A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>1848-49
>1848-49 : PETŐFI LENGYELORSZÁGBAN

PETŐFI LENGYELORSZÁGBAN

Jerzy Snopek  2005.06.15. 09:39

Lengyelországban Petőfi a legismertebb magyar költő. Százötven év alatt több mint kétszáz költői alkotása jelent meg lengyelül, jelentős részüket többen is lefordították (1). Hat különálló kötetet adtak ki Petőfi verseiből, ezenkívül két alkalommal jelentették meg - más-más fordításban - a János vitézt (zárójelben megjegyezzük, hogy Petőfi regénye, A hóhér kötele is napvilágot látott lengyelül) (2). A Nemzeti dal szerzőjének költeményei természetesen igen sok alkalommal szerepeltek különböző antológiákban és folyóiratokban is.

 
Kisebbségkutatás                                                                                                                9. évf. 2000. 1. szám

 Viszonylag gazdagnak nevezhető a Petőfi életére és művészetére vonatkozó irodalom: rengeteg, különféle folyóiratokban olvasható cikk (némelyek egészen terjedelmesek, és külön kis kötetekben is megjelentek), egy monográfia-vázlat s még egy könyv, amely sajnos a kompiláció jegyeit viseli magán, végül pedig Illyés Gyula két könyvének lengyel fordítása. Vegyük ehhez hozzá a Petőfi tiszteletére rendezett évfordulós megemlékezéseket, amelyek közül egyet a legmagasabb szinten rendeztek meg, valamint azt a tényt, hogy a magyar költő több lengyel iskola névadója, hogy utcát neveztek el róla Varsóban, hogy lengyel költők verseket írtak a tiszteletére stb.

Fentiekkel összevetve szerénynek mondhatjuk Petőfi elődeinek és kortársainak: Balassinak, Zrínyinek, Csokonainak, Vörösmartynak és Aranynak a lengyelországi recepcióját. Közülük mindössze Balassi került be a lengyelek kulturális tudatába (igaz, annak is legtávolabbi perifériájára) (3). A többiek gyakorlatilag nincsenek jelen a köztudatban, recepciójuk pedig néhány sajtóhírre, néhány apróbb fordításra és lexikon-címszóra korlátozódik.

A Petőfi iránti lengyel érdeklődés egyébként jelentősen fölülmúlja a többi közép-európai romantikus költő - Karel Macha, Pavel Hviezdoslav (4), Eminescu, L' judevit Gaj, Mazuranic - iránt megmutatkozó érdeklődést. Kijelenthetjük, hogy e téren Az apostol szerzőjét csak a nyugat-európai romantika korifeusai és Puskin előzik meg.

Számos olyan tényező sorolható fel, amely Petőfi külföldi fogadtatását megkönnyítette. Meghatározó jelentőségű volt az, hogy a költő részt vett - kettős szerepben is: a bárd és a harcos szerepében - a magyar szabadságharcban, amely nem csupán az európai Népek Tavasza integráns és nagyon fontos részének, hanem nemzetek fölötti, univerzális jelenségnek is tekinthető. Nem kis szerepet játszott emellett az a tény, hogy a Nemzeti dal szerzője kiváló és eredeti költő, a szabadság közszeretetnek örvendő dalnoka volt, s az, hogy a költészetében hirdetett legnemesebb értékekért vívott harcban esett el fiatalon. Halálával nagyszerű megtestesítője lett a költői szó és tett egységét hirdető romantikus eszménynek (5). Petőfi - ahogyan azt a kiváló olasz költő, Carducci fogalmazta meg - mítosszá vált (6). A romantika szimbolikájába és mitológiájába tökéletesen beleillő, drámai életrajzával nagy hatást fejtett ki azoknak az érzelmeire és képzeletére is, akik Petőfi költői nagyságát csupán másokra hagyatkozva ismerhették el, művészetével nem lévén közvetlen kapcsolatuk. Nem csoda hát, hogy a magyar forradalom bárdjának híre gyorsan elterjedt egész Európában, a Petőfi hírnevét fáradhatatlanul terjesztő emisszáriusok - elsősorban Kertbeny Károly - tevékenysége folytán pedig a különböző országok kulturális elitjei megismerkedhettek műveinek fordításaival. A magyar költő hamarosan lelkes rajongókra tett szert olyan kiváló szerzők körében is, mint Heine, Nietzsche, Hviezdoslav, Z maj és a már említett Carducci (7). Ez a légkör természetesen kedvezett a Petőfi-versek lengyel fogadtatásának is, hiszen Európa-szerte éltek a lengyel entellektüelek és irodalmárok. A mi esetünkben mindemellett az is közrejátszott a fogadtatásban, hogy általánosan ismert volt a magyarok és lengyelek nemzeti sorsközössége, hogy a lengyelek tömegesen vettek részt a magyar szabadságküzdelmekben, s végül közismert volt - mint a lengyel-magyar szolidaritás legszebb megnyilvánulása - Petőfi és Bem különleges barátsága.

Petőfi verseinek első fordításai nagy valószínűséggel a Magyarországon harcoló lengyel légió egyik katonájától származnak, aki irodalmi alkotásait Jan znad Lipy néven írta alá. Kovács István, a légiós költő felfedezője feltételezi, hogy a fenti álnév alatt Jan Maliszewski ulánus főhadnagy rejtőzik (8). Hogy fordításai az ötvenes években keletkeztek-e Tarnopolban, vagy egy részüket azon melegében készítette-e Magyarországon, nem tudjuk. Úgy tetszik, hogy ez a második lehetőség (különösen az olyan versek esetében, mint a Nemzeti dal) lélektanilag sokkal valószínűbb. Egyedi volt-e vajon Jan znad Lipy esete? Köztudott, hogy versírással a lengyel légió más tagjai is foglalkoztak, így pl. Franciszek Zima is. Kéziratos hagyatékuk feltárása kiderítheti, hogy vannak-e abban Petőfi-fordítások. A jelenség e sajátos - bizonyos mértékig hipotetikus, Wiktor Gomulicki által meseinek nevezett - őstörténetéhez tartoznak az olyan legendák, miszerint már 1849-ben n y o m t a t á s b a n léteztek lengyel nyelvű, egyoldalas röplapokként terjesztett Petőfi-fordítások, 1851-ben pedig a párizsi lengyel emigráció körében állítólag megjelent egy Petőfitől című külön kis kötet. Két évvel később Kertbeny Károly Adam Mickiewiczet próbálta rávenni arra, hogy fordítson a Nemzeti dal szerzőjének verseiből. Mickiewicz, aki ez idő tájt már nem foglalkozott költészettel, ezt válaszolta: "Szeretnék fiatalabb, az élet által kevésbé elcsigázott lenni, hogy lefordíthassam honfitársaimnak Petőfi valamelyik alkotását" (9).

Látjuk tehát, hogy Petőfi lengyel recepciójának kezdetei legalább annyira érdekesek, mint amennyire rejtélyesek. Némely ezzel kapcsolatos kérdést talán még sikerül kibogozni, mások minden bizonnyal megfejtetlenek maradnak.

