A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>SZOLIDARITÁS
>SZOLIDARITÁS : Emlékérmet kaptak az 1980-as évek magyar ellenzéki személyiségei

Emlékérmet kaptak az 1980-as évek magyar ellenzéki személyiségei

MTI  2005.09.22. 14:12

Szolidaritás Emlékérmet kaptak azok a magyarok, akik az 1980-as években ellenzékiként sokat tettek a lengyelországi események hiteles bemutatásáért. A kitüntettek nevében Göncz Árpád mondott köszönetet.

Szolidaritás Emlékérmet vehettek át hétfőn a Parlamentben azok a magyarok, akik az 1980-as években ellenzékiként sokat tettek a lengyelországi események hiteles bemutatásáért.

Bence György, Jeszenszky Géza, Hodosán Róza, Engelmayer Ákos, Kösszeg Ferenc, Kovács István, Kiss Gy. Csaba, Kende Péter, Kende Ágnes, Pákh Tibor, Nagy Bálint, Molnár Imre, Magyar Bálint.

Göncz Árpádnak, Jeszenszky Gézának, Csoóri Sándornak, Kende Péternek, Kőszeg Ferencnek, Magyar Bálintnak és Rajk Lászlónak Rafal Wisniewski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete adta át a lengyel külügyminisztérium és Gdansk városa által alapított emlékérmeket.

"Legyen erőnk önmagunkba nézni és megmérni önmagunkban azt a jövőt, amit valamikor terveztünk, és azt a jelent, ami terveinkből megvalósult" - hangsúlyozta a demokratikus ellenzék tevékenységére emlékezve és a mai magyarországi politikai helyzetre utalva Göncz Árpád volt köztársasági elnök, aki a kitüntetettek nevében köszönte meg az emlékérmeket.

Bajcsy Lajos, Bába Iván, Maciej Szymanowski - a Lengyel Intézet igazgatója, Göncz Árpád, Engelmayer Ákos, Csordás Gábor, Buda Géza, Kende Péter, Kende Ágnes

Szolidaritás nélkül nem lett volna rendszerváltozás

A lengyel Szolidaritás mozgalom első vezetője, Lech Walesa a szakszervezet 25 évvel ezelőtti megalakulása és a gdanski munkástüntetések kirobbanása alkalmából levélben üdvözölte a kitüntetett magyarokat. "Ma Lengyelország azon barátai előtt hajtunk fejet, akik saját hazájukban, a kommunista propaganda hazugságai ellenére felismerték és megértették küzdelmünk értelmét" - írta Lech Walesa.

A szervezet legendás vezetője rámutatott: sok lengyel hálásan gondol azokra, akik a szolidaritás által is kifejezett eszmékért, értékekért harcoltak, kapcsolatokat építettek és ápoltak Lengyelország akkori független politikai szakszervezeti csoportosulásaival, s a magyar társadalomnak valódi képet, objektív ismereteket közvetítettek a lengyel helyzetről.

Szili Katalin házelnök az átadási ünnepségen annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a szolidaritás nélkül nem lett volna rendszerváltás Magyarországon. Véleménye szerint a mozgalom politikai szabadságot hozott, de a szolidaritás társadalmi érvényesítéséért a szabadság elérése után is küzdeni kell.

MTI 2005. szeptember 19., hétfő http://www.magyarorszag.hu/hirek/kozelet/lengyel20050919.html




2005. szeptember 19-én az Országgyűlés épülete Vadásztermében került megrendezésre a Lengyel Nagykövetség által rendezett ünnepség, amelynek keretében a nyolcvanas évek Lengyelországa és a Szolidaritás magyar barátainak átadták a Szolidaritás Emlékérmeket.

Az ünnepségen részt vett a Magyar Parlament elnöke, Szili Katalin, akinek köszönhetően a Nagykövetség lehetőséget kapott arra, hogy az emlékérmek átadását ilyen kivételes helyen rendezhesse meg. Az ünnepségen számos közéleti kiválóság vett részt vendégként: Bozóki András kulturális miniszter, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke, Bársony András, a Külügyminisztérium államtitkára, és Schiffer János, Budapest alpolgármestere valamint a diplomáciai testület magas rangú képviselői: Juliusz Janusz apostoli nuncius, és George Herbert Walker, az USA magyarországi nagykövete.

