a. hónapokban nem is vállaltak munkát, majd csak a háború későbbi éveiben azon kevesek, akik nem hagyták el az országot. Az itt maradottak közül dolgoztak néhányan a hatvani és a selypi cukorgyárban, valamint a nagygombosi uradalomban.
Hatvanban korábban lengyelek nem éltek, nem volt könnyű tolmácsot találni, de részben néhány szlovákul jól beszélő hatvani - mint pl. Kravár Mária - részben pedig a németül, franciául tudó értelmiségiek révén, a legszükségesebbet el tudták mondani egymásnak. (A lengyelek között nagyon sokan jól tudtak németül beszélni, mert sziléziaiak is voltak, másrészt sokan tanulták a németet iskolában.)
A nyelvi kapcsolatok kiépülése után hamarosan megszülettek a mélyebb barátságok, sőt fiatalok a barátságnál is tovább jutottak.
A tűzoltólaktanya nagy termében táncmulatsággal egybekötött disznótoros vacsorát rendeztek, amelyen a lengyelek is megtanulták táncolni a csárdást.
A baráti összejöveteleken kialakult bensőségesebb beszélgetések eredményeképpen megtudták a lengyelek első csoportjának tagjairól, hogy Katowice és Poznan vidékéről jöttek a Vereckei szoroson keresztül. Viszontagságos volt az utazásuk. Főleg a katowicei postaigazgatóság dolgozói, de voltak közöttük közigazgatási tisztviselők, pedagógusok, munkások és rendőrök is, nem számítva a katonákat. Ez utóbbiak számára Selyp közelében katonai tábor létesült, ahol katonai fegyelem alatt éltek, míg tovább nem vonultak Magyarországról Jugoszlávián át, hogy csatlakozzanak az angol támogatással szerveződő lengyel hadsereghez.
Selypen, a cukorgyár munkásszállásán rendezték, he a menekültek táborát (ezt az épületet azóta lengyel kaszárnya néven emlegetik). A katonákat formailag hadifogolyként tartották, ami abban nyilvánult meg, hogy magyar katonák fegyveres őrszolgálatot teljesítettek mellettük. A faluban szabadon sétálhattak. A tábor lengyel vezetőjének javaslata alapján a magyar parancsnoktól korlátlanul kaptak több napra terjedő szabadságot, s ilyenkor szabadon utazhattak akár Budapestre is. Gyakran bejártak vásárolni, fényképet készíttetni Hatvanba. Bejárhattak a mozi előadásaira, és rendszeresen részt vettek istentiszteleten a helyi katolikus templomban, ahol saját papjuk misézett. (A templom falán ma márvány emléktábla adja tudtul: TU MODLILI SIE POLACY O WOLNOSC SWEJ OJCYZNY 1939-1942, azaz: Itt lengyelek imádkoztak hazájuk szabadságáért 1939-1942.)
A selypi tábor lakói között voltak magas rangú tisztek és közlegények. A nem hivatásos katonák polgári foglalkozását tekintve orvos, pap, színész is előfordult. Életkoruk 23-45 év között volt. Hármójukat feleségük is követte a menekülésben. A három nőt is a tábor területén szállásolták el.
A magyar kormány szerve a katonák számára a követelményeknek megfelelő rendes zsoldot állapította meg, akik többek között ebből tartották fenn saját közös konyhájukat. Konyhájukon magyar asszonyok főztek magyar étrend szerint étkeztek. Háromszor volt fő étkezés, de aki kívánta, saját ízlésének megfelelően pótolhatta.
A tábor élén magyar katonai parancsnok állott, de mellette működött a lengyelek által választott vezető is, aki a magyar parancsnokkal egyetértésben intézte a katonák ügyeit.