Tudásunk mai állása szerint a nagy magyar költő lengyelországi jelenlétének első nyoma a János vitéz egy részletes ismertetése, amely az akkor legrangosabbak közé tartozó folyóirat, a "Biblioteka Warszawska" hasábjain látott napvilágot 1851-ben. Az ismeretlen szerző a magyar irodalom leírásánál német forrásokat használt fel. Arról, hogy mennyire ismeretlen - sőt, egyenesen egzotikus - jelenségnek számított még ekkor Petőfi lengyel földön, az is tanúskodik, hogy az írásban Petosi, illetve Petozi néven szerepel! Ezenkívül egyértelműen élő költőként emlegeti a szerző ("Petosi, aki már - hangsúlyozom - mintegy tíz kötetet adott ki, az alkotás különleges könnyedségéről adott tanúbizonyságot") (10). Az életrajzi adatok egyébként nagyon általánosak és gyérek, s ami a legnagyobb baj - kevés közük van a történelmi igazsághoz. Sok kívánnivalót hagy maga után Petőfi költészetének általános jellemzése is, amely szerint "Művei közül legnagyszerűbbek a dalgyűjtemények, valamint hosszú elbeszélései és eposz-részletei". Szó esik még a leírásban "balladákról és lovagi énekekről" is. Behatóbban elemzi a szerző - mint már említettem - a János vitézt, a mű frissen megjelent német fordítására támaszkodva. Az akkori szokásoknak megfelelően részletesen ismerteti a cselekményt, megjegyzéseket fűzve annak eredetiségéhez. Ezután következik magának a műnek és - tágabb értelemben - Petőfi költészetének az általános jellemzése: "Az élettel és mozgással teli, érzésekben nyugodt képek, a lovagi hadjáratok csodás leírásai egy harcos nép gyermeteg ábrázatát vetítik elénk. Nem csoda, hogy egy ilyen alkotás lelkes fogadtatásra talált, s hogy számtalan rapszódiában ismétlik. Olyan nemzeti hőskölteménnyel van ugyanis dolgunk, amely magában hordja a magyar népre jellemző összes érzelmet, reménykedést és hagyományt. Költői részletei felváltva sugároznak őszinte egyszerűséget, ártatlan vidámságot, hihetetlen lelkesedést és naívan kifejezett faji büszkeséget (...). A költő, aki egybegyűjtötte az összes keringő legendát, egyesítette a magyarok történelmi létének szétszóródott darabjait, olyan, részben valóságos, részben elképzelt eposzt alkotott, amelyben a nép mint tükörben láthatta meg magát. A stílus tökéletesen alkalmazkodik a tárgyhoz: érzelmességével, vidámságával, érthetőségével, helyenkénti könnyed iróniájával hűen adja vissza a mesélő változó benyomásait. Legnagyobb erényét a képzelet erejét és frissességét bizonyító üde, ártatlan díszítésű fordulatok jelentik. Nyoma sincs benne a germán költészetre jellemző komor, bánatos hangulatnak. A családi élet gyöngéd képeiben a szavak hűen adják vissza az ártatlan, egyszerű érzéseket. A hadi jelenetekben az elbeszélés erőteljes, mint a lovak patáinak dobogása, gyors, mint a szablyák villanása".

Nemcsak azért szentelünk ilyen sok helyet és figyelmet a Petőfiről megjelent első lengyel publikációnak, mert ez volt az első. A költő-Petőfit bemutató fentebb idézett, általában találó jellemzés ugyanis érdeklődést kelthetett művészete iránt, hiszen a magyar lélek legnagyszerűbb kifejezőjeként mutatja be Petőfit, aki határozottan különbözik nemcsak a germán költőktől, hanem - s ezt a "Biblioteka Warszawska" művelt olvasója könnyedén hozzágondolhatta - a lengyel költőktől is. Nem véletlen, hogy az említett, megragadóan jellemzett és igen nagyra értékelt elbeszélő költemény tízegynehány év elteltével két különböző fordításban is megjelent (ezekről később ejtünk szót). Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy az első Petőfi-versek fordítására néhány évet még várni kellett. Egyébként a recepció első, tizenkilencedik századi szakaszában elég sok verset fordítottak a János vitéz szerzőjétől, ám a róla szóló korabeli publikációkban a hős-költő megkapó életrajza háttérbe szorította a műveket. A Petőfihez hasonló példaképre a lengyeleknek - az akkori politikai helyzetben - igen nagy szükségük volt, annál is inkább, mivel Lengyelországban a váteszek csak felemás módon feleltek meg ennek az elvárásnak, s ilyenkor is kevésbé jelentős költők, pl. Mieczysław Romanowski személyében.

A korabeli publikációk hosszú sorát Charles Louis Chassin Le poete de la revolution hongroise, Alexandre Petofi c. könyvének (Brüsszel 1860) részletes ismertetése nyitja, amely 1860-ban jelent meg a "Biblioteka Warszawska" hasábjain (11). Nem sokkal később (1861-ben) jelent meg Bolesław Wysłouch Żywot Aleksandra Petofiego (Petőfi Sándor élete) c. cikke a lwówi "Dziennik Literacki"-ban (12). Ugyanezeken a hasábokon versfordítások is napvilágot láttak Petőfitől, amelyekről (jóllehet csak sajtóközlések voltak) hamarosan elismerő kritika jelent meg. A verseket egy nagyon mozgékony újságíró, Władysław Sabowski (1837-1888) fordította, aki számos folyóiratnak dolgozott, több tucat regénye mellett verseket is írt, és olyan szerzők költeményeit fordította, mint Heine, Victor Hugo, Lermontov és Petőfi. Sabowski tehetséges irodalmár volt, de kapkodva, főleg pénzért írt, ezért aztán kiemelkedő műveket nem hagyott hátra. Na paryskim bruku (Párizs utcáin) c. regényét azonban a XX. század második felében is kiadták, néhány verse pedig bekerült a Julian Tuwim által szerkesztett híres Księga wierszy polskich (Lengyel versek könyve) c. antológiába is. Több energiát fektetett fordítói tevékenységébe, Petőfi pedig kedvenc szerzői közé tartozott. Kezdetben francia fordítások alapján dolgozott, saját elmondása szerint Kertbeny Károly unszolására, akivel Brüsszelben találkozott, később azonban megtanult magyarul annyira, hogy kedves költőjének verseit eredetiben olvashatta. A XIX. századi Petőfi-fordítók közül Sabowski érdemei a legnagyobbak (13). Fordításait, egy sor sajtóbeli közlés után, külön kötetben is megjelentette: ez volt az első, Lengyelországban kiadott Petőfi-kötet (bár lehet, hogy nem az első lengyel nyelvű kötet, ha az 1851-es párizsi kiadásról szóló legenda igaznak bizonyulna) a Wybór poezji (Válogatott költemények) "fordítva magyar nyelvből" megjegyzéssel 1879-ben jelent meg Varsóban, és 45 verset tartalmazott. A Föltámadott a tenger címűn kívül nem találjuk meg benne - a cári cenzúra miatt - a híres forradalmi és hazafias verseket. Néhány ilyen költeményt a liberálisabb Galíciában megjelenő "Dziennik Literacki"-ban jelentetett meg, de a legradikálisabbak ott sem kerülhettek nyilvánosságra.

Sabowski fordításai, bár néha túlságosan is eltérnek az eredetitől, nagyon tiszták, jól illeszkednek a lengyel nyelvbe, nincsenek híjával a költői bájnak. Még azt is mondhatnánk, hogy Petőfi többi, tizenkilencedik századi fordítójának - különösen Staniław Rossowskinak és Seweryna Duchińskának - a nagy ritmusteremtő képessége ellenére, Sabowski elsősége e területen vitathatatlan legalábbis addig a pillanatig, amíg színre nem lép Antoni Lange (1861-1929), a poliglott, nagy műveltségű, nagy tekintélyű, formaművész költő. A Nemzeti dal szerzőjének néhány verse a mai napig nem lelt Lengyelországban jobb fordítóra. Sabowski legnagyobb vívmánya e területen azonban mégiscsak a János vitéz gördülékeny, ügyes lengyelre ültetése volt, amely jelentősen túlszárnyalja a Duchińska által készített másik korabeli fordítást.

Sabowski összesen száznál több Petőfi-verset fordított lengyelre, amiről a már említett "Dziennik Literacki" egyik 1866. évi száma tudósít: "A Brüsszelben tartózkodó, irodalmi műveiről ismert Władysław Sabowski lefordított magyar nyelvből mintegy száz Petőfi-dalt, és rövidesen kiadni szándékozik azokat a költő életrajzával egyetemben"(14).

Talán a beharangozott életrajz vázlata lehet a "Kl osy" hasábjain Aleksander Petofi címmel megjelent dolgozata (15). Sabowski, aki maga is részt vett a januári felkelésben, valószínűleg Chassin könyvének hatására figyelt föl a magyar költő rokon alakjára, hiszen Chassin fordításait használta fel a hatvanas évek elején, amikor először próbált Petőfit fordítani. Kertbenyhez fűződő közelebbi barátsága révén nemcsak a magyar nyelvet ismerte meg, hanem Magyarországról, annak történelméről és kultúrájáról is sokat megtudott. A Petőfi költői hírnevének terjesztéséért oly sokat tevékenykedő Kertbenyvel folytatott beszélgetések a lengyel Sabowskiban igazi és tartós lelkesedést váltottak ki a magyar költő iránt.