A mintegy 150 fős találkozót Szili Katalin nyitotta meg, aki kiemelte, a lengyel Szolidaritás valóban példa nélküli, és a magyarországi rendszerváltozást alapvetően befolyásoló társadalmi jelenség volt, valamint rámutatott arra, hogy a kitüntetettek a hagyományos lengyel-magyar barátság nevében nagyfokú személyes kockázatot vállaltak a lengyelellenes hivatalos kommunista propaganda idején. Mint fogalmazott, bizonyos mértékben ők mentették meg Magyarország becsületét. A Magyar Országgyűlés elnöke beszédét követően felolvasták Lech Wałęsa volt köztársasági elnök erre az alkalomra küldött különleges üzenetét. A szolidaritás első vezetője meleg hangú üdvözlő üzenetében sajnálatát fejezte ki, amiért nem lehet jelen az eseményen, és baráti szavakkal köszönte meg a magyaroknak a helytállást a Szolidaritás eszméiért folytatott küzdelemben. Wałęsa kitért arra is, milyen fontos szerepet játszott akkoriban a Szolidaritás aktivistái felé irányuló nemzetközi támogatás, különösen a magyaroké, akiknek 1956-os forradalma szintén ösztönző erőt jelentett a harcban.

A kitüntetettek az akkori magyar demokratikus ellenzék és a független értelmiség képviselői közül kerültek ki, voltak köztük fordítók, művészek, újságírók, tudományos kutatók, és egyházi személyek is.

A kitüntetettek nevében Göncz Árpád volt köztársasági elnök emelkedett szólásra, aki személyes hangú beszédében kijelentette: "Legyen erőnk ahhoz, hogy magunkba nézzünk, és összehasonlítsuk a valaha általunk tervezett jövőt a jelennel, amely terveinkből létrejött". A volt államfő a Szolidaritást életének egyik legfontosabb időszakának nevezte, hiszen ez a mozgalom kitartásra tanította, s arra, hogy higgyen egy szebb és jobb jövő építésében. Egy másik díjazott, Kiss Gy. Csaba Kossuth Lajos szavait idézte, aki szerint az, aki magyar hazafinak mondja magát, egyben lengyelpárti is, ezért feltétlenül támogatnia kell a lengyeleket.

A Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Rafał Wi¶niewski beszédében hangsúlyozta, a magyarországi lengyelbarátok köre rendkívül szélesnek bizonyult, és a nyolcvanas években lengyelek iránti évezredes bizalom és morális támogatása nyilvánult meg ismét, azután, hogy 1956 történelmi pillanatában egymásra talált a két nemzet. A nagykövet külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a kitüntetéseket a magyar államiság szimbólumának tekintett parlament épületében adhatta át.

Szili Katalin házelnök beszéde

Lech Wałęsa üdvözlő üzenete

Rafał Wi¶niewski lengyel nagykövet beszéde


Budapeszteńskie obchody 25-lecia powstania "Solidarno¶ci"

Kisebbségi hírek W dniu 19 wrze¶nia 2005 roku w ramach ¶wiatowych obchodów 25 rocznicy powstania w Polsce NSZZ "Solidarno¶ć" w Sali My¶liwskiej Węgierskiego Parlamentu w Budapeszcie, w obecno¶ci jego przewodnicz±cej Katalin Szili, a także byłego prezydenta Węgier Árpáda Göncza oraz przedstawicieli tutejszych politycznych i intelektualnych elit oraz akredytowanej w tym kraju polskiej dyplomacji, Ambasador RP na Węgrzech Rafał Wi¶niewski, 30 osobom, które w okresie powstawania w Polsce "Solidarno¶ci" z ni± współpracowały, wręczył przyznane przez Ministerstwo Spraw Zagranicznych RP i władze Gdańska okoliczno¶ciowe Medale Pami±tkowe, będ±ce symbolicznym podziękowaniem wszystkim tym, którzy w tamtych latach wpierali nasz kraj.