A magyar hatóságok támogatásával olvasótermet szerveztek, amelyben rádió. társasjátékok, magyar és lengyel valamint más külföldi újságok álltak az olvasók rendelkezésére. A séta, mozilátogatás, templombajárás mellett elfoglaltságot jelentett számukra az, hogy bábszínházat készítettek, amelyben a katonai életről szóló darabokat. jeleneteket. mutattak be. A színház főszervezője egy Bozsencky Broniszlav nevű színész volt. de segítettek a többiek is neki, elsősorban a felesége, aki maga is színésznő volt.

A környék lakosságával a katolikus pap került szorosabb kapcsolatba. aki egy ideig a szomszédos Ecséd községben belyettesítette a szabadságon levő lelkészt. Nála is nagyobb népszerűségre tett szert a lengyel orvos. aki a selypi betegek gyógyítását látta el fizetés nélkül, egyedül mindaddig, míg a falu két magyar orvosát katonai szolgálatra hívták be. A magyarok nemcsak azért szerették, mert önzetlenül gyógyította a rászorulókat, de becsülték tudásáért, nyugodtságáért és azért, mert mindenkihez egyformán kedves volta.
Szervezeti életükről nincs adatunk, de állandóan kapcsolatban voltak egymással és a Magyarországra menekült kormányszervekkel. A hatvaniak meglepődve tapasztalták, hogy a vezetőik utasítását milyen készségesen hajtották végre. és a milyen nagy tisztelettel voltak irántuk.
A menekültek nem egyforma hosszú ideig vették igénybe a magyarok vendégszeretetét. Volt olyan, aki már 1939 novemberében hazament (pl. Szczozotowe Gertrúd), mert hazulról levelet kapott, amelyben tudatták vele, hogy ha nem megy vissza, a lakását feltörik a megszálló németek, a holmiját pedig kidobálják.
A polgári személyek többsége még várt, de 1940 nyarán szinte valamennyien hazamentek, csak néhányan várták meg a háború végét Magyarországon Ezeknek legtöbbje végleg itt telepedett le.
Úgy látszik, a német hódítók ígérgetéssel, fenyegetéssel igyekeztek minél nagyobb számban hazatérésre ösztönözni a menekülteket.
Ez érdekükben állhatott egyrészt azért, mert szükség volt a lengyelekre, mint munkaerőre, másrészt azok akik hazatértek, nem voltak annyira veszélyesek számukra a további terveiket illetően, mint az emigránsok.
A hazatérés gondolatát sugallja az információ is, amely egy német újságban jelent meg:
"A sok ezer lengyel menekült ellátása és elhelyezése Magyarországon. a közeledő télre való tekintettel mind súlyosabb gondot okoz a magyar kormánynak . . . az utóbbi napokban már sok lengyel menekült fordult a budapesti német követséghez azzal a kéréssel, engedjék meg visszatérésüket lengyel hazájukba."
A hazatérni szándékozók kétségek között ingadoztak. Kínozta őket a honvágy, szerettek volna találkozni otthonmaradt családtagjaikkal, rokonaikkal. Érthetően nagyfokú türelmetlen kíváncsisággal várták a hazai híreket. Ezek azonban bizonytalanok voltak a hitelességüket illetően. A német propaganda igyekezett kedvező képet festeni az otthoni helyzetről, a lengyel források viszont elrettentően komor színekkel ecsetelték a hazai állapotokat. Ezek a hírek egyrészt a budapesti lengyel követség által kiadott WIESCI POLSKIE (Lengyel Hírek) c. újság révén jutottak el a menekültekhez, másrészt a hazulról kapott levelek szolgáltak némi tájékoztatással.
A hatvani menekültek egy idő után arra az elhatározásra jutottak, hogy a pontos tájékozódás érdekében megbízottakat küldenek haza, a személyes tapasztalatszerzés céljából. Két férfit jelöltek ki: Fürlinger Antoni-t és Nowak-ot. Fürlinger azonban az elutazás előtt megbetegedett, így másik társat választottak Nowak mellé, aki történetesen zsidó volt, ezért a németek Lengyelországban Przemysl-ben elfogták. Egy csoport sorstársával együtt kihajtották a folyóhoz ott sorba állították őket a parton, majd sortüzet adtak rájuk. A mi emberünknek szerencséje volt. Még közvetlenül a sortűz előtt bevetette magát a folyóba, és hosszas víz alatti úszás után szerencsésen partra vergődött. Miután sikeresen megmenekült a vérengzésből, izgalmas bujkálás közepette eljutott a határig, ott átszökött, és végül visszatért Hatvanba, ahol tájékoztatta a társait rettenetes élményeiről.