Ez a lelkesedés az említett vázlatban is tükröződik, jóllehet Sabowski, aki hősének életét poémának nevezte, előre szabadkozott: "Elmeséljük röviden ezt a poémát, tartózkodva minden költői szépítéstől, amilyenekkel Petőfi némely életrajzában gyakran találkozhatunk. Csupa megalapozott tényt közlünk az olvasóval annak a költőnek az életéből, aki egy Európában szinte ismeretlen nyelven írt, s mégis viszonylag rövid idő alatt olyan hírnévre tett szert, hogy több mint tucatnyi nyelvre lefordították, hogy azok a költők, akiken nevelkedett, s akiket kortársai közül a legnagyobbra tartott: Beranger és Heine, hasonlóképpen tisztelői voltak" (16).

Sabowski elragadtatással ír a János vitéz költőjének életéről: "A világ összes kiemelkedő személyiségének életrajzát összevetve, nehezen találhatnánk bárkit is, akinek eredetibb és érdekesebb sors jutott volna osztályrészül, mint a magyarok legnagyobb költőjének, Petőfinek" (17). Egyúttal mint költőt is igen nagyra tartja: "a nyelv átalakítója, új költészeti irányzat megteremtője, sokoldalú és termékeny, mint kevesen a világirodalomban" (18). Sabowski nagy hozzáértéssel beszélt Petőfi életéről is, a halála után keletkezett legendáról is, az 1848-1849-es esztendőket azonban, ismert okokból, csak általánosságban említhette meg: "Beköszöntött 1848 márciusa, Petőfi örömmel üdvözölte. Nagyon tevékenyen vett részt e háborgó korszak összes eseményében, a pillanat szellemének megfelelő verseket írt" (stb.) (19). Érdemes megemlítenünk, hogy Sabowski közvetlen hatására Petőfi néhány alkotását az akkoriban igen népszerű irodalmár, Marian Gawalewicz is lefordította (20). A feltételezések szerint az ifjú Żeromski, aki oly lelkesen írt Petőfiről, szintén elsősorban Sabowski publikációiból ismerte a költőt.

A tizenkilencedik századi lengyel sajtó hasábjain számos életrajzi elbeszélés jelent meg Petőfiről. Néhány rövidebb írás után (kettő ezek közül a nagy tekintélyű Franciszek Salezy Dmochowski tolla alól került ki) a "Gazeta Polska" már 1861-ben hatalmas cikket közölt részletekben Edward Sulickitól Aleksander Petofi. Poeta ludowy węgierski (Petőfi Sándor. Egy magyar népi költő) címmel (21). A következő évben első ízben nyilatkozott a János vitéz szerzőjéről Seweryna Pruszakowa (Duchińska), a nagyon termékeny publicista, költőnő, műfordító és Petőfi legodaadóbb népszerűsítője. Kijelenthetjük, hogy Petőfi révén lett Duchińska Magyarország és a magyar kultúra lelkes híve. 1863-ban adta ki saját fordításában Boldenyi terjedelmes Magyarország története c. művét; ezt kiegészítette egy ötvenoldalas, kedvenc költőjéről szóló elbeszéléssel, amely nem szűkölködött a Petőfi-idézetekben (egy kivétellel Duchińska fordításai voltak ezek) (22). Minthogy a cenzúra, amely csak a januári felkelés után szigorodott meg, nem korlátozta őt annyira, jobban kidomboríthatta a költőnek a szabadságharcban betöltött szerepét, bár Petőfi legradikálisabb politikai versei kevésbé vonzották Duchińskát, mint a szerelmi líra, mint a népiség, a szülőföld szeretete, a hazai történelem által ihletett versek. Legközelebb az általa részletesen tárgyalt János vitéz állt hozzá, amelyet aztán teljes egészében (bár, mint már említettük, nem egészen sikeresen) le is fordított. Duchińska preferenciáit a Sandor Petofi című, ugyancsak terjedelmes, húsz évvel később egy nőknek szóló lapban, majd 1883-ban Poznańban külön kötetben kiadott tanulmány is tükrözi. A poznańi kiadás a következő vallomással kezdődik: "Immáron harmadszor örökítjük meg Petőfi emlékezetét, ám két alkalommal, a varsói cenzúra által korlátozva, minden szavunkat mérlegelni kényszerültünk, s nem szólhattunk arról, ami pedig a legragyogóbb fényt vetette a patrióta költőre" (23). Duchińska tehát tudatában volt annak, hogy Petőfi életének és költészetének utolsó korszaka a költő rangját és életművét meghatározó módon befolyásolja, bár maga Duchińska inkább az úgynevezett "szelídebb" alkotásokhoz vonzódott.

Hasonló volt egyébként a helyzet Petőfi más, korabeli női rajongóival is: Maria Ilnickával és Aleksandra Callierrel. Az első közülük az általa szerkesztett népszerű női hetilap, a "Bluszcz" hasábjain jelentette meg terjedelmes, Wspomnienia poety (A költő emlékezete) című munkáját, amely jelentős mértékben Jókai Mór írásaira támaszkodott. Duchińska hatására kezdett Petőfi iránt érdeklődni (ahogyan a költészetkedvelő, kiváló történész és publicista, Aleksander Kraushar is, akiről később még szót ejtünk). Ilnicka a magyar költő lelkes híve lett, bosszantotta őt, hogy a Nemzeti dal szerzőjét állandóan Beranger-val hasonlítják össze: "Petőfi egy Türtaiosz, Magyarország halhatatlan költője, míg Beranger csupán dalnok, igaz, nagy tehetségű és egy időben igen divatos dalnok. A költő érzelmeinek emelkedettsége dönti el hatásának erejét (...) Vannak rövid életű népszerűségek, tiszavirág életű dicsőségek; azoknak, amelyek sokáig akarnak fennmaradni, érzelmeikben az el nem koptatott érzésekre kell támaszkodniuk, még ha, Sl owacki szavaival élve, zsigereikből kell is azokat kitépniük. Ilyen költő volt a magyarok számára Petőfi"(24).

Később Ilnicka Szendrey Júliának is szentelt még két cikket (25).

Aleksandra Callier a "Tygodnik Ilustrowani" öt számában folytatásokban közölt terjedelmes írását három magyar alkotónak: Jókainak, Petőfinek és Kertbenynek szentelte. Ír a magyar Türteiosz életéről, halála utáni legendájáról, taglalja irodalmi tevékenységének különböző válfajait, elismerve - érdekes módon -, hogy az általa fordított regény Petőfi "gyöngébb alkotásai közé tartozik" (26). Miközben nagyra értékeli a költő poémáit, megjegyzi: "Elvitathatatlan tény, hogy Petőfi hírnevének legfőbb arénája a líra. Petőfi igazi, Isten áldotta lírai költő". Később "igazán átérzett és igazán elkötelezett" költészetről ír (27).

Ami Aleksandra Callier írásának másik két alakját illeti, el kell mondanunk, hogy Jókai volt az a szerző, akit legszívesebben fordított. Számos regényét lengyelre ültette át, írt róla, publicisztikai csatározásba keveredett Tomasz Teodor Jeż-zsel Jókai hírneve kapcsán (28). Azt hihetnők, hogy éppen Jókai keltette fel Petőfi iránti érdeklődését, ám ő maga mutat rá, hogy a kellően el nem ismert Kertbeny volt az, aki figyelmét a magyar költőre irányította (29).

A XIX. század utolsó évtizedeiben Petőfi azon kevés külföldi költő közé tartozott, akikről Lengyelországban a leggyakrabban írtak. Az általunk röviden említett cikkeken kívül sok más írás is megjelent folyóiratok, enciklopédiák, könyvek oldalain. Beszámoltak a költő tiszteletére rendezett ünnepségekről, recenziókat írtak Petőfit elemző külföldi munkákról, pl. Aleksander Fischer monográfiájáról (30).