W¶ród wyróżnionych znaleĽli się: Bába Iván, Bauer Tamás, Bence György, Buda Géza, Csoóri Sándor, Csordás Gábor, Demszky Gábor, Engelmayer Ákos, Göncz Árpád, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, Jeszenszky Géza, Kende Ágnes, Kende Péter, Kis János, Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Köszeg Ferenc, Lengyel Gabriella, Magyar Bálint, Molnár Imre, Nagy Bálint, Pákh Tibor, Pálfalvi Lajos, Pályi András, Rajk László, Szabó Lajos Mátyás, Szalai Attila, Szesztay András i Szilágyi Sándor.

Podczas uroczysto¶ci głos zabrali: przewodnicz±ca Parlamentu RW Katalin Szili, która podkre¶liła, iż bez polskiej "Solidarno¶ci" nie byłoby możliwe w takim stopniu i w taki sposób przeprowadzenie przemian systemowych na Węgrzech. "Solidarno¶ć" przyniosła demokrację i dumna jestem z działań moich Rodaków, kórzy wpisali się w karty polskiej historii. Poza tym głos zabrał ambasador RP na Węgrzech Rafał Wi¶niewski, a także odczytany został list Lecha Wałęsy skierowany do uczestników budapeszteńskiej uroczysto¶ci. W imieniu wyróżnionych przemówił b.prezydent RW Árpád Göncz oraz Kiss Gy.Csaba, który dziękuj±c za medal między innymi przypomniał o tych wszystkich zwykłych ludziach, którzy w latach 80-tych wspierali działania "Solidarno¶ci" na Węgrzech.(...) "Ten kto nie opowiada się za Polakami, nie może nazywać się prawdziwym Węgrem, wszak oba te narody ł±cz± braterskie więzy" - tymi słowami zakończył swoje krótkie wyst±pienie Kiss Gy.Csaba.

Wagę budapeszteńskiej uroczysto¶ci podniósł fakt, iż odbyła się w Parlamencie, miejscu gdzie ¶więta tego typu, organizowane przez przedstawicieli zagranicznej dyplomacji s± rzadko¶ci±.
http://www.polonia.hu/modul.asp?name=cikk&file=article&sid=531

A LENGYEL NAGYKÖVETSÉG HIVATALOS LISTÁJA


Bába Iván http://www.jezyce.poznan.pl/nowe_jezyce/archiwum/budpaz.htm

//gportal.hu/gindex.php?pg=3801939&nid=805215

Bajcsy Lajos //gportal.hu/gindex.php?pg=3792916&nid=839478

Bauer Tamás (nem vett részt az ünnepségen)

Bence György

Buda Géza http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=43343

Csoóri Sándor (nem vett részt az ünnepségen) http://www.rev.hu/html/hu/kiadvanyok/evkonyv02/tischler.html

Csordás Gábor

Demszky Gábor (nem vett részt az ünnepségen)

Göncz Árpád

Haraszti Miklós (nem vett részt az ünnepségen)

Hodosán Róza

Jeszenszky Géza

Kende Ágnes

Kende Péter

Kis János (nem vett részt az ünnepségen)

Kiss Gy. Csaba

Kovács István

Kőszeg Ferenc

Lengyel Gabriella http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=5590

Magyar Bálint

Molnár Imre //gportal.hu/gindex.php?pg=3779531&nid=782291

Nagy Bálint

Pákh Tibor

Pálfalvi Lajos

Pályi András

Rajk László

Szabó Lajos Mátyás

Szalai Attlia

Szesztay András

Szilágyi Sándor

http://video7.hungary.com/dunatv/200509052215.rm

MEDAL 25-LECIA „SOLIDARNO¦CI” - KONKURS ROZSTRZYGNIĘTY

Rozstrzygnięto konkurs na Medal Okoliczno¶ciowy z okazji 25 rocznicy podpisania Porozumień Sierpniowych. Komisja pod przewodnictwem znanego gdańskiego rzeĽbiarza Jana Szczypka, jednogło¶nie uznała za najlepsz± pracę Dobrochny Surajewskiej.