Nowak csak egyszer került nehéz helyzetbe, de az számára végzetes volt. Már szinte sikeresen elvégezte a rábízott feladatot, de amikor a határon vissza akart szökni Magyarországra, német járőrbe ütközött és agyonlőtték. Társai hamarosan tudomást szereztek szomorú sorsáról a Wiesci Polskie egyik számából.
A fegyverforgatásra alkalmas és a harcra készen álló elszánt férfiak átszöktetése titokban, de a magyar hatóságok támogatásával szervezetten folyt a németekkel hadiállapotban levő államok területére a semleges országokon keresztül.
Erről a folyamatról tudomást szereztek a megbízható házigazdák még a szökés lebonyolításának időszakában, de a szökevények leveleiből utólag is, akik tájékoztatták magyar barátaikat útjuk sikeres befejezéséről.
Fülöp Jánosné határozottan emlékszik, hogy lengyel vendégeik Franciaországba szerettek volna menni, mégis először Jugoszláviából, majd Egyiptomból kaptak tőlük levelet.
Fabriczy Gyuláné úgy emlékezik, hogy az a Sztasek, aki náluk lakott, Olaszországba ment 1940 tavaszán.
Kabza Jerzy Milánóból írt haza Lengyelországba a szüleinek, akik ezt tudatták egykori hatvani házigazdájával, Kiss Istvánnal, levélben még a háború alatt.
Perger Sándorné úgy emlékszik, hogy egy Wladislaw nevű fiatalember Franciaországból írt üdvözletet, amelyen rajta volt az ottani lakcíme is.

A nyugatra való szökés körülményeit, némiképp érzékelteti Bukát Ferencné visszaemlékezése: "A bátyám Lengyelországba nősült. Az ő társaságában, 1939 májusában Magyarországra látogattak lengyel férfiak a Budapesti Nemzetközi Vásárra. Két férfi a bátyámmal együtt Hatvanba is eljött hozzánk látogatóba.
A lengyel-német háború kitörése után néhány héttel vagy hónappal egyszer csak megjelent Hatvanban, a lakásunkon két katonaruhás lengyel. Nem ismertük meg őket, de emlékeztettek arra, hogy ők voltak azok, akik a nemzetközi vásár idején a bátyámmal együtt voltak nálunk. Az egyiket Franek - nek, a másikat Tadek~nek hívták. Tadek őrnagy volt, civilben pedig Nowi Tark város polgármestere.
A két lengyel tiszt elmondta nekünk, hogy a selypi táborból szöktek meg, mert Jugoszláviába akarnak menni, onnan pedig Franciaországba.
A lakásunkra eljöttek hozzájuk más hatvani lengyel menekültek is (például az, aki Kravákéknál lakott), és ezekkel megbeszélték a tervüket, mielőtt elindultak volna."
A lengyel menekültek lényegében 1940 tavaszának végén elkerültek Hatvanból. Egy részük átszökött a határon az angol -francia szövetségesekhez, mások a németek hozzájárulásával hazatértek a megszállt Lengyelországba, a többieket elköltöztettél a magyar hatóságok Nagykanizsára és Tabdra. Egyedül Fürtinger Antal leért engedélyt, hogy visszatérhessen Tabdról Hatvanba. Ő itt is maradt. Munkát vállalt a helyi cukorgyárban, majd más vállalatoknál. Megházasodott, és itt s élte meg a felszabadulást.