Végül 1893-ban a galíciai Złoczówban kiadták a lwówi germanista, Albert Zipper Lutnia i miecz. Życie Szandora Petofiego (Lant és kard. Petőfi Sándor élete) című könyvét. Mai ismereteink szerint a szerző korábban semmi jelét nem mutatta a magyar irodalom iránti érdeklődésének és rokonszenvének. Munkáját az akkoriban népszerű irodalmárnak, Jan Zachariasiewicznek ajánlotta "hálás emlékezettel az iwonai társalgásokra", s ezzel talán egy új, még ismeretlen nyomra utalva a lengyelországi Petőfi-kutatók számára. Lírai hangvételű bevezetőjében kisebbíti saját érdemeit, utal a különlegesen mozgalmas életútra és a Petőfiről szóló nagyon érdekes anyagok gazdagságára, majd ezzel fejezi be gondolatmenetét: "Ilyen hálás feladat esetén ugyan mit nyom a latba egy kis kutatómunka, erőfeszítés. Még sajnálom is a lelki gyönyör azon perceit, amikor az oly prózai hétköznapok végén, az esti lámpa fényével együtt fölvillantak a költészet sugarai, amikor elmélyedve Petőfi írásaiban, behatolhattam az idealista, zseniális költő, tiszteletre méltó ember, önfeláldozó hazafi elméjébe és szívébe"(31). A könyv, amelynek mottója a híres Szabadság, szerelem c. vers, nagyszerű stílusban, nagy irodalmi kultúrával íródott. Külön kiemelendő a szerkezet harmonikus hármas felosztása. Az egyes részek címei: A vándor, A költő, A hős, mintegy hangsúlyozzák a felnőtt Petőfi életének egyes korszakaira jellemző jegyeket. Albert Zipper ma is kellemes olvasmánynak számító művét a korabeli recenzensek elismeréssel fogadták. Köztük volt a korszak egyik legkiemelkedőbb költője és fordítója, Jan Kasprowicz is. Elemzését a "Kurier Lwowski" irodalmi mellékletének, a "Tydzień" c. lapnak a hasábjain jelentette meg. "Dr. Zipper - írja Kasprowicz - színes képekben ábrázolja az újkori irodalom egyik legérdekesebb és legviharosabb életét"(32). Megemlíti Petőfi szláv származását, majd így folytatja: "Petőfi Sándor a dalaiba számos olyan, a szláv népdalokra jellemző jegyet olvasztott, mint az érzékenység, a lágy érzelem, a kifejezhetetlen vágyódás, s mindehhez a déli ember féktelen tüzét társította". Ezek a némiképp meghökkentő megjegyzések nem annyira Zipper könyvében gyökereznek, mint inkább maguknak a Petőfi-műveknek az olvasásában; ezek közül Kasprowicz külön is kiemeli a János vitézt, ezt a "gyönyörű, romantikával fűszerezett népmesét". Ezután fölvázolja a költő életútját, majd ilyen következtetéssel zárja recenzióját: "Ilyen volt a nagy költő élete, amelyet dr. Zipper nagy tárgyi tudással, színesen és plasztikusan rajzolt meg. Aki elolvassa a könyvet, annak nagyon rokonszenves kép alakul ki magáról a költőről mint emberről csakúgy, mint költészete jellegéről". (Egyúttal felhívja a figyelmet a könyvben idézett, Sabowskitól és Rossowskitól származó szép fordításokra is.)

Kevesebb szerencséje volt a recenzensekhez - talán nem is alaptalanul - a következő, 1898-ban Varsóban megjelent Petofi Aleksander, król poetów węgierskich w życiu i poezji (Petőfi Sándornak, a magyar költők királyának élete és költészete) című könyvnek. A szerzőt, Plato von Reussnert többek között elbizakodottsággal és kompilálással vádolták. A recenzensek között volt egy másik kiváló modern költő, Antoni Lange, akinek szintén jelentős érdemei voltak a Petőfi-fordítások terén. A XIX. század utolsó éveiben Lange ezenkívül a nagy magyar költő legaktívabb népszerűsítője is volt. Több cikket is közölt róla olyan folyóiratokban, mint a "Tygodnik Ilustrowany", a "Tydzień", a "Gazeta Polska". Lange kifinomult, költői (a kor ízlésének megfelelő) stílusban írt dolgozatai a szerző Petőfi iránt táplált lelkesedéséről tanúskodnak: "Az újkori Magyarország legnagyobb költői tehetsége. Még 26 éves sem volt ez a lánglelkű költő, amikor elesett egy ellenséges dzsida döfésétől. De lelkének élénksége, belső alkotóerejének lendülete, népének és korának lelkével való feltétlen egyesülése révén valóban olyan nemzeti költővé vált, aki összefogja nemzetét, aki nemzete szellemének ébresztője és visszhangja (...) Új magyar nyelvet, új magyar színházat, új magyar költészetet, magyar romantikát teremtett. Akár azt is mondhatnók, hogy megteremtette a magyar nemzetet, a magyar jogot. Petőfi a szó legteljesebb értelmében nemzeti költő, nemzete meg- és újrateremtője - egy Türtaiosz, egy Homérosz volt.

Életében, szerelemmel és dallal teli életében, az álmok és a költészet egységbe olvad, a hárfa íjjá változik; a költő Magyarország szabadságáért harcol és ifjan, amikor mások még csak kezdik az alkotást, meghal.

Ifjan elesni, ám kiteljesítve az oly rövid életet, megtöltve azt az álmok és érzelmek borával, és eltűnni láthatatlanul, hátrahagyva nemzetének ezen álmok, érzelmek, dalok és emlékek kimeríthetetlen kincsestárát: ez Petőfi élete"(33).

1899-ben a lengyel sajtóban számos ünnepi megemlékezés jelent meg a költő halálának 50. évfordulója alkalmából.

Így végződik a Petőfi-recepció XIX. századi, gazdag, sok jövőbeli reménnyel kecsegtető korszaka. Fél évszázad alatt kialakult a magyar Türtaiosz őszinte, műveit értékelő és fordító híveinek jelentős köre. Megjelent egy önálló Petőfi-kötet, a János vitéz két fordításban is, valamint A hóhér kötele c. regény. Kiadtak két, Petőfiről szóló könyvet (vagy inkább hármat, ha Duchyńska külön kötetét is ide számítjuk), tekintélyes és jó hírű folyóiratok nagyszámú cikket szenteltek a költőnek, és bár ezek az írások általában nem voltak felfedező erejűek, népszerűsítő funkciójukat nagyon jól betöltötték (esetenként pedig lengyel grafikusok eredeti művei illusztrálták őket).

A korabeli Petőfi-fordítók és népszerűsítők tevékenysége alapvetően spontánnak nevezhető: érzelmi késztetésből, a magyar költő sorsa és költészete iránt táplált személyes érdeklődésből született. Gyakran inspirálta hazafias öntudat, de felülről, a hatalomtól származó direktívák vagy rejtett politikai propaganda sohasem (jóllehet a cári cenzúra politikai fékezőerőként gyakran jelentkezett).

Amilyen mértékben fogyott és vonult vissza a XIX. századi lelkes hívek nemzedéke, olyan mértékben kezdett szegényedni és hervadni a Petőfi-recepció is.

A XX. század első húsz évében csupán néhány írás jelent meg a Nemzeti dal szerzőjéről (kettő ezek közül enciklopédiákban). Még Antoni Lange is elhallgatott, s majd csak a költő születésének századik évfordulóján szólalt meg újra.

A Petőfi iránti érdeklődés Lengyelországban 1920-tól kezdett újra feléledni. Ez a korszak - véleményünk szerint - a második világháború végéig tartott. A magyar ügyek iránt a két háború között megnyilvánuló érdeklődésnek bizonyos mértékig már volt politikai motivációja. Jellegzetesnek mondható itt a már említett Aleksander Kraushar Łabędzi �piew Sandora Petoefi na cze�ć gen. Józefa Bema (Petőfi Sándor Bem József tábornok emlékére írt hattyúdala) (1920) c. cikke, amelyben a tiszteletre méltó szerző többek között ezeket írta: "A lovagias magyarok azon készsége, hogy aktív segítséget nyújtsanak nekünk a bolsevikokkal vívott harcunkban, megerősítette azt a kölcsönös rokonszenvet, amelyet a két nép évszázadok óta táplál egymás iránt az azonos szabadságszeretet jegyében" (34). Sajátos ösztönzést jelentett - amit egyébként nem mindenki tudatosított magában - a Horthy-Magyarország politikai szövetségének bázisán kialakított atmoszféra, és majd csak a lengyel katonai menekültek (akik között Petőfi új híveket és fordítókat szerzett), hozták vissza - elsősorban Tadeusz Fangrat - azt az erkölcsi és érzelmi légkört, amely a tizenkilencedik századi recepcióra emlékeztetett.