Komisja konkursowa w głosowaniu zdecydowała o przyznaniu zwycięstwa i głównej nagrody w wysoko¶ci 6 ty¶. złotych Dobrochnie Surajewskiej. Jednocze¶nie postanowiono nie przyznawać drugiej nagrody. Trzecie miejsce i kwotę 3,5 tys. złotych podzielono między projekty Sylwii Jakubowskiej - Szycik oraz Magdaleny Schmidt - Góry.

„My¶lę, że zwycięski projekt w adekwatny sposób nawi±zuje do idei obchodów 25-lecia powstania NSZZ „Solidarno¶ć”. Efekt końcowy naszego wspólnego konkursu jest znakomity” - powiedział Janusz ¦niadek przewodnicz±cy NSZZ „Solidarno¶ć”, który wraz z prezydentem Gdańska współorganizował konkurs.
Prezydent Gdańska Paweł Adamowicz dodał, że: „Medal obchodów 25-rocznicy „Solidarno¶ci” będ± otrzymywać przede wszystkim ci, którzy wezm± udział w tegorocznych obchodach, ale będziemy się też starać by dostawali go ci, którzy wspierali „Solidarno¶ć”.

Medal 25-lecia „Solidarno¶ci” - konkurs rozstrzygnięty Medal 25-lecia „Solidarno¶ci” - konkurs rozstrzygnięty
Awarded person list Luis Llach, author of fammous "Walls", awarded in Barcelona Prenom Nom Kjell Albin Abrahamson Neal Acherson Richard Adams Kenneth L. Adelman Madeleine Albright Ele Alenius Maria Allegranza Carlos Amorin Maurice Aymard Iván Bába Eugeniusz Bajkowski Leonard Baldyga Andrzej Władysław Balko Zygmunt Barczyk Andrzej Basinski Alois Bastian Bat-Erdene Batbayar Tamás Bauer Kim Beazley Zofia Beklen György Bence Staffan Bengtsson Andre Bergeron Jorma Bergholm Gunnar Bergström Örjan Berner Nicholas Bethell Raymond Biebuyck Gerwazy Binkowski Ilkka-Christian Björklund Ana Blandiana Karen Blick Marc Blondel Piotr Błoński Izabella Bnińska-Czartoryska Anders Bodegard Irena Boerner Kjell Magne Bondevik Arne Borg Lars Ola Borglid Jean Bornard Janine Bornard Xavier Bougarel Gerard Bouvet Helmut Bräundle-Falkensee Michał Bron Hank Brown Paul Bryden Zbigniew Brzeziński Géza Buda John Burgess Erhard Busek George H. Bush Rocco Buttiglione Alan Cadman Catherine Caillé Luigi Cal Newton Carlos Benvenuto Carniti John Carrock Vic Carroll Jimmy Carter Giacomina Cassina Jacky Chaillot Eric Chenowet Jacques Chéreque Don Chipp Alain Chupin Stanisław Ciochoń T. Ciolek Jacques Clerbeaux William Jefferson Clinton R. Malcolm Colless Peter Cook Doina Cornea Barbara Coudenhove-Kalerghi Colette Courtoy Caroline Cox Simon Crean Sándor Csoóri Gábor Csordás Elżbieta Cywiak Jean-Marie Daillet Józef Dajczgewand John Darnton Annie Daubenton Norman Davies John R. Davis, Jr. Guy De Foresta Bernard i Mireille de Hennin de Bossu Walcourt Antoine de Ligne, ksi±żę Eric de Mahieu Wanda De Roussan Pierre i Elisabeth de Sejournet de Rameignies Jean-Pierre Delhommenie Jacques Delors Chantal Delsol Gábor Demszky Philippe Denoix Renato Di Tillo Jackson Diehl Jiři Dienstbier John D. Dingell Michael Dobbs Michael Dobbs Gerard Dobelli Paula J. Dobriansky Elżbieta Dołęga-Wrzosek Guy Drillaux Włodzimierz Dropiński Wiktor Drukier Isabelle du Bois-D´Aische Czetwertyńska André Dubosc Alan Dukes Jerzy Dzieciaszek Ulf Edström Uffe Ellemann-Jensen Annika Elmqvist Kaj Engelhart Akos Engelmayer David Ensor José Escanez Heikki Eskelinen Madeleine Fabre Leopold Falkowski Lars Fasting Francesco Fatiga Jacques Fauve Antoinette Fauve-Chamoux Monique