A helyi rendőrség egyik detektívje sokat zaklatta ugyan, és a német megszállás után valósággal rettegésben tartotta fenyegetéseivel, a rendőrkapitány azonban - dicséretére legyen mondva - igen emberséges volt hozzá. Magához hívatta, és megnyugtatta mondván, ne féljen semmitől, állítsa magáról, hogy ő magyar, a rendőrség igazolni fogja ezt az állítását.
A fasiszta uralom utolsó napjaiban mégis bujkálnia kellett, mert a németek kiszimatolták. hogy ő lengyel. El is fogták, de sikerült megszöknie.
A felszabadulás után bekapcsolódott a demokratikus Magyarország megteremtéséért folytatott harcba: tolmácsolt a szovjet katonai kórházban, önként jelentkezett a szervezés alatt álló demokratikus magyar hadseregbe, kérte felvételét a kommunista párt hatvani szervezetébe, vállalkozott arra, hogy szervezi a demokratikus ifjúság szövetségét. Eredményes működése elismeréseként megválasztották a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség járási titkárának.
Új hazájában igyekezett meghálálni a nehéz időkben kapott segítséget. Honvágya azonban egyre jobban erőt vett rajta és 1946-ban feleségével együtt hazatelepült Lengyelországba.
A selypi menekült tábort a falu templomában elhelyezett emléktábla tanúsága szerint 1943-ban oszlatták fel.
A hazatért lengyelek és a hatvaniak már a háború alatt leveleztek egymással. A felszabadulás után pedig hamarosan sor kerülhetett a személyes találkozásokra is. Az emlékezetes menekülés óta éveken át leveleztek: Kravár Mária Szczotowa Gertrúddal, dr. Papp Zoltán főleg ünnepek alkalmával írt, illetve kapott üdvözleteket továbbá Kindtner József és mások.
Hatvanból Lengyelországba látogatott Fekete Sándor és felesége, valamint Sásdi István.
1963-ban Kravár Mária utazott Katowicébe, ahol nagy szeretettel fogadták. Elvitték a környékbeli kirándulóhelyekre: Varsóba, Krakkóba, látta Chestochowat és Auschwitzet. Ott tartózkodása idején több lengyel ismerőssel találkozott véletlenül az utcán. 1964-ben Szczotowa Gertrud jött el Hatvanba. A vendéglátók elvitték Budapestre, Lillafüredre, Hévízre, a Balatonhoz. Fürlinger Antal visszalátogatott Hatvanba 1967-ben Gyimesi Józsefnéhoz. akit leveleiben is anyjának nevezett.
Végére érve a lengyel menekültek krónikájának, önkéntelenül is felvetődhet: Hogyan lehet értékelni a lengyeleknek nyújtott segítséget?
Szczotowa Gertrud így ír erről: "Minden menekült a magyaroknak köszönheti életét és hazatérését. Lépten-nyomon találkoztunk a magyar jószívűséggel, vendégszeretettel. Az őszinte, együtt érző, segíteni kész magyar szívek nekünk, menekülteknek mindig nyitva álltak. A II. világháború okozta lengyel tragédián a magyar nép ismét igyekezett enyhíteni . . . ameddig élek, mindig hálával gondolok a magyarokra. Remélem, hogy minden földim, akik 1939-ben részesültek a magyarok segítségében, ugyanilyen hálát éreznek a magyarok iránt. Éljen kedves Magyarországom!"
E meghatóan kedves szavak talán túloznak, de nagyon helyesen utalnak arra, hogy a magyar nép, köztük a hatvaniak segítségét főként az emberi együttérzés és a hagyományos lengyelbarátság érzése ösztönözte. Számukra azonban nem az a döntő, hogy milyen szándék vezeti a tettet, hanem az, hogy mi lesz az eredmény. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a lengyelek megsegítését, akkor nemcsak az emberbaráti tettet kell látnunk, hanem ennél többet. Azt, hogy a lengyelek megsegítése végeredményben hozzájárulás volt a haladó világ fasizmus elleni harcához, egyben a két nép hagyományos testvéri barátságának erősítéséhez.


Néhány lengyel, akik mások mellett Hatvanban találtak menedéket: Blas, Wladislaw olajmérnök és felesége, Borsewsky, Karel, Filippiak, Bronestaw , (Bronek) katona, Fürlinger, Antoni zenetanár (Lodz ul. Boj Getta Warsz 16/B m. 8. II. p. 11. E, ?Halinka?, Gallas, Leon Ródz vajdaság starostája, Kaminsky, Bogdan 28 éves, Klebanowska, Wanda 18 - 19 éves, Konecznyi, Josef gimnáziumi igazgató, Poznan, Konecni, Jerzsi 18 éves, a poznani igazgató fia, ?Marisa?, Stanowsky, Josef 17 éves tengerész kadet, Safarik, Jan postafőnök Katowicéből, Safarik, Helén a postafőnök leánya,? Stasek? gimnazista, ? Szaniszló ?, Szczotowe, Gertrud postatisztviselő Myskowice G (s) ul. Wojska Polskiego 20., Wesely, Janek 45 éves és Wesely Helenka 32 éves Stanislauból, Zawada, Boleslaw (Bolek) fodrászsegéd Opalenica, ul. Zamkowa 10. pov. Novy Tomysl voj Poznanyszkie, Zsabinszki, Adam mérnök. Stephan Gurskii-t diákot fogadták vendégül Juhász Károly gimnazista szülei. A lengyel diák egy fél éven át lakott náluk, majd Franciaországba ment harcolni a hitleristák ellen.

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2017. Július
HKSCPSV
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

Portálépítés és portáldíszítés kezdõknek és haladóknak! Rengetek leírás, JavaScriptek , CSS ,HTML kódok,Naptár,Design!    *****    INGYENES HOROSZKÓP ELEMZÉS, ASZTROLÓGIA OKTATÁS! CSAK REGISZTRÁLNOD KELL!    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is H&#245;s! H&#245;sregék RPG    *****    Erdõszéli tudósítónk jelenti: Marculábi cica éjszakai felfedezõútra indult! Gyertek ti is! Részletek a Mesetárban!    *****    Születési horoszkóp 1000 Ft. 3 év elõrejelzés 1000 Ft. Párkapcsolati elemzés 1000 Ft. Óriási nyári akció csak nálam!!!    *****    Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lore rajzai &#9830;Lor    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Re-Startoltunk! Egy SZEREPJÁTÉK, amelybe bármikor becsatlakozhatsz! Légy te is Hõs! Hõsregék RPG    *****    Filmek itt!    *****    Ha szeretsz filmet nézni klikk ide! Klikk klikk    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    Megújult külsõvel vár Magyarország egyetlen Olicity rajongói lapja! Mindennap friss hírek a sorozatról és a párosról!    *****    Készítsd el saját horoszkópod ingyen,csak kattints!Fantasztikus akciók a fõoldalon,ezt nem szabad kihagyni! Látogas meg!    *****    BLOG, STORYK, KRITIKÁK, BESZÁMOLÓK, KEDVENCEK, DIVAT, SZÉPSÉGÁPOLÁS, LAKBERENDEZÉS, MINDEN AMI EGY BLOGRA KELL!    *****    Nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándék horoszkópot.Várlak az oldalamon!    *****    Gréti. 23. ExmisszusGyakornok. Jégkorong. Ottawa Senators. Jean-GabrielPageau. ErikKarlsson. Írás. Olvasás. Blog. (:    *****    Azt mondják, hogy amikor egy fõnix meghal, a hamvaiból egy sokkal szebb, sokkal erõsebb madár születik&#8230;    *****    Fantasztikus nyári akció,minden horoszkóp megrendelés 1000 Ft. Rendelj most szeretteidnek ajándékot.Várlak az oldalamon!    *****    "Revealing the truth is like setting a match on fire. It can bring light or set your world on fire." | PROJECT D.C.    *****    #forpony#forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony #forpony