Nagy általánosságban azt kell mondanunk, hogy az 1920-1945 közötti időszak nem hozott olyan fejlődést a költő megismerésének folyamatában és a lengyel kultúrába történő elhelyezésében, amilyenre az előző század végén számítani lehetett. Egyetlen Petőfi-könyv, egyetlen komolyabb értelmező munka sem jelent meg, az egyébként sem jelentős számú újságcikk pedig szinte semmiféle újdonságot nem hozott. Bizonyos értelemben kivételnek számít a Lengyelországban élő magyar történész, Divéky Adorján Bem és Petőfi c. tanulmánya, (35) amely először a "Przegląd Współczesny" hasábjain jelent meg 1924-ben. Ez a munka Lengyelországban első ízben adott sokoldalú és elmélyült, nagy tárgyismeretről tanúskodó képet "a vezér és a költő" viszonyáról. Külön értéket jelent a tanulmányhoz mellékelt érdekes Petőfi-Bem-levelezés.

A korszak másik műve, amely elsősorban szerzője miatt érdemel említést, Marian Zdziechowski 1923-ban írt Szandor Petofi i jego ojczyzna (Petőfi Sándor és hazája) c. vázlata. Az írás, amely a költő születésének századik évfordulója alkalmából született és hangzott el, a wilnói "Słowo" c. lapban jelent meg, majd tíz évvel később a Węgry i dookola Węgier (Magyarország és Magyarország körül) c. könyvbe is bekerült (36).

Marian Zdziechowski, a Wilno-i Egyetem professzora a lengyel humanisztika egyik korifeusa volt, számos alapművet írt a XIX. és XX. század európai kultúrájáról. Az említett vázlat első mondatában szerényen megjegyzi, hogy nehéz feladat előtt áll, mivel nem ismeri a magyar nyelvet, miközben pedig "Magyarország legnagyobb költőjéről" kell beszélnie. A következő mondatokban azonban ezt írja: "Magyarország mindig vonzott engem. Fiatal éveimben megtanultam magyarul annyira, hogy eredetiben olvashattam Jókai némely novelláját, egyéb elfoglaltságaim azonban, sajnos, arra kényszerítettek, hogy elhagyjam azt a munkát, amelynek oly lelkesen fogtam neki" (37).

Később aztán többször is visszatért a magyarországi témához, és sok nagyszerű lappal gazdagította a magyar történelemről és kultúráról szóló lengyel irodalmat. Említett vázlatában is számos találó, korábban sosem hangsúlyozott megjegyzést olvashatunk. Példaként idézzük az élenjáró lengyel romantikus költők és a Petőfi között meglévő különbségek taglalását (a témát néhány szóban már érintette Kasprowicz korábban említett Zipper-recenziójában): "A lengyel költészet és Petőfi költészete között azonban az a különbség, hogy a mi költőink alkotásainak mondanivalóját mérhetetlenül elmélyítették és kitágították az általuk a haza eszméjével társított ősrégi vallási és filozófiai kérdések. Ezért aztán műveik hatnak, méghozzá igen erősen hatnak magával a mondanivalóval, tekintet nélkül arra, hogy milyen a fordítás. Petőfi viszont nem volt filozófus. Azzá válhatott volna, miként arról némely műve tanúskodik, ha tovább élt volna, de 27 éves korában elesett a dicsőség mezején, s nem maradt ideje ahhoz, hogy gondolatait, ábrándjait, érzelmeit és törekvéseit mélyebb egésszé szervezze, csupán lírikus volt ' ez az összes költők közt a leginkább 20 éves' , ahogyan azt egyik kritikusunk találóan mondta róla. A lírai költészet legtöbbször megfoghatatlan varázsát pedig csak akkor lehet átérezni, ha a fordító tehetsége felér a költőével. Petőfinek ilyen fordítói eleddig nem voltak" (38).

Zdziechowski szigorú ítélete a Petőfi-fordítások költői minőségét illetően talán túlságosan maximalista, s így bántó némely tisztességes fordításokra nézve, ám mégis sok igazságot tartalmaz.

1920 és 1945 között mindössze egyetlen Petőfi-válogatás jelent meg Lengyelországban, s az is alig 18 lírai verset tartalmazott - mindet Andrzej Gawroński fordította. A fordító különlegesen érdekes személyiség volt, a kis kötet megjelenésekor (1930-ban) már nem élt. Az előszóban, amelyet az általunk már ismert Divéky Adorján írt, ezeket olvassuk: "Ez a kis könyvecske a világhírű költő verseinek rövid válogatását tartalmazza nagyszerű lengyel fordításban. A fordító, a lengyel nyelvtudomány büszkesége, a kiváló orientalista, a korai halálával a tudománynak oly nagy veszteséget okozó Andrzej Gawroński a Lwówi Egyetem professzora volt. A több tucat nyelvet ismerő nagy lingvista különös szeretettel foglalkozott a magyarral. (...) Gawroński kiválóan ismerte a magyar irodalmat, Petőfit pedig különösen kedvelte, s mint különleges memóriával megáldott ember, a költő minden versét magyarul szavalta. A kötetben szereplő költeményeket mély ráérzéssel és tökéletes nyelvismerettel fordította le" (39).

Lehetséges volna, hogy Zdziechowski szigorú diagnózisa után néhány évvel valóban megjelentek végre lengyel nyelven az első zseniális Petőfi-fordítások? Először is: már a korábbi fordításokban is fel-felhangzott (igaz, elég ritkán) - képletesen szólva - Petőfi szelleme. Másodszor: Gawroński nem minden (a kritika által kedvezően fogadott) fordítása (40) nevezhető igazán sikerültnek. Egy részüket bizonyos merevség jellemzi, amelynek az eredetiben nyomát sem találjuk. Vannak azonban a kötetben valóban nagyszerű, színességükkel, energikus szóhasználatukkal, könnyedségükkel és lendületükkel kitűnő fordítások, mint amilyen pl. a Csatában lengyel változata.

A két háború közötti időszakban kezdett tevékenykedni Adam Kozłowski (1879-1963), a magyar irodalom - többek között Arany és Vörösmarty, de főleg Petőfi - másik jelentős fordítója, aki igen sokat tett a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok fejlesztéséért. A Varsói Egyetem matematika-fizika szakán végzett (1901-ben), majd középiskolai tanárként dolgozott Łód�ban és Piotrków Trybunalskiban. Kozłowski igazi szenvedélye azonban kora ifjúságától kezdve a nyelvtanulás volt. Nyolc idegen nyelvet ismert meg, köztük a magyart is. Magyarországi tartózkodása fölkeltette benne a magyar irodalom és kultúra iránti érdeklődést. 1925-től kezdve hatalmas érzelmi elkötelezettséggel, ugyanakkor kitartóan és szisztematikusan foglalkozott a magyar irodalom fordításával (41).

Sabowski után Kozłowski fordította lengyelre a legtöbb Petőfi-művet. A kizárólag 1965-ig nyomtatásban meg nem jelent fordítások bibliográfiája 118 címet tartalmaz (42). Hosszú éveken át - tulajdonképpen haláláig - próbálkozott e fordítások külön kötetben történő kiadásával, de nem járt sikerrel. Műfordítói termésének csupán jelentéktelen részét tudta kiadatni. Petőfi műveinek lengyel kiadói is csak mérsékelten használták fel Kozłowski fordításait. Azokról, amelyek megjelentek, elmondhatjuk, hogy lelkiismeretes, látható formai igényességről tanúskodó fordítások, amelyekből azonban hiányzik a költői ragyogás. Nem érezzük bennük azt a feszültséget, amely az eredeti versekben lüktet.

Egyfajta újdonságot jelentenek a két háború közötti Petőfi-recepcióban a költő életének történelmi szemléletű felfogására tett kísérletek. Gondolunk itt elsősorban Jerzy Pogonowski Sandor Petofi w Polsce (Petőfi Sándor Lengyelországban) c. vázlatára (43).

Tágabb kitekintésben ekkoriban jelennek meg az első jelei annak a folyamatnak, amelyet a lengyel-magyar kulturális kapcsolatok intézményesítésének nevezhetnénk. Olyan intézmények működtek többek között, mint a Báthori István Lengyel-Magyar Társaság és a Varsói Petőfi Sándor Társaság. Előbbi adta ki a "Przegląd Polsko-Węgierski" (Lengyel-Magyar Szemle) c. lapot, utóbbi kulturális rendezvényeket szervezett, ezek egyikének előadója Jarosław Iwaszkiewicz volt (44). A Lengyel-Magyar Társaság rövidesen filiálét nyitott Poznańban, Lwówban és Krakkóban. Ez utóbbi gondozásában jelent meg a fentebb már említett Válogatott versek Andrzej Gawroński fordításában. 1935. november 2-án nyílt meg Varsóban a Magyar Intézet, s rövid ideig a háború kitörése előtt Krakkóban is működött hasonló intézmény. Magyar nyelvtanfolyamok indultak, magyar lektorátusok nyíltak. Ezek voltak az első lépések a hungarológusok képzése felé vezető úton. Mindezt félbeszakította a háború. 1945 után a műfordítók többsége a Varsói Egyetem magyar tanszékének végzősei közül került ki.

A háborús évek érthető okokból jelentéktelen epizódot jelentenek a lengyel Petőfi-recepció történetében. Arról az egyetlen említésre méltó tényről, hogy a magyarországi lengyel menekültek sokezres tömegében megtaláljuk Petőfi leendő fordítóit és népszerűsítőit is (olyanokat, mint Adam Bahdaj, Tadeusz Fangrat, Lew Kaltenberg, Jan Reychman, Irena Słomińska), már szót ejtettünk. Meghökkentő azonban, milyen kevés helyet szenteltek Petőfinek a menekültek kiadványaiban, pedig azt hihetnők, hogy abban a drámai időszakban Petőfi alakja mindenki másnál jobban szimbolizálhatta volna a lengyel-magyar szolidaritást és népeink rendíthetetlen szabadságszeretetét.

Röviddel a háború befejezése után szívesen használták fel Petőfit egyfajta ideológiai lobogóként, hangsúlyozva és abszolutizálva alacsony származását, népiségét, forradalmi és republikánus meggyőződését. Petőfi halálának századik évfordulójáról Lengyelország - a szocialista tábor többi országához hasonlóan - igen ünnepélyes keretek között emlékezett meg. Megalakult a "Petőfi Sándor, a nagy magyar forradalmár költő halálának 100. évfordulóján tartandó ünnepségeket szervező, a Minisztertanács elnökének, Józef Cirankiewicznek a legfőbb védnöksége alatt működő bizottság". A bizottságba a hatalom legmagasabb szintű képviselőit delegálták: a központi bizottság tagjait, különböző minisztériumok - a külügyi, a kulturális és művészeti, az igazságügyi, egészségügyi és oktatási minisztérium - minisztereit vagy miniszterhelyetteseit (az egészségügyi tárca miniszterhelyettese, Jerzy Sztachelski egyúttal a Lengyel-Magyar Baráti Társaság elnöke is volt). Nem hiányoztak a bizottságból, természetesen, a kiváló irodalmárok - olyanok, mint Władysl aw Broniewski (a sajtó leközölte ünnepi beszédét), Mieczysław Jastrun, Jarosław Iwaszkiewicz, Leopold Staff, Lucjan Rudnicki, Jan Parandowski (a PEN-Club elnöke), Julian Tuwim, Adam Ważyk, Leon Kruczkowski, Leopold Lewin - sem. Az irodalomtudományt az Irodalmi Kutató Intézet igazgatója, Stefan Żółkiewski, valamint Juliusz Wiktor Gomulicki képviselte. Tagja lett a bizottságnak Varsó polgármestere, egy élmunkás és Csapláros István, a Magyar Tudományos Intézet igazgatója is (45).

Az évforduló alkalmából a fővárosban Sandor Petofi 1823-1849 címmel könyv- és emlékkiállítás nyílt, a megnyitó ünnepségen hatalmas tömeg vett részt. Országszerte rendeztek - az új idők szellemének megfelelően központilag sugallt - Petőfi-ünnepségeket. Hasonló volt a helyzet a számtalan ünnepi cikkel, amelyek a napi sajtóban láttak napvilágot. Tegyük ehhez hozzá, hogy mindezek a megemlékezések (és hatásuk) mintegy a Népek Tavasza centenáriumának 1948-as nagyszabású lengyelországi megünneplésének folytatását és kiegészítését jelentették (46).

Az évfordulós ünnepségek kiadói termése volt Illyés Gyula Két férfi c. könyve (47) és a harmadik lengyelországi Petőfi-kötet (nem számítjuk természetesen a János vitéz két kiadását). A Lengyel Írók Szövetsége a válogatás előkészítésével a fentebb már említett bizottsági tagot, a nagy tudású Juliusz Wiktor Gomulickit bízta meg, aki akkoriban főleg a felvilágosodás irodalmát kutatta, később kiadta Norwid összes műveit, de a XIX. századi irodalmat is jól ismerte. Gomulicki a megbízást nagyon komolyan vette, magyarul kezdett tanulni, gondosan tanulmányozta a hozzáférhető szakirodalmat, megismerkedett az összes lengyel Petőfi-fordítással, új fordításokat rendelt, barátját, a kiváló költőt és nagyszerű műfordítót, Julian Tuwimot is rávette, hogy fordítson Petőfitől. Így kerülhetett a könyvbe Tuwim nagyszerű fordításában A természet vadvirága c. vers. A könyv Wybór poezji (Válogatott versek) címmel, Gomulicki előszavával és olyan kritikai jegyzetanyagával, amilyennel egyetlen korábbi vagy későbbi lengyel Petőfi-kiadásnál sem találkozunk, 1951-ben jelent meg. A kötet 93 verset, valamint a János vitéz és Az apostol részleteit tartalmazza. A bevezetőben a kiadó büszkén hangsúlyozza, hogy a könyv "az eddigi legteljedelmesebb lengyel Petőfi-kötet", majd hozzáteszi: "Négy verset kétszeres fordításban közlünk azzal a szándékkal, hogy az olvasó számára így tegyük láthatóvá az eredeti (...) vagy fordított szövegre támaszkodó műfordító műhelymunkáját, és megmutassuk a régi és új fordítások közötti különbséget" (48). Egyúttal sajnálkozva állapítja meg, hogy számos fontos és szép Petőfi-vers megfelelő művészi színvonalú fordítása még mindig hiányzik. ő maga, a történelmi pillanat szükségletének megfelelően, a forradalmi, radikális hangvételű verseket részesítette előnyben, de a személyes hangú lírai verseknek is talált helyet. A Gomulicki által kiadott kötetben először jelentkeztek olyan fordítók, mint a már említett Julian Tuwim, mint Tadeusz Stępniewski, Seweryn Pollak, Aleksander Rymkiewicz, Irena Słomińska és a titokzatos Barbara Skalska (mint kiderült, az írói álnév alatt maga a könyv kiadója, Gomulicki rejtőzött) (49).

Az 1945 és 1956 között megjelent különféle sajtópublikációk közül (s megtalálható ezek között például Révai József cikke is) (50) kétségkívül kiemelkedik Zofia Rzeplińska Sandor Petofi poeta rewolucji (Petőfi Sándor, a forradalom költője) című írása, amely 1954-ben jelent meg a legjobb irodalmi havilap, a "Twórczo�ć" hasábjain. (51)

Leszögezhetjük, hogy Petőfi háború utáni recepciója évfordulós ritmusban zajlott, így aztán a költő műveinek és a költészetét méltató szövegeknek a következő hulláma majd csak 1973 körül jelentkezett. A költő születésének 150. évfordulóját ünneplő lengyelországi megemlékezések összehasonlíthatatlanul szerényebbek voltak, mint a halála 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek. A hetvenes évek elején Petőfiről megjelent alkalmi publikációk szerzői - tágan értelmezve az "alkalmi" kifejezést -, az általunk tárgyalt jelenség történetében először, hivatásos hungarológusok voltak. A két következő Petőfi-kötet recenzensei is szinte kivétel nélkül ebből a körből kerültek ki. Nehéz volna ezt a tendenciát egyértelműen pozitívnak elismerni, minthogy Petőfinek és művészetének mederbe terelésével járt együtt és azzal, hogy a költőt az egyetemes irodalom díszudvaráról egy sajátos, helyi jelenségeknek és értékeknek szánt gettóba taszította.

A két új Petőfi-kötet - az Aleksander Nawrocki szerkesztésében megjelent Poezje (Költemények) és a Csapláros István által összeállított Poezje wybrane (Válogatott költemények) - megjelentetése vitathatatlanul az utóbbi évtizedek lengyelországi Petőfi-recepciójának legjelentősebb eseményei közé tartozik. Nawrocki megpróbált szakítani a hazafi, a harcos, a forradalmár Petőfi sztereotípiájával, s elsősorban mint nagyszerű lírai költőt, az egzisztencia költőjét, a szerelem és szabadság dalnokát akarta bemutatni. "Eleddig Petőfiben - írja a bevezetőben - főként forradalmi költőt láttak Magyarországon csakúgy, mint Lengyelországban, ez pedig - tárgyilagosan szemlélve - nem helyes..." ő maga ezért Petőfit olyan költőnek tartja, aki "korával összevetve olyan filozófiai rendszer híve, amelyet ma ' heroikus egzisztencializmusnak' nevezhetünk" (52).

Ez a nézet, összevetve Petőfi korábbi lengyel értelmezéseivel, amelyek mindent elismertek a költővel kapcsolatban, csak a filozofikus jelleget nem, különösnek hangzott, s kivívta a kritikusok ellenkezését. Sajnos, csak a magyar irodalommal foglalkozók körében. A kis kötet egyébként érdekes volt, és sok új fordítást közölt, főleg magától Nawrockitól. Egyébként nem hiányoztak belőle a legismertebb forradalmi és hazafias versek sem, a kritikusok néhány ítélete ezért túlzó és elfogult volt (53).

A Csapláros István által összeállított kötet, amely a jubileum évében jelent meg, máig a legreprezentatívabb, legsokoldalúbb és legterjedelmesebb lengyel Petőfi-kötet. 149 alkotás található benne. A korábbi kiadványokkal összehasonlítva azt látjuk, hogy ebben a könyvben - Anna �wirszczyńska, Leopold Lewin, Anna Kamieńska és Konrad Sutarski fordításai mellett - nagy számban fordulnak elő egykori magyarországi lengyel menekültek: Tadeusz Fangrat és Lew Kaltenberg fordításai (54).

Érdekes kísérletet végzett el a kortárs lengyel költők Petőfi iránti érdeklődésének felkeltésére a Lengyelországban élő festő, történész, publicista, Csorba Tibor, amikor azzal a javaslattal fordult néhányukhoz, hogy nyersfordítások alapján fordítsák le a Szeptember végén költőjének öt versét. E sajátságos költői versenybe Jerzy Ficowski, Jerzy Kierst, Józef Ozga-Michalski, Marian Piechal, Tadeusz Różewicz, Aleksender Rymkiewicz, Włodzimierz Słobodnik és Zbigniew Stolarek nevezett be. Elküldték fordításaikat (nem minden verset fordítottak le) és a hozzájuk fűzött kommentárokat - az egész anyag a "Twórczo�ć" hasábjain jelent meg. A felsorolt költők között a legnevesebbnek számító Różewicz (többek között a Białe pióro (Fehér toll) című, Petőfinek szentelt vers szerzője) csak a Fa leszek, ha... című költeményt fordította le azzal mentegetve magát Csorbához írt levelében, hogy a feladat tisztességes teljesítése meghaladja lehetőségeit (55).

Ugyancsak ebben a korszakban került sor az első (eleddig egyetlen), Petőfi költészetének szentelt tudományos konferencia megrendezésére is. Ezen magyarországi, szovjetunióbeli (Aleksandr Gerszkovics) és lengyelországi tudósok (többek között a romantikus irodalom kiváló ismerője, Maria Janion) vettek részt. A konferencia fő szervezője a lengyel-magyar irodalmi kapcsolatok lelkes ápolója, a már többször is említett Csapláros István volt. Az ülésszak termése csak 1978-ban jelent meg nyomtatásban (56).

Arra, hogy az 1989-es rendszerváltás lényeges választóvonalat jelent-e a lengyel Petőfi-recepció történetében, a jövő ad választ. Egyelőre annyit mondhatunk, hogy a legutolsó évforduló - a költő halálának 150. évfordulója - volt a legkevésbé gyümölcsöző az összes eddigi közül. Egyenesen észrevétlenül múlt el. Az új helyzetben többé már nem volt része a hivatalos kultúrpolitikának, a művésztársadalom - kiadók, egyetemi hungarológiai körök - részéről pedig ezúttal hiányzott a kezdeményezőkészség. A kilencvenes évek egyetlen nagyobb eseménye egy új Petőfi-válogatás kiadása volt Na wielkiej drodze (Nagy úton) címmel (57). A kötet összes versét a nagyszerű avantgard költő, Marian Jachimowicz fordította, aki fiatal éveit Magyarországon töltötte. Ez a munka hosszú élete végéig megőrzött ifjúkori rajongásának gyümölcse, amiről maga vall a kötethez írt szép, lírai bevezetőjében. Sajnálattal kell azonban megállapítani, hogy ezek a fordítások - annak ellenére, hogy őszinte elkötelezettség és az eredeti anyag közvetlen ismeretének termékei - nem felelnek meg annak a tekintélynek, amit a lengyel kritikusok, irodalomtörténészek joggal adtak meg a költőnek. Valószínűleg ő is ugyanazokkal a nehézségekkel találkozott, amelyekkel Różewicz - saját költészetük poétikája túl messzire esik a Petőfi-versek formavilágától, amely egészen más jártasságokat és prediszpozíciókat igényel.

Nagyon röviden így alakult Petőfi lengyelországi fogadtatásának története. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy a költő benne él a lengyel humán értelmiség tudatában. Abba azonban nehéz beletörődni, hogy irodalomtörténészeink, az elég gazdag lengyelországi Petőfi-recepció, a megjelent művek jelentős száma ellenére oly ritkán nyúlnak e művekhez. Ennek következményeként Petőfi költészete még mindig az egyetemes irodalom kánonján kívül helyezkedik el. Hiába is keresnénk e nagy költő nevét a Lengyelországban megjelenő történelmi-irodalmi szintézisekben, nem idézik verseit a lengyel romantika alkotásai kapcsán. (58) Meggyőződésem, hogy a közép-európai irodalmak napfényre hozása és az európai irodalom integráns részeként történő kezelése nyomán Petőfi is elnyeri méltó helyét ebben az irodalomban.

Fordította Szenyán Erzsébet

 

JEGYZETEK

1. Petőfi lengyel fordításainak bibliográfiáját majdnem harminc évvel ezelőtt állította össze J. Jakubiuk (Recepcja Petofiego w Polsce do roku 1971, "Rocznik Biblioteki Narodowej" 1973. 131-154. o.). L. még: Bibliografia przełl adów z literatury węgierskiej w Polsce, cę�ć I, Varsó 1976; Bibliografia literatury vęgierskiej w Polsce, czę�ć III, Literatura krytyczna, Varsó 1980.

2. A. Petofi, Stryczek kata. Powie�ć, (A hóhér kötele. Regény) ford.: A. Callier, Varsó 1884.

3. Az egyetlen lengyel nyelvű karcsú Balassi-kötet 1994-ben jelent meg.

4. Hviezdoslav költészete (1849-1921) későbbi jelenség, ezért határozzák meg gyakran mint posztromantikus jelenséget.

5. Ezt a kérdést szinte minden Petőfiről szóló munka érinti. Legutóbb magam is foglalkoztam a témával: J. Snopek, Szó és tett. Mickiewicz és Petőfi: egy romantikus eszme két változata, ford. Gedeon M., "Magyar Napló" 1999. 7. sz. 56-59. o.

6. Vö.: Szénási F. Petőfi és Olaszország, "Magyar Napló", uo. 62. o.

7. Vö. többek között: Turóczi-Trostler J., Petőfi belép a világirodalomba, szerk. Kiss J., Budapest 1974.

8. I. Kovacs, Polacy w węgierskiej Wio�nie Ludów 1848-1849. "Byli�my z Wami do końca", ford. és az utószót írta: J. Snopek, Varsó 1999., 376-380. o.

9. J. W. Gomulicki, Od wydawcy, in: S. Petofi, Wybór poezji, Varsó 1951. 7. o.

10. Literatura niemiecka i madziarska, "Biblioteka Warszawska" 1851. 3. köt. 290-294. o. Az idézett részek.

11. "Biblioteka Warszawska" 1860, 4. köt. 608-613. o.

12. B.W. (B. Wysouch), Żywot Aleksandra Petofiego, "Dziennik Literacki" 1861. nr. 7, 55-56. o.

13. Sabowski ilyen irányú tevékenysége ennek ellenére nem lett eddig rendszeres és részletes elemzés tárgya (kivéve I. Bogusławska Sabowski jako tłumacz Petofiego c. rövid szemináriumi elemzését; 1955/56, a Varsói Egyetem magyar tanszékének kézirata).

14. "Dziennik Literacki" 1866, nr 14.

15. W. S(abowski), Aleksander Petofi, "Kłosy" 1874, nr. 461, 279-281. o., nr. 462, 298-299. o.

16. Uo. nr. 461, 279. o.

17. Uo.

18. Uo.

19. Uo. nr. 462, 298. o.

20. Lásd: E. Cygielska-Guttman, Marian Gawalewicz, ' Aleksander Petofi - z motywów ludowych' , "Acta Philologica UW" 1974, z.6, 81-85. o.

21. E. Sulicki, Aleksander Petofi. Poeta ludowy węgierski, "Gazeta Polska", 1861 nr. 195, 3. o.; nr. 198, 3-4. o.; nr. 200, 3-4.o.; nr. 201, 3-4. o.; nr. 204, 4. o.; nr. 212, 3-4. o.

22. S. Pruszakowa (Duchin ska), Aleksander Petofi, in: M. J. Boldenyi, Dzieje We gier (...) cz.2, Varsó 1863., 197-243. o.

23. S. Duchińska, Sandor (Aleksander) Petofi, Poznań 1883., 3.o.

24. M. I. [ Maria Ilnicka] , Julia Petofi, "Bluszcz" 1887 nr. 34, 266-268. o.; nr. 35, 273-274. o.; nr. 36, 282-283. o.; Dopełnienie życiorysu Julii Petofi, uo. nr. 38, 300. o.

26. A. Callier, Jókai, Petofi i Kertbeny, "Tygodnik Ilustrowany" 1885 nr. 138, 115. o.

27. Uo.

28. A. Callier, Polemika ze stanowiskiem T. T. Jeża w sprawie tłumaczeń z literatur obcych, "Nowiny" 1879 nr. 31, 3-4. o.

29. A. Callier, Jokai, Petofi i Kertbeny, id. 116. o.

30. "Przewodnik Naukowy i Literacki" 1888 nr.11, 286-288. o.

31. A. Zipper, Lutnia i miecz. Życie Szandora Petofiego, Złoczów 1893, 4. o.

32. "Tydzień" 1894 nr 9, 71. o. További idézetek onnan.

33. A. Lange, Aleksander Petofi, "Tygodnik Ilustrowany" 1899 nr. 33, 651. o.

34. A. Kraushar, Łabędzi �piew Szandora Petoefi na cze�ć gen. Józefa Bema (1849), "�wiat" 1920 nr. 45, 6-7. o.

35. Ez a munka ugyanebben az évben jelent meg külön nyomtatásban, majd 1928-ban Tarnówban és rövidített változatban 1937-ben a "Przegląd Polsko-Węgierski" hasábjain.

36. M. Zdziechowski, Węgry i dookoła Węgier, Wilno 1933, 14-25. o.

37. Uo., 14. o.

38. Uo., 14-15. o.

39. A. Petofi, Poezje wybrane, magyarból fordította A. Gawroński, Krakkó 1930, 10. o.

40. Két recenzió jelent meg: L. Pomirowskié ("Kurier Poranny" 1931 nr 35) és J.E. Skiwskié ("Tygodnik Ilustrowany" 1931 nr. 7).

41. Lásd: E. Piekarski, Adam Kozłowski - propagator literatury vęgierskiej w Polsce, Varsó 1965, kézirat a Varsói Egyetem magyar tanszékén.

42. Uo.

43. J. Pogonowski, Sandor Petofi w Polsce. Szkic literacki, Varsó 1933.

44. E. Mrozińska, Towarzystwo Węgierskie im. Aleksandra Petofiego w Warszawie, Varsó 1964/65, kézirat a Varsói Egyetem magyar tanszékén. Ezúton mondok köszönetet Maria Rudziecka asszonynak, a Varsói Egyetem magyar tanszékén működő könyvtár munkatársának a fenti kéziratok szíves közrebocsátásáért.

45. Sandor Petofi 1823-1849. Wystawa książek i pamiątek, Varsó 1949.

46. Vö. J. J. Kasprzyk, Obchody setnej rocznicy Wiosny Ludów w Polsce w 1948 roku, in: We gierska Wiosna Ludów a walki narodowowyzwoleńcze w XIX-wiecznej Europie, gyűjteményes munka J. Snopek szerkesztésében, Varsó 1999, 97-111. o.

47. Gy. Illyes, Wódz i poeta, ford. J. Moszczeński, Varsó 1951.

48. J. W. Gomulicki, id. 11. o.

49. Ugyanezt nyilatkozta J. W. Gomulicki velem folytatott beszélgetése során.

50. J. Revai, Aleksander Petofi, "Życie Słowiańskie" 1950 nr. 3, 157-166. o.

51. Z. Rzeplińska, Sandor Petofi - poeta rewolucji, "Twórczo�ć" 1954 nr. 2, 192-197. O.

52. S. Petofi, Poezje, válogatta, szerkesztette és a bevezetőt írta: A. Nawrocki, Varsó 1971, 7. o.

53. Elsősorban Bodolay G. véleménynyilvánításairól van szó, amelyek a "Magyar Hírlap" (1971. X. 30-ai szám) és a "Kritika" (1971. 10. sz., 1972. 8. sz.) hasábjain jelentek meg.

54. S. Petofi, Poezje wybrane, válogatta és az előszót írta: Csapláros István, Varsó 1973.

55. W hołdzie Petofiemu turniej poetów, szerkesztette Csorba Tibor, "Twórczo�ć" 1973 nr. 3, 47-70. o.

56. Studia z dziejów polsko-węgierskich stosunków literackich, szerk. Csapláros István, Varsó 1978.

57. S. Petofi, Na wielkiej drodze, válogatott versek M. Jachimowicz fordításában, ¦widnica 1993.

58. Még csak említés sem történik Petőfiről pl. R. Przybylski és A. Witkowska nemrég megjelent, Romantyzm (Varsó 1997) c. monográfiájában.

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2018. Augusztus
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

too young and innocent | an aegyo queen | twice | neo culture technology    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA! Regisztrálj oldalamra és én segítelek elsajátítani az asztrológia tudományát!    *****    Tanuld nálam az asztrológiát teljesen ingyen, vagy kérj részletes asztrológiai elemzést &#8222;BECSÜLET KASSZÁS&#8221; alapon!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    Születési horoszkóp,3 év elõrejelzés,párkapcsolati elemzés ingyenes konzultáció,tájékoztatás az oldalon! kattints ide!!!    *****    Bûbájos Boszorkák - Charmed - Hírek - Extrák - Érdekességek - Charmed - Bûbájos boszorkák - Sok - sok infó - Charmed -    *****    Pénzkeresés az Interneten! Csak is kipróbáld, tesztelt módszerekkel, melyek tényleg fizetnek!    *****    Légy te is Farmasi tanácsadó! Kötetlen munka, befektetés nékül, minõségi termékek, jó kereseti lehetõség!    *****    Sztárok/Bulvár: Tudj meg friss pletykákat, híreket. Katt!    *****    Outsider - Gay - Creative - Rebel - Tolerant - Furry - Brony - Hipster - Gamer - Otherkin - Geek - Autistic    *****    Xtina Hungary - Minden, ami Christina Aguilera!    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** Nyereményjátékok *** Kereseti lehetõség *** Vásárolj kedvezményesen AVON termékeket!    *****    Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj! *** Nyerj ajándékszettet! Töltsd ki a kérdõívet és nyerj!    *****    Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár - Jófogás Játékvásár     *****    FRPG &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679;&#12300;&#914;&#923;SM&#923;IW&#12301; &#9679; FANTASY SZEREPJÁTÉK &#9679; EGY SZIGET + 24 MÁGUS &#9679; FANTASY SZEREPJÁT&Eacut    *****    Itt megtalálhatod a legfrissebb híreket, cikkeket, képeket a Golden Globe- és Oscar-díjas színésznõrõl! Katt!    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Légy Te is AVON tanácsadó *** AVON termékek *** Kereseti lehetõség *** Értékesítõ kollégákat keresek *** sminkek    *****    Esküvõi meghívók! Mindegyik kézzel készült, egyedi. Gyere, nézd meg az oldalamat.    *****    A legfrissebb Anime hírek , mindennap anime ajánló , mondocon képek , és hírek. Csatlakozz közösségünkhöz!