Feber Rubem Cesar Fernandes Michal Filek Timothy Anthony Fischer Garret Fitzgerald Hakan Forberg Roberto Formigoni Michel Foucault Malcolm Fraser Gunnar Fredriksson Stig Fredriksson Monika Freundlinger-Lewaschow Daniel Fried Ola Frithjofsson Bjorn Cato Funnemark Emilio Gabaglio Franciszek Gał±zka Ludomir Garczyński-G±ssowski Carole Gardiner Timothy Garton Ash Brigitte Gautier Lucyna Gebert Isabelle Gendre Luigi Geninazzi Carl Gershman Jerzy Giedroyć Newt Gingrich Vincent Giret Rudolph W. Giuliani Anna Glaser Halina Goldfarb Irena Goltz Philippe Gombart Árpád Göncz Catherine Gousseff Jerzy Grot-Kwasniewski Wojciech Gruszecki Bernard Guetta Anna Lia Guilielmi-Miszerak Alexander M. Haig, Jr. Tarja Halonen Miklós Haraszti Brian Harradine Giles Hart Bogumił Hausman Marzena Hausman Václav Havel Bob Hawke Bill Hayden Joanna Helander Peter Herbert Schaller Herrmann Kjetil Heyerdal Terry Higgins Robert Murray Hill Michael Hodgman Göran Högberg Göran Högberg Niklas Holm Hakan Holmberg Anna Hönig Milan Horacek John Howard Claudio Hummes Robert L. Hutchings Naomi Hyamson Marcin Idziński Ulo Ignats Lennart Ilke Erika Innertsberger Folke Isaksson Dan Israel Glenda Jackson Göran Jacobsson Thorbjorn Jagland Liisa Jakonsaari Jani Janew Tadeusz Janukiewicz Sven Järn Alina Jaroszewicz Géza Jeszensky Tor Johanson Sten Johansson Peter Johnson Kirył Jordanow Raymond Juin Filip Julius Christophe Jussac Antero Jyränki Marian Kaleta Krystyna Kalinowska Aulis Kallio Marcy Kaptur Bernt Karlsson Erik Karlsson Schwarzenberg Karlsson Kyösti Karvonen Charles Kassman Michael Kaufman Michael Kaufman Ross Kelly Raimo Kemppainen Ágnes Kende Péter Kende John Kerin John Kerry Neil Kinnock Irena Kirkland Jeane J. Kirkpatrick János Kis Csaba Gy. Kiss Lars Kleberg Edward Klimczak Ed Koch Helmut Kohl Alpha Oumar Konaré Konfederacja Zwi±zków Zawodowych RENGO Kongres Polonii Kanadyjskiej Kalle Könkkölä Tadeusz Konopka Bogdan Kopański Magdalena Korotyńska Ferenc Kőszeg Michel Koszul Stanisław Kozanecki Jacek Krawczyk Martin Krygier Jerzy Krzyżowski Ryszard Kuczer Zbigniew Kuczkowski Yukio Kudo Lech Kukulski Jan Kułakowski Girish Kumar Hilkka Kuusinen Raimo Laakia Ivan Lamper Jack Lang Henry Lansberg Pia Länsman Hakan Larsson Mika Larsson Gunnar Lassinantti Jan Lasut Vincent Lautonnois van Rode Jacques Le Goff Jozef Lebenbaum Bernard Lecomte Casimir Lenard Gabriella Lengyel Anna Leszczyńska Andrzej Lewenstam Ken Lewis Lewis Libby Andres Lignell Tuva-Stina Linden Luis Llach Glaser Lonny Björn Löqvist Peter Loyd Izabela Lucas Richard G. Luggar Irena Lundberg Roger Lupton Jean-Marie Lustigier Krzysztof Łańcucki Malcolm Mackerras Denis MacShane Friedrich Christoph Magirius Sauro Magnani Bálint Magyar Edmond Maire Miller-Aichholz Maja Marek Małachowski Anna Małecka Robert Manne Peter Manning Paul Marchelli Hannes Markkula Wilfried Martens Ola Martensson Bernd Martin Auer Martin Ture Mattsson Aichern Maximilian Piotr Mayer Jan Mazurek Ks. Peter John McGauran Bob McMullan Ludwig Mehlhorn Bonifacy Mi±zek s. Zofia Michalska Ledóchowski Mieczysław Bolesław Mikołajczak Barbara A. Mikulski Georges Mink Thaddeus Mirecki Wiktor Mironow Imre Molnár Yves Montand Wiktor Mostek Shrikant V. Mundargi Les Murray Ks. Jerzy Naglewski Bálint Nagy Danuta Zofia Nemling Leonard Neuger Detelina Nikołonowa Radek Nowakowski Jan Nyberg Mieczysław Nycz Jan Nygren Bratila Octavian Jean Offredo Bengt Ohlsson Jaakko Okker Francois-Bernard Oldenhove du Guertechin Len-Hubert Oldenhove du Guertechin Fredo Olivero Andrzej Olkiewicz Aleksander Orłowski Tadeusz Oruba David Ost Iwona Ostapkowicz Seweryn Ozdowski Saara-Maria Paakkinen Tibor Pákh Andre Pakulski Lajos Pálfalvi Anna-Maija Palmen András Pályi Zenon Pałka Jean-Louis Panné Tomasz Pańkowski Hanna Pappius Michel Patrick Adam Pawełczyński Jarosław Pawlak Aleksander Perski Bo Persson Margareta Petré Łucja Petti-Lehnert Evelyne Pichenot Radowski Piotr Bogdan Piotrowski Richard Pipes Petr Pithart Marion Pitman Sylvan Plaschaert Ks. Eugeniusz Plater-Syberg Agneta Pleijel Jacqes Plumart Polish Relief Fund Krzysztof Pomian Jacques Pommatau Yves-Jean Potel Jan Potrykus Giovanni Pozzi Magdalena Pramfelt Daniel Prevost Józef Przybylski Erkki Pulliainen Stanisław Radziukiewicz László Rajk Ken Randall Josef Ratzenböck Nancy Reagan François Regis-Huttin Margared Reid Zofia Reinbacher Nicholas A. Rey Malcolm Rifkind Kazimierz Romanowicz Zofia Romanowicz Joanna Rose Zbigniew Rosiński Kevin Rouen Edward L. Rowny Henryk Rubinstein Ryszard Rubinstein Philip Ruddock Jan Ruml Tore Rundgren Arne Ruth Susan Ryan Werner Rynski Matti Saari Anna ©abatová Karol Sachs Claude Sardais Claude Sardais Bengt Säve-Söderbergh Hannu Savola Heinrich Schnuderl Johan Schück George P. Schultz Laurent Schwartz Ks. Marian Sedlaczek Zofia Sek-Sekalska Kerry W. Sibraa Henryk Siewierski Wanda Sikorska Teresa Siliwończyk Afredo Sirkis Wojciech Skalmowski Wojciech Skalski Göran Skansberg Janusz Sławomirski Katarzyna Sławska Piotr Słonimski Karin Soder Stephen J. Solarz Solidarity International Gerard Soufflet Véronique Soulet Mats Staffanson Graeme Starr Jan Staszewski Dan Steinbock Schmidt-Chiari Stephanie Jan Axel Stoltz Szczepan Strójw±s Maria Sulima Max Sullivan Olof Sundström Support of Solidarity (SOS) Petruąka ©ustrová Karl-Erik Svartberg John Svenningsen Lajos Mátyás Szabó Attila Szalai Adam Szczepański András Szesztay Sándor Szilágyi Ryszard Szulkin Adolf Szutkiewicz Marek Szymczak Roman ¦migielski Elżbieta ¦więcicka Jakub ¦więcicki Andrzej ¦więtek Kondrowski Ks. Tadeusz Eero Taivalsaari Leszek Talko Etta Tartani John Taylor Wolfgang Templin Natan Tenenbaum Margaret Thatcher Schoeller z d. Krasicka Therese Paul Thibault Marc A. Thiessen Ingrid Thörnqvist Knut Thyberg Yvan Thys Leo Tindemans Józef Sławomir Tomaszewski Alain Touraine Gábor Tóth Jan Trzeciak Erkki Tuomioja Petr Uhl Hisayo Umeda-Kudo Leopold Unger Adam Urbański Margit Valkonen Jacques Van Damme Eric van de Walle Aleksandra Viatteau Jean-Paul Vigier Balogh Vinzenz Karel Johann von Schawarzenberg Richard von Weizcacker Aleksander Vondra Abdoulaye Wade John M. Walker Emmanuel Wallon Elisabeth Weber Gert Weisskirchen Wiltrud Wessel Bolesław Wierzbiański Michel Wieviorka Ludwig-Valier Wilhelm Kyle Wilson Maria Winiarska Pianka Włodzimierz Witkowski Wojciech Roger Woodward Andrzej Zabłocki Jan Zagóra Maciej Zaremba Maria Za¶cińska Han Zheng Michał Zieliński Jerzy Zubrzycki Ben Zyskowicz Bogdan Żurek Konrad Żyto

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2018. November
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

STARSTABLE Online csatlakozz te is egy remek közösséghez! Daisy BLOG    *****    Érdekelnek a zenei újdonságok? Kattints! &#9205; Popusz: Zenei blog. Kritikák, listák, ajánlók és még több.    *****    Halihó! Néhány újdonság a G-Portál Histórián! Toljuk meg az év végét, kovácsoljunk közösséget ismét! Csatlakozol? :)    *****    Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok - Furry Fandom - Antropomorf Állatok    *****    Egy Blog az Én világom. :) Gyere és nézz be ha érdekel, az Online Játékok leírása, csináld magad dolgok, stb...    *****    Ön internet szolgáltató? Nem talál céget aki javítaná az elromlott hálózati, mikrohullámó eszközeit? Katt ide!    *****    Se kép, se hang? Hozza el, megjavítjuk! LCD TV, Inverteres hegesztõ, Mosó- Mosogatógép, és sok más. Garanciával!    *****    Elromlott? Mi megjavítjuk! Ipari és háztartási elektronika javítás! Garanciával. Elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Rendeld meg:Születési,elõrejelzési,párkapcsolati,fogamzási,hold horoszkóp,biotérkép.Ingyen konzultáció mindenrõl!Várlak!    *****    Keresek jó humorú szerkesztõ társat készülõ ZENÉS KABARÉ MÛSOROMHOZ    *****    Rendelj születési horoszkópot és ajándék 3 éves elõrejelzés,valamint ingyenes konzultáció az ajándékod. Várlak kattints!    *****    Iván és Sára kattttttt!!!!!!!!!!    *****    Erotika az állatövi jegyekben    *****    A szerelem karmája a horoszkópban    *****    Születési horoszkóp,ajándék 3 évi elõrejelzéssel,ingyenes konzultációs lehetõség, telefonon,messengeren,skypeon! Várlak!    *****    Kihagyhatatlan asztrológiai megrendelések, olvasmányok, szoftverek, ezoterikus témák sokasága vár az oldalamon. Várlak!!    *****    Vanessa Hudgens - Magyarország egyetlen mûködõ az egykori Szerelmes hang jegyek sztárjával foglalkozó oldala!    *****    A végtelen szeretet az egyetlen igazság, minden más illúzió.    *****    Ha sok mindent tudni szeretnél és válaszokra vársz látogass el oldalamra!    *****    SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK