A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

>SZOLIDARITÁS
>SZOLIDARITÁS : T Á J É K O Z T A T Ó a Politikai Bizottság tagjai részére

T Á J É K O Z T A T Ó a Politikai Bizottság tagjai részére

Győri Imre MSZMP KB Agit. Prop. osztályvezető  2005.05.15. 18:21

A SZETA korábban jelzett lengyel szolidaritási akciója - lengyel gyermekek magyarországi üdültetése - 1981. július 10-26. között megvalósult. A lengyel csoport 24 gyermekből és 3 felnőttből állt. Vezetőjük a szélsőjobboldali politikai beállítottságú Anna Grabowska-Rikielna, a Szolidaritás Mazowsze Titkárságának vezetője volt; a kísérők között volt a KOR képviselője is.

Az üdültetés megszervezését és anyagi fedezetét a SZETA vállalta. Az akcióval a lengyel ellenzékkel való szolidaritás aktív kinyilvánítását, bel- és külföldi propagandájuk növelését akarták elérni.

A lengyel gyermekcsoportot a repülőtéren 25-30 ismert ellenzéki személy fogadta. Minden lengyel - a gyerekek is - "Solidarnosc" feliratú sapkát és trikót viselt és ugyanilyen feliratú táskájuk volt. A gyerekeket 15 magángépkocsin Erős Tamás belsőépítész kékkúti nyaralójába vitték. Az üdültetés lebonyolításában a SZETA-sokon kívül mintegy 40, ellenséges-ellenzéki tevékenységéről ismert személy vett aktívan részt. A nyaraltatás szervezetlen, az elhelyezés zsúfolt volt, a higiéniai feltételek sem voltak biztosítva. A gyerekek idejük nagy részét céltalanul töltötték, néhány kirándulást szerveztek számukra.

A kékkúti üdülés alatt a tábort francia, holland és NSZK állampolgárok is felkeresték. Egy lengyel, francia és svájci állampolgárt a magyar hatóságok provokatív magatartásuk miatt kiutasítottak.

A Köjál ellenőrizte az üdültetés körülményeit. Ennek hatására a szervezők úgy döntöttek, hogy az üdültetés második felében a gyermekeket kisebb csoportokban Budapestre hozzák, és különböző személyek lakásán helyezik el. A lengyel gyerekek elutazásukkor élelmiszert és mosószert tartalmazó csomagokat kaptak, amelyek kivitele ellen a vámszervek nem emeltek kifogást.

A SZETA vezetői kapcsolataikon keresztül akciójukról tájékoztatták a nyugati tömegkommunikációs eszközöket. Propagandájuk célja, hogy bebizonyítsák: a lakosság és a fiatalok aktívan támogatták az üdültetési akciót, és ez a SZETA ellenzéki céljaival való széleskörű egyetértést mutatja.

Demszky Gábor újságírót, a Világosság c. lap munkatársát, aki májusban Varsóban előkészítette az üdültetési akciót, elbocsátották állásából.

B u d a p e s t, 1981. augusztus 14.

 Győri Imre
(a KB Agit. Prop. Osztályának vezetője)


Kőszeg Ferenc visszaemlékezésében másra helyezi a hangsúlyt:

(Cserépkályha) A nyolcvanas évek elején a budapesti belterületi bérházakban már alig voltak szén- vagy éppen fafűtéses kályhák. A tanácsi házkezelőségek a lakók fáspincéit raktáraknak adták ki, a gyerekek ijesztgetésére szolgáló szenesember kiveszett a nagyvárosi folklórból, akár a Tüzép a kabaréból. A cserépkályhákba, kandallókba gázkonvektorokat szereltek, a hengeres fürdőszobakályha átadta helyét a villanybojlernek. A demokratikus ellenzék azzal a problémával találta szemben magát, amivel a német kommunisták Hitler hatalomátvételekor, 1933-ban: nem volt hol elégetni a papírokat. (Budán, a Lágymányos korszerűbb házaiban ez a gond már előbb, 1970 táján jelentkezett. Fekete Éva a Szétfolyóirat című előszamizdatot egy bádoglavórban próbálta elégetni - hiába.)

1981 októberében együtt volt a Beszélő első számának megszerkesztett kézirata. Amikor a veszedelmes papírköteg elindult a sokszorosító műhely - azóta tudjuk: Orosz István dunabogdányi háza - felé, Kis János megjegyezte, nem tanácsos, hogy az előkészítő munka során összegyűlt nagy mennyiségű vázlatot, laptervet, kéziratváltozatokat vagy éppen a majdani lapterjesztőkre vonatkozó feljegyzéseket továbbra is őrizgessük. A szerkesztők szűkebb ismeretségi köréből egyedül Matolay Magdi Tűzoltó utcai lakásában működött még cserépkályha.

Ez idő tájt magam is ebben a lakásban laktam. Magdi, a SZETA egyik alapítója Horváth Zsuzsával együtt szervezője és gépírója volt a hetvenes évek végén mind nagyobb méretűvé váló gépiratos szamizdat kiadásnak. Ráadásul - október lévén - épp kezdetét vette a fűtési szezon. Minden együtt volt tehát a konspiratív kéziratégetéshez. Bizony, ha a Beszélő előkészítő iratait az a Tűzoltó utcai kályhatűz el nem égette volna, most az én mesém is hosszabb lenne. Papírok híján az emlékezetemre kell hagyatkoznom, csakhogy ami keveset az emlékezetem megőrzött, azt mind elmondtam, leírtam a kilencvenes évek elején még sűrűn jelentkező érdeklődők kérdéseire válaszolva. Így az alábbiakban aligha írhatok le olyasmit, ami ne lett volna már eddig is olvasható Csizmadia Ervin A magyar demokratikus ellenzék című háromkötetes művében, az egykori szerkesztőkkel készült interjúk sorában.


(NOI) Nem segítettek emlékezetem felfrissítésében az állambiztonsági szervezet napi operatív információs jelentései sem (NOI). Átnéztem azt az 1980-81-ből származó csekély mennyiségű rám vonatkozó jelentést, amelyeket még a Történeti Hivatal működésének megkezdése előtt a Belügyminisztériumtól kaptam meg, és átnéztem a Demszky Gábor kezdeményezésére összeállított Egyesített dossziét, amely együttesen tartalmazza hat ismert ellenzéki anyagait. (A Történeti Hivatalban őrzött irataimat - bár betekintésre előkészítették őket - a jelen írás lezárásáig nem volt időm megnézni.) Az anyagokban egy - 1980. november 25-én kelt - jelentést találtam, amely szerint két célszemély: "Ingovány", azaz Csákó Mihály és "Mézes" (?) egy 400-500 példányban megjelenő, 8-12 íves folyóirat tervéről beszélgetnek: a majdani lap humorrovatában "Szervező" (Dalos György) és "Szeges" (ez én vagyok) írásai jelennének meg.

Bármilyen megtisztelő, hogy e szerint létezett egy lapterv, amelynek készítői humoros szerzőként Dalos György mellett tartottak számon, annak idején ilyen tervről nem tudtam, ilyen felkérést nem kaptam. E korai híradás után a legközelebbi, feltehetőleg 1981 decemberében kelt jelentés már arról számol be, hogy "a belső ellenzék prominens képviselői - korábbi elképzeléseiket realizálva - illegális kiadvány terjesztését kezdték meg", majd ismerteti a Beszélő első számának tartalmát.

1981. október 22-én bevittek a Tolnai Lajos utcába, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályára, és kihallgattak a forradalom negyedszázados évfordulója alkalmából Eörsi János és Betlen Anna lakásán rendezett megemlékezésről. A többórás faggatózás alatt egyedül attól tartottam, hogy rákérdeznek a Beszélőre, hiszen az első szám kézirata éppen ez idő tájt készült el. De nem hangzott el ilyen kérdés. A kihallgatásokról készült jelentésben is csak annyi olvasható, "Kőszeg Ferenc és Csákó Mihály elismerte a részvételt, de semmi érdemlegeset nem voltak hajlandók jegyzőkönyvbe mondani." A jelentés további részében is csak a "repülő egyetemről" esik szó.

Az adatok hiányából persze a tudományban - különösen a történettudományban - sosem szabad olyan következtetést levonni, hogy valamely jelenség nem is létezett. Valószínűtlen, hogy a Beszélő előkészítéséről semmiféle információ ne jutott volna el az állambiztonsági szervezet fülelőihez. Az azonban elképzelhető, hogy a készülő folyóiratról sokkal kevesebb és sokkal kevésbé biztos információ érkezett a Néphadsereg utcába (itt működött a III/III-as Csoportfőnökség), mint a repülő egyetem vagy a SZETA - szándékoltan a nyilvánosság előtt zajló - tevékenységéről. Az is lehet, hogy a beérkező információk túl bizonytalanok, a tervezett ellenintézkedések még körvonalazatlanok voltak, s így a napi operatív jelentésekbe, azaz az állambiztonsági szervezet belső tájékoztatási rendszerébe sem kerültek be: a szervezet házon belül is konspirált. Lehet, hogy a folyóirattal kapcsolatos - például lakáslehallgatásból származó - hírek, a pártközponttal még nem egyeztetett intézkedési tervek csak egy-egy célszemély vagy "bizalmas nyomozás" dossziéjában jelentek meg. Ezeket viszont ők égették el 1989 decemberében az ócsai "objektum" - a Tűzoltó utcai kályhánál jóval nagyobb kapacitású - kazánjában.

Pedig a folyóirat-kiadás terve, mint a fentebb idézett 1980. novemberi jelentésből is kitetszik - a levegőben volt. Sőt: korántsem csak a levegőben. 1980 márciusától rendszeresen jelentek meg gépiratos periodikák: a Máshonnan Beszélő elődjének tekinthető Kelet-Európai Figyelő öt száma Kenedi János szerkesztésében, a Tóth Gábor szerkesztette Szféra (1980 szeptemberétől 1982 februárjáig kilenc száma jelent meg) és a Bába Iván szerkesztette Magyar Figyelő hat száma. A vita tehát kimondatlanul arról szólt, induljon-e technikai úton sokszorosított szamizdat. A technikai sokszorosítás egyetlen lehetősége a stencilgépek használata volt. A kézi sokszorosításnak azok a stencilgépeket pótló módszerei, amelyeket Demszky Gábor Lengyelországban sajátított el 1980 kora nyarán, részint csapnivaló minőséget eredményeztek, részint nagyon drágák voltak, és egyik módszer sem volt alkalmas terjedelmes szövegek nagy példányszámú sokszorosítására. (Fénymásoló gépek még alig voltak az országban, a számítógépek térhódítása pedig csak a nyolcvanas évek közepén kezdődött meg.) Stencilgép egyáltalán nem lehetett magántulajdonban, a vállalati stencileket pedig úgy őrizték, mint a robbanószert. A Csizmadia Ervinnek adott interjújában Kis János elmondta, hogy 1980-ban használt stencilgépet kért Budapestre látogató, nem kommunista francia szakszervezeti aktivistáktól. Nyugaton a xeroxtechnika ez idő tájt szorította ki a stencilezést, így a használt gépek értéktelenné váltak. A gépek 1980 végére meg is érkeztek, sőt voltak már tartalék gépek is.


(Vita) A Kenedi János lakásán 1980 végén megrendezett - és azóta sokak által leírt - vita arról, hogy legyen-e szamizdat folyóirat, kimondatlanul arról szólt, legyen-e az addiginál sokkal nagyobb példányszámú, a korábbinál sokkal szélesebb közönséghez eljuttatandó szamizdat folyóirat. Konrád György Irán, illetve a Khomeini-mozgalom példájára hivatkozva felvetette, nem lehetne-e a folyóiratot magnókazettán terjeszteni és hólabdaszerűen sokszorosítani. Rajta kívül - emlékezetem szerint - senki sem hozta szóba a sokszorosítás technikai kérdését. Mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy stencillel sokszorosított folyóiratról beszélünk, bár a gépek megérkeztéről Kis Jánoson kívül valószínűleg csak Nagy Bálint tudott.

A technikai kérdést csendben zárójelbe téve a tartalmi kérdés így hangzott: lenne-e olvasóközönsége és lenne-e mondanivalója a szamizdat folyóiratnak. Várható-e, hogy a lengyelországi események, a Szolidaritás erősödése nyomán megnő a magyar ellenzék szerepe, bővül támogatói köre? Számíthatunk-e arra, hogy az ellenzék véleménye a társadalom szélesebb körei számára is érdekessé válik? A jelenlévők többsége szkeptikus volt. Nem hittek benne, hogy a társadalomnak az ellenzéken kívüli köre fogékony lenne a környező országokénál liberálisabb legális sajtóban nem közölhető politikai mondanivalóra vagy éppen programra, és kételkedtek abban is, van-e az ellenzéknek az önreflexión túlmutató mondanivalója. Kenedi János azt mondta, előbb a Társadalomtudományi Társaságot kell létrehozni (ahogy a századforduló szociológusai tették): amíg nincsenek tudományosan megalapozott ismeretek a társadalomról, addig programokat sem ajánlhatunk az embereknek. Saját visszaemlékezésében Kenedi három okot sorol fel, amiért ellenezte a lapindítást: nincs program, amelyet a megindítandó lap képviselhetne, nincsenek politikailag ambiciózus szerzők, és az ellenzék nem lesz képes összeegyeztetni a nyílt sisakos kiállás meg a technikai infrastruktúrát védelmező konspiráció játékszabályait.


(Ellenzéki Pesti Műsor) Én magam nem azért voltam a lapindítás mellett, mert okosabb voltam, messzibbre láttam, mint az ellenzők, hanem azért, mert együgyűbb voltam.

A teoretikus problémákat nem értettem, a technikaiakat pedig nem vettem tudomásul. Azzal érveltem, hogy egyre több ellenzéki esemény van, amelyeket a legális sajtó elhallgat, szükség lenne legalább egy havonta megjelenő 20-40 oldalas bulletinre, hogy beszámoljon például a SZETA rendezvényeiről (vagy a meghiúsításuk körülményeiről), illetve a tervezett nyilvános eseményekről. Egy effajta illegális Pesti Műsor kiadása konspirált körülmények között nyilvánvalóan nonszensz volt, ám a megjegyzésem a lapindítás legfőbb szorgalmazója, a Kenedinél rendezett összejövetel kezdeményezője, Saci, azaz Szilágyi Sándor számára elegendő lehetett ahhoz, hogy engem is a lapindítást támogató kisebbségbe soroljon.

Az összejövetel után - ezt is sokszor megírták már - Szilágyi Sándor nem nyugodott bele az eredménytelenségbe. A következő hetekben Petri meg Nagy Bálint biztatására sorra felkereste azokat, akik a lapindítás mellett foglaltak állást. Hozzám is eljött, a napi jelentésekben ennek se találtam nyomát, holott a későbbi időkből számos dokumentuma van annak, hogy mindent felvettek, ami a lakásban elhangzott. Két - egymáshoz képest derékszögben álló - fotelban ültünk egy kis kerek asztal mellett, de hogy mit is beszéltünk, arra nem emlékszem. Nyilván megkérdeztem, Kis János benne van-e a lapindításban, Saci pedig feltehetően azt válaszolta, igen. Legközelebb már 1981 legelején az utcán találkoztunk, az egykori Egyetem presszó előtt, a Felszabadulás téren. Petri, Nagy Bálint, Haraszti, Iványi, Saci és János percre pontosan érkezett, mint az igazi összeesküvők. Együtt mentünk el egy üresen álló lakásba, máig sem tudom, kiébe, sőt arra sem emlékszem, merre mentünk. Bizonyos azonban, hogy kis lakás volt, a panelek szokásos bútorzatával. A két nagy szakállas, Bálint és Iványi, szinte teljesen betöltötték a teret. Utólag úgy tetszik, egyikünknek sem voltak világos elképzelései, milyen is legyen a lapunk. A műfaj, a rovatok menet közben alakultak ki, kezdetben még az sem dőlt el, havonta vagy negyedévenként megjelenő folyóiratot akarunk-e. Az előkészítés időtartama azonban hamarosan világossá tette, hogy a havi megjelenés irreális. A magam eredeti elképzeléseiből - a Beszélő első száma a tanúja - megmaradt, hogy a lap hírt ad az ellenzék, a második nyilvánosság kiadványairól, rendezvényeiről. Az élet hozta, hogy a folyóirat már az első számban kénytelen volt beszámolni az ellenzéket ért atrocitásokról, nevezetesen a magyar szakos lengyel egyetemista, Wojciech Maziarski kitoloncolásáról, meg arról, hogy a rendőrök az utcán leszedik a járókelőkről a Solidarnosc'-jelvényt, noha a Szolidaritás ekkor még hivatalosan működő, nagy szakszervezeti szövetség volt, a lengyel kormány tárgyalópartnere. Később az efféle atrocitásokról szóló hírek annyira megszaporodtak, hogy három alkalommal külön füzetben számoltunk be róluk. (Haraszti azt javasolta, legyen a különszámok címe: Bad News, azaz Rossz Hírek.) E krónikák egy részét én írtam, általában humoros hangnemre törekedve - néhányszor szemrehányásokat is kaptam, hogy bagatellizálom a hatóság jogsértéseit.

Az első, még szigorúan konspirált összejövetelen a szerkesztőség személyi összetételéről is beszéltünk. Krassó meghívását javasoltam, ezt azonban a többiek ellenezték. Utóbb Krassó lenini módszernek minősítette, hogy a Kenedinél rendezett összejövetel többségi álláspontja ellenére egy kisebbség titokban mégis megszervezte a lapindítást. Pedig hát a Kenedinél összegyűlt társaság semmiféle szervezetet nem képviselt, és nem volt semmiféle döntési jogosultsága.

(A fogbetegek távoztával…) Az első találkozó után a szerkesztőség hetenként összejött, rendszerint nálunk. Ekkoriban a lakásban még egy fogorvosi rendelő is működött. Az ülések a rendelés végeztével, azaz kilenc óra tájban kezdődtek a fogorvos várószobájában. (Valahogy az volt az illúzióm, hogy a rendelőt az állambiztonságiak nem tekintik a lakás részének, és nem is hallgatják le. Még az sem lehetetlen, hogy így is volt.) Amikor első alkalommal érkezett meg a szerkesztőségi ülésre Nagy Bálint után Iványi Gábor is, ötéves Áron fiam döbbent arccal újságolta: "Még jött egy ugyanolyan …." Az utolsó fogbetegek távozását a szerkesztők a konyhában várták ki, Éva kávét, teát, szendvicset készített nekik…

Csak egy naplóíró tudná megmondani, mikor miről tárgyaltunk a következő hónapok vagy húsz szerkesztőségi ülésén - naplóíró azonban tudtommal nem volt közöttünk. Bizonyosnak tetszik, hogy még az első szám előkészítése közben mondta Kis János: tervezzük úgy, hogy minden számban legyen valamilyen 1956-tal kapcsolatos anyag. "Első számunk megjelenése egybeesik az 1956-os magyar forradalom negyedszázados évfordulójával - olvassuk a nyitó szám tartalomjegyzékének élén: az 1. szám Bibó István 1956-os "kibontakozási javaslatát" közli. Ugyanekkor jelent meg Fényi Tibor összeállítása: A csehszlovákiai magyar kisebbség történetének kronológiája. Ettől kezdve számról számra olvashatunk írásokat "térségünk" országairól, mindenekelőtt a szomszédos országokban élő magyar kisebbség helyzetéről.

Kirúgott könyvkiadói szerkesztőként írni akartam a könyvkiadói cenzúra működéséről. A késztetést az adta hozzá, hogy Aczél György egy francia újságírónak hosszan fejtegette: Magyarországon nincs cenzúra. Valamikor 1981 tavaszán hozzá is kezdtem az íráshoz, egy-két oldal után világossá vált, ha valóban 20-40 oldalas bulletint adnánk ki, egy efféle írásnak legalább tíz folytatásban kellene megjelennie. A Könyvkiadói cenzúra Magyarországon című írásom végül a Beszélő 5-6. és 9. számában jelent meg, a harmadik résszel így is örökre adós maradtam.

Az összejövetelek visszatérő szereplője volt egy ember, aki fizikai valójában csak jóval később jelent meg a szerkesztőség körében. Jakab Károlyt, a Parasztpárt egykori Nógrád megyei politikusát visszaesőként elkövetett izgatásért állították bíróság elé, börtön helyett azonban "elmebetegsége" miatt gondnokság alá helyezték. Haraszti Miklós az ügyet a Szovjetunióból ismert "politikai pszichiátria" magyar változatának tekintette - mint Pákh Tibor története és több más, 1990 után ismertté vált eset mutatta - nem is alaptalanul. Miklós szívós harcot folytatott védence orvosi megbélyegzésének megszüntetéséért, az ügy fordulatairól részletesen beszámolt a szerkesztőségi üléseken, és tapasztalatait esettanulmányként megírta a Beszélő első számában. Később többször visszatért az ügyre, míg győztesen nem jelenthette, hogy hősét orvosai gyógyultnak nyilvánították. Később Jakab bácsi sűrűn felkereste Harasztit, Solt Ottiliát, időnként engem is meglátogatott. A rendszerváltás után visszakapta korábban téeszesített földjét. Ekkor a politikai fejlődés következő lépéseként Nagy Lajos király három tenger mosta birodalmának helyreállítása mellett szállt síkra.


(Telefonkönyvvel a kezünkben) Ahogy a lap szerkesztése előrehaladt, egyre inkább előtérbe kerültek a terjesztés kérdései. (Az előállításról a szerkesztőségi összejöveteleken tilos volt beszélni, erről Kis János kizárólag a szabad ég alatt beszélt, elsősorban Nagy Bálinttal meg minden bizonnyal Magyar Bálinttal, aki az összeköttetést biztosította a sokszorosító műhely gazdájával, Orosz Istvánnal, de a szerkesztőséggel nem tartotta közvetlenül a kapcsolatot.) Kézenfekvő volt, hogy az előállítást piramisrendszerben kell megoldani, a teljes példányszámot 500-as, 100-as, 20-as, 5-ös tételekre bontva. A csúcsraktár a későbbi Duna-körös környezetvédő építész, Miklóssy Endre lakásán volt. Megállapodtunk, hogy a közvetlen terjesztéssel, lapeladással csak a húszas, ötös tételek kezelői foglalkozhatnak, a nagyobb raktárosok nem; a kis terjesztőknek kell gondoskodniuk arról is, hogy a lapeladásból származó bevétel visszajusson a szerkesztőségbe. Konspirációs szempontból a rendszer jól működött, Orosz István, Miklóssy Endre sosem bukott le, a pénz visszacsorgása azonban akadozott, egészen addig, amíg l986 táján Grawátsch Péter nem vállalta el a főadószedő szerepét. Akkorra azonban a konspiráció már nem volt olyan szigorú, mint a kezdeti időkben.

A húszas terjesztők egy részét a szerkesztőség toborozta. Megpróbáltuk végiggondolni, kinek milyen intézményeknél vannak a terjesztést vállaló ismerősei. A Csizmadia Ervinnel készült interjúban leírtam az abszurd jelenetet, ahogy együttesen olvastuk a közületi telefonkönyvet, és rájöttünk, hogy a Szövetkezeti Kutatóintézetben vagy az Európa Könyvkiadónál ki-ki be tudna szervezni három-négy terjesztőt, de mondjuk a Csepel Autógyárban egyikünk sem ismer senkit.

Hosszú viták folytak a lap címéről is, rengeteg címvariációt vetettünk el (Politika, Független). Egy ilyen lankasztó címkereső este kellős közepén toppant be egyházának talán valamelyik nyírségi gyülekezetéből érkezve Iványi Gábor. Még le sem ült, az ajtóban állva töprengett a nekiszegezett kérdésen, majd kételkedve kimondta a telitalálat címet: Beszélő. Mindez augusztusban történhetett, amikor már lezajlott a lengyel gyerekek júliusi nyaraltatása a Balaton-felvidéken.

Szerkesztés közben alakult ki az a gyakorlat, hogy a lapot egy "narratív" tartalomjegyzék nyitja, amely a szerkesztői koncepciót tükröző sorrendben mutatja be az egyes írásokat, a cikkeket egyszerűen felsoroló "lineáris" tartalomjegyzék ellenben a szitanyomással sokszorosított borító hátoldalán olvasható. Amikor az első szám anyaga együtt volt, mindannyian éreztük, hogy szükség van egy rövid beköszöntőre, amely megmagyarázza, mire is szolgál az új lap. Kádár az egyik beszédében "törpe kisebbségnek" minősítette az ellenzéket. Erre felelt a Kis János írta bevezető: "Abban szeretnénk lehetőségeinkhez mérten segíteni, hogy önmagáról tudjon igazabb képet az a halkan morajló embertömeg, amely fölött a két törpe kisebbség - az ellenzék és az ország vezetése - fennhangon perel egymással."

A két törpe kisebbség képzete önálló életre kelt. 1989-ben sokan kérdezték: miféle felhatalmazás alapján tárgyalnak az ország jövőjéről az állampárt vezetőivel az ellenzéki kerekasztal pártjai, amelyek a választók összességéhez képest együttesen is csak törpe kisebbséget alkotnak. A kérdésbe rejtett válasz így hangzott: De vajon milyen felhatalmazás alapján tárgyal az ellenzékkel a másik törpe kisebbség, az MSZMP vezetése?

(Kézirathiány) Ennyi év távlatából úgy tetszik, a Beszélő első száma visszaigazolta Kenedi aggodalmait. A majdnem tíz hónapos előkészítés ellenére az induló Beszélő mintha kézirathiánnyal küzdött volna. Az első szám tizenegy anyagából egy fordítás (bár egy fontos, Geremek, Kuron, Bujak részvételével lezajlott varsói vita fordítása), egy dokumentum (igaz, a szerzője Bibó István), egy pedig történeti összeállítás.

A már említett bevezetőn kívül tágabb politikai jelentősége csak két írásnak van: Wildmann János cikke és a hozzá kapcsolódó interjú a katolikus egyházon belüli "másként gondolkodásról" tudósít, Szilágyi Sándor pedig Tétova zendülők című cikkében a budapesti egyetemek diákságának lengyel mintára kialakuló érdekvédelmi mozgalmát és a mozgalom KISZ-es szétmanipulálásának mozzanatait írja le. Ez annál is furcsább, mert a Lányi András kezdeményezte Kisúgó, amely szigorúbban konspirált körülmények között készült, mint a Beszélő, több kitűnő politikai cikket közölt, olyan szerzők tollából, akik később a Beszélőnek is szerzői lettek (Tamás Gáspár Miklós, Szabó Miklós).

Az 1981-es év Jaruzelski katonai hatalomátvételével végződött - a történelem fintora, hogy a december 13-i puccsot megelőző két hétben jelent meg a magyarországi ellenzék első három stencillel sokszorosított folyóirata (a Beszélőn és a Kisúgón kívül Bába Iván Magyar Figyelőjének 6. száma). Mindhárom vállalkozást a lengyelországi események, a Szolidaritás-korszak dinamikája, a magyar ellenzéknek a saját növekedéséhez fűzött, a Szolidaritás példáján erősödött reménye hívta életre. A puccs után kézenfekvő volt a kérdés, érdemes-e folytatni. Sokan úgy gondolták, nem. A Beszélő éppen ebben a helyzetben, a puccs után találta meg a hangját és a szerepét, annak a Kis János megfogalmazta, ma már közhelyszámba menő, de akkor túlságosan optimistának tetsző felismerésnek a jegyében, hogy a "szükségállapot kihirdetése nem a lengyel válság vége, hanem az általános kelet-európai válság kezdete" (A Titanic fedélzetén, Beszélő, 2. szám). De hát ez már az 1982-es év történetéhez tartozik.

*******************************


Amit eddig írtam, csupa már sokszor leírt tény és történés. Hadd tegyek hozzá néhány nem közérdekű, de nem is közismert adalékot.

Magántörténelmem magánbabonájaként úgy tartottam számon, hogy a páratlan évek valamiféle, a megszokott életemből való kizökkenést hoznak magukkal. 1957-ben betegség és letartóztatás, 1959-ben műtét, amely hajszál híján a boncasztalon végződött, 1961-ben egy beteljesülni látszó, aztán mégis kesergőre fordult szerelem, 1963-ban a nyomasztó döntéskényszer, hazajöjjek-e Nyugatról, vagy próbáljak új szakmát tanulni, új életet kezdeni. Utóbb abbahagytam az évek osztályozását, bizonyos azonban, hogy 1981 megint kisiklást hozott, századfordulós féltékenységi drámát, részben magam okozta, magam felfújta házassági válságot, előterében az állásvesztés okozta egzisztenciális bizonytalansággal és három kisgyerekkel.

Ahhoz képest, hogy mint ellenzéki lettem állástalan, az ellenzékben csekély szerepem volt. Legfeljebb a halódó Naplóba írhattam, a korai szamizdatban folyó vitákhoz nemigen tudtam hozzászólni. A SZETA körében otthonosan éreztem magam, de a próbálkozásom, hogy a SZETA 1980. decemberi, nagyon sikeres képzőművészeti aukciójának a mintájára jótékony célú irodalmi antológiát hozzak létre, bukások sorozatába torkollott. Azt ambicionáltam, hogy profi kivitelű nyomtatott szamizdatot adjak ki, de pontosan arra nem voltam képes, ami Kenedi szerint a szamizdatkészítés feltétele: a szerzőkkel való szükségképpen nyílt kapcsolattartás mellett a technikai előállítás szigorú konspirálására. Úgy viselkedtem, mint egy állami kiadó szerkesztője, ráadásul mint egy kényszeres, rossz szerkesztő, aki még a nyomdában is csinosítani akarja a leadott kéziratot. Bementem a szedőüzembe, ahová idegeneknek szigorúan tilos volt a belépés, és ott akartam kijavítani az illegális kiadvány nem eléggé tetszetős mondatait - nem csoda, hogy kirúgtak, nem csoda, hogy az egész vállalkozás újra meg újra lebukott.

Ráadásul, ahogy a zárt mozgalmakban és a belterjes szubkultúrákban lenni szokott, a mozgalmi tevékenység minduntalan összekeveredett a szerelmi kalandozásokkal: a SZETA-meghívók postázása nemegyszer ágyban végződött. Szóval aranyidő volt, ahogy Karinthy Ferenc novellájának zsidó hőse átéli Budapest ostromának heteit, különböző pincékben, megzavarodott nők oldalán. Ebben a zűrzavarban a Beszélő szerkesztőségi ülései a kiegyensúlyozott derű óráit jelentették.

A zűrzavar a lengyel gyerekek nyaraltatása idején tetőzött. A Szolidaritás gyerekei - a hatósági zaklatások ellenére - ételben, gondoskodásban, programokban mindent megkaptak, ami csak adható volt. A tábor nappalai a szabad tűzön való főzés, éjszakái a folyamatos bujálkodalom jegyében teltek - a gyerekek szépséges lengyel kísérői mindkettőből kivették a részüket. Mint egy opera második felvonásának fináléjában, szinte a színpadon egyesültek az ellenzék istenei és istennői is: légyottjuk megrengette a Káli-medencét övező dombokat. "Szép voltál a múlt nyáron. Folyton nyafogva is" - írta Petri György a tábort idézve egy évvel később, Matolay Magdi öngyilkossága után. Magam, Évával együtt, csak vendége voltam a tábornak, nem lakója. A féltékenységtől frusztráltan Magdinak próbáltam udvarolni, újra elbűvölt a kisfiús alakja, szőkesége, kedélyének folyamatos hullámzása a jókedv és a búbánat között. De nemcsak, hogy visszautasított - pillanatok alatt kiderült, Magdi G.-vel, féltékenységem okozójával, Éva szerelmével jött össze, belé szerelmes. Ezt természetesen Éva is észrevette, és már tényleg gyűlöltük egymást.


(Szarvasbőgés) ősszel úgy éreztem, komolyra kell fordítanom a fenyegetőzésemet, azt hittem, ezzel elérek valamit. Elmentem, eltűntem otthonról, Magditól kértem szállást. Szigorúan baráti alapon, részben azért is, mert szerettem a kövekkel, kagylóhéjakkal, száraz növényekkel telezsúfolt lakást, és az érthetetlen alaprajzú, egykor talán télikertként szolgáló sarokszobát, ahol az átmeneti napokat töltöttem. Időközben érzelmileg is összehozott bennünket, hogy G., mint várható volt, visszapártolt Évához, bár nem esett jól naphosszat G. könnyes dicsőítését hallgatni. Elhatároztuk, hogy az eltűnést még titokzatosabbá téve három napra elutazunk a zempléni hegyekbe. Három gyönyörű és szomorú napot töltöttünk együtt, és hallgatva a hajnali szarvasbőgést, irigykedtünk, milyen messze zengő hangon tudják kifejezni a láthatatlan vadak a vágyakozást és a szerelemféltést. De az esték azért rosszak voltak. Egymás mellett feküdtünk álmatlanul, és nem értünk egymáshoz.

Az utolsó estén valamelyik turistaház ivójában Magdi halkabbra fogott hangon megkérdezte, tudom-e, hogy egy szamizdat folyóirat készül. Megszegve a konspiráció szabályait, visszasúgtam: benne vagyok a szerkesztőségben. Nem először és nem utoljára az életemben érzékeltem, az ember helye valamely hierarchiában, akár a szarvasagancs ága-boga, szerelmi hívójelként hat. Szavaim azt sejtették, hogy az ellenzéknek a margójáról immár a magja közelébe kerültem. Magdi karja, válla, ahogy szemben ültünk egymással, mintha lágyabb, engedékenyebb lett volna, mint egy fél perccel előbb.

Másnap, már Budapesten, el kellett valamit vinnem Kis Jancsihoz. Magdi velem tarthatott, hisz a szamizdatkészítés veteránja volt. Jancsi az ajtóban fogadott bennünket, mosolyogva és kedvesen. Magdi ragyogott, összetartozó párként mentünk vissza a Tűzoltó utcába. Befűtöttük a cserépkályhát, amelyben néhány héttel később a Beszélő előkészítő anyagait égettük el, és ettől az estétől kezdve együtt éltünk 1982. október 6-áig.


Nem fejezhetem be ezzel az idillel. A Beszélő ügye jól haladt, de az érzelmi zűrzavar csak még többrétegűvé vált. Egyedül a mindenkinél bölcsebb Krassó óvta - oktalan bosszúságomra - Magdit: "Vigyázz - mondta -, Ferinek csak az Éva fontos."


 

Kőszeg Ferenc: Nimfák ujjongása

"Speluncam Dido dux et Troianus eandem / Deveniunt, prima et Tellus et pronuba Iuno

Dant signum: fulsere ignes et conscius aether / Conubiis, summoque ulularunt vertice nymphae"

Vergilius: Aeneis 4, 165-168

"Dídó egy barlangba huzódik a trójai hossel; / Nászasszony Júnó s Tellús jelez ekkor eloször,

Villan a villám és, tanujuk nászukban, a mennybolt, / Míg a hegyek magasán ujjongva visítnak a nimfák."

(Lakatos István fordítása)

1981. július 10-tol 24-ig a Szegényeket Támogató Alap, ismertebb nevén a Szeta, huszonnégy lengyel gyereket látott vendégül a Balaton-felvidéki Kékkúton. Az év tavaszán Demszky Gábornak sikerült kijutnia Varsóba: a csoportot az ő kérésére szervezték meg a Szolidaritás varsói és Varsó környéki szervezetének pedagógus aktivistái. Az utazás előkészítésének viszontagságos históriáját Demszky írta meg a Beszélő 1981 decemberében megjelent első számában. A kékkúti táborozás már régóta a jelenkortörténet része. Az azonban, amiről az alábbiakban írok, kívül esik a köztörténet keretein.

Endogám szerelmek

Az 1980-81-es év a Lengyelországra figyelő magyar értelmiség számára az eufória és a nagy várakozások korszaka volt. "Akármi lesz is - mondta a mindig szkeptikus és kaján Bence György -, ezt már nem vehetik el tőlem, hogy láttam a pofájukat, amikor le kellett ülniük tárgyalni." "Szépen kérlek, ne pofázz!" - szól Petri versében Andrzej, a láncosbomba. - "Nekem robbanékony a természetem, / máris bizsereg az ütőszegem" (Andrzej és Wanda). Az ellenzék nekik drukkolt, a bátor Andrzejnek és a szorgos Wandának, jóllehet az ország lakosságának a többsége csak vonogatta a vállát mindarra, ami Lengyelországban történt. Ez volt az a korszak, amikor a hetvenes évek ellenzéki szubkultúrájából politikai mozgalomként kifejlett a demokratikus ellenzék. Még nem ültek el az előző másfél évtized életforma-forradalmának a hullámai. Már széles körben elterjedtek a fogamzásgátlók, de még nem terjedt el az AIDS. (Viszont - mert a világon mindennek ára van - az óvszertől szabad szerelem nyomában ismét terjedni kezdett a kiveszettnek vélt tripper.)

Az ellenzéki szubkultúrát át- meg átjárták a hosszabb-rövidebb életű szerelmek. Nem mintha az egy főre eső keresztbe-kopulációk számát tekintve feltétlenül überelte volna a tantestületeket, KISZ-bizottságokat vagy a lakótelepek fiatalabb népességét. De belterjes volt, tagjai idegenkedve tekintettek a kívülállókra, akik az érvényesülésüket építgették. A kívülállók pedig egyre inkább csudabogárnak látták az idetartozókat. Az endogám szerelmek előtt - mint Arany János írja - "nem vala gát", az exogám szerelmek útját nehezen átjárható (de azért persze nem átjárhatatlan) akadályok torlaszolták el. Ezt a helyzetet örökítette meg Várady Szabolcs Székek a Duna felett című emlékezetes verse: "G. elhagyta A.-t / (P. feleségét, aztán M. (B. felesége) / szakított velem, majd G.-tol elvált a másik / M. (G. felesége) és hozzám jött (közben B.-ék / is különváltak)".

A lengyel gyerekeket két szépséges Szolidaritás-aktivista kísérte, ők voltak azok, akik Demszky kérésére vállalták a gyerekek összegyűjtését, az útra való felkészítésüket. A nyaralók szálláshelye egy tágas parasztporta volt. A táborban szetások és velük rokonszenvezok dolgoztak, ok látták el a gyerekeket, kísérték oket a Balatonhoz. Az ebédek és a vacsorák jobbára szabad tűzön készültek a nagy udvar közepén. A szakácsok: Buda Géza, Sulyok Miklós és Petri György. A gyerekek a ház szobáiban aludtak, a felnőttek - a táborban dolgozók és a sűrűn érkező vendégek - a padláson vagy sátrakban.

Petri tábori képe az öröklétbe vésődött. A költő a tűz mellett áll, baljában, a válla magasságában pálinkával vagy vodkával teli pohár, amelyből, bárhogy imbolyog is a költő, sosem löttyen ki az ital, jobbjában fakanálként szolgáló husáng, azzal keveri a pörköltet, paprikás krumplit, ami éppen készül. Ottilia fürdoruhában fát rak a tűzre, vagy fújtatóval éleszti a tüzet. Nagy mestere a tűzrakásnak, hisz nagy kiránduló és nagy vízi túrázó. Tud tüzet rakni nyirkos erdőben és párás vízparton, ha kell, nagy tüzet gyújt melegedéshez és a bogrács alá, ha kell kicsikét, hogy a folyóparti reggelt is presszókávéval kezdhessük. A költő úgy tesz, mintha kizárólag az üstre meg a pohárkára figyelne, valójában Ottiliát figyeli, régi elvbarátját és harcostársát. De figyelme mintha nem az arcra, a lélek és a szellem tükrére összpontosulna, minduntalan lejjebb kalandozik, oda, ahol az arteria femoralis egy Hans Castorp röntgentekintete elől is elrejtőzne a fürdőruha alatt. Ahonnan viszont cserébe szőrszálak kicsiny bokra kandikál elő. A radikális költő mintha gyökerüknél akarná megragadni e szálacskákat...

A Káli-medence éjszakái

A tábor felnőttjei napközben mindent megtettek, hogy a gyerekek szabadon és otthonosan töltsék az idejüket a ház körül, a vízparton, a kirándulásokon. De amikor a kicsik bevonultak a szobáikba és egykettőre elaludtak, a felnőtteket elragadta a Káli-medence éjszakájának varázsa. M. M., a Szeta egyik alapítója az egyik szakács sátrában lelt hálóhelyet és megnyugvást, noha sejthető volt, hogy ez a hirtelen fellángoló szerelem nem fog szerencsésen végződni. De hát ápolnia is kellett a jóképű fiút, mert az az első este beleesett a vízaknába, és alaposan megrándította, felsértette a lábát. "Szép voltál a múlt nyáron" - írta Petri egy évvel később, M. M. öngyilkossága után. A lengyel lányok fennhangon hirdették, hogy a jelenlévők között három férfi is akad, akikre igényt tartanak. De közülük is a "leg", ... nos a nevét, tekintettel kiemelkedő közéleti szerepére, itt nem írom le ismételten.

Az éjszakák tehát a szerelmek jegyében teltek el. Sátor kevés volt, így a párok a padláson bújtak egymáshoz. A boldogság sóhajtásai csak a hajnal közeledtével ültek el. Peter Weiss sans-culottjai éneklik a Marat/Sade-ban: "Mert mit ér az egész forradalom, / ha nincs benne általános bujálkodalom" (Görgey Gábor fordítása).

Ottilia szívből utálta a szabadosságot, amely körülvette. Minden volt, csak finomkodó nem. Ha a másik oldalról beszélt, a rendszer urairól és kiszolgálóikról mélységes indulattal, vagy ha a hozzá közel állókat iskolázta elragadó iróniával, olyan szavakat használt, hogy egy huszár őrmester is megpödörte volna a bajuszát. De valójában rendkívül tartózkodó volt és - ha lehet még ezt a szót használni - szemérmes. Negyedszázadon át élt együtt a csodás humorú Nagy Andrással, aki - az összecserélést elkerülendő - Nagy W. Andrásként lett a Beszélő szerzője, de talán az utolsó éveket kivéve, soha egyetlen intim gesztussal nem árulta el, hogy élettársként vagy csupán lakótársként élnek-e egy fedél alatt. Sokat nevetett, ha kalandokról, flörtökrol meséltem. De ha kiderült, hogy a történet szereplőjével "tényleg volt valami", elkomorult, és a szokásosnál sötétebb hangon mondta: "De hülye vagy, édes Kőszeg!"

Petrivel azonban nyilvánvalóan más volt. A költői hírnév persze vonzza a nőket. De azért nem minden nagy költő szerencsés a nőkkel. Petőfi és József Attila például nem volt az, Szabó Lőrinc annál inkább, Kosztolányi pedig, ez a férfipéldánynak is kivételes és elbűvölően választékos ember - Esti Kornél szavával - csak a komisz cigarettákat szerette és a komisz nőket. Petri nem a hírnevének köszönhette a vonzását, noha jelentkezésének első pillanatától és elhallgattatásának hosszú évei alatt is mindenki tudta róla, hogy nagy költő. Petrit - ha lehet ilyesmit találgatni - azért szerették a nők, amiért nagy költő is volt. Mert mindent tudott. Mindent tudott az életről, a nőkről, az italról, a politikáról, a költészetről, a halálról, a halál utáni létről meg a nem létről is. Ottilia is mindent tudott, mindenen átlátott. Két ilyen lény egyazon törzsön belül nem mehetett el közömbösen egymás mellett. Úgy sejtem, régóta érlelődött már a szerelmük, Ottiliának, hiszen neki kellett döntenie, régóta fontos volt Petri. Nem az általános bujálkodalom hozta őket össze. Ellenkezőleg, az inkább visszatartotta volna Ottiliát, ha visszatarthatta volna bármi is. Így azonban a júliusi éjszaka, a padláson megbúvó párok sóhajtozás, a távolban sötétlő tó  inkább mitológiai díszletet teremtettek a találkozáshoz. A régóta visszafojtott sikolyok hangját a medencét övező dombok visszhangozták. "Summoque ulularunt vertice nymphae", azaz "a hegyek magasán ujjongva visítnak a nimfák".

Elsikló halak

Petrit kegyetlenné is tette a mindent tudás, Ottiliát szenvedélyesen részvevővé. Találkozásuk elkerülhetetlen volt, szerelmüknek azonban nem volt helye a hétköznapi életben. Rövid idővel a táborzárás után náluk voltam. Ottiliának hirtelen el kellett mennie, kapkodva, idegesen rohant el, hiába kérdeztem, hová megy, nem válaszolt. Kettesben maradtunk Andrással. András jól tudta, hogy én is házassági, szerelmi válsággal bajlódom. Hirtelen arra kezdett rábeszélni, hogy szokjak rá a horgászásra. Vízi túráinkon számtalanszor láttam, hogy hajnalban elevez horgászni, aztán órák múlva jön vissza, amikor mi, lusták épp a kávézáshoz készülődünk. Idonként fogott is valamit, megtisztította, megsütötte a zsákmányt, de fogásával nem tette fölöslegessé a bevásárlást. Higgyem el, mondta, hogy a természetemhez nagyon illene a horgászat, ha beletanulnék, megszeretném. Tiltakoztam. Egyáltalán nincs türelmem órákig ülni a vízparton vagy a csónakban. Utálnám megfogni az élő halat, és még jobban utálnám agyonverni. De ő csak erősködött. Vársz, vársz, aztán jön egy hal, van kapás, már majdnem kihúztad, de valahogy mégis sikerül kiszabadítania magát, vagy elszakad a damil... Bosszúság, de hát majd jön a következő. Ekkor esett le a tantusz, jó lassacskán, hogy miről is beszél. Szóval Ottilia Gyurival találkozik, azért rohant el ilyen idegesen.

Maja, Gyuri élettársa, legszebb szerelmes verseinek ihletoje, nem volt toleráns, liberális nő. Azt mondják, olykor hazament, amikor Gyuri biztosan nem várta. Egy alkalommal ott találta Ottiliát, és éktelen patáliát rendezett. Gyuri pedig kajánul figyelte a nők marakodását. Ottilia nem akart belemenni ebbe a viaskodásba, egyszer már átélt hasonlót, és elege volt belőle. Azzal a határozottsággal és önfegyelemmel, amely minden döntését jellemezte, véget vetett magában a szerelemnek. Anynyira sikeresen, hogy még a barátságát is meg tudta tartani Petrivel. Lehet, hogy végül a hódító, a csábító férfi járt pórul, ő akarta - már hiába - megtartani a szerelmet. "Imádtalak, futólag feleségül is akartalak venni, / te beszéltél le róla. Több eszed volt már akkor is" - írta Ottilia halálakor, a Szókoszorú Solt Ottilia sírjára című versében.

Mára e történet minden szereploje - András, Maja, Ottilia, Gyuri - halott. Én meg sántikálva kullogok a halottak nyomában.

(Élet és Irodalom -52. évfolyam, 51.-52. szám)


http://video7.hungary.com/dunatv/200509052215.rm

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2018. Február
HKSCPSV
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
01
02
03
04
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha kíváncsi vagy.Katt ide, ha    *****    A Sortilegio sztárjainak új közös mexikói sorozata! Ha te is imádod Ana Brenda Contrerast és David Zepedat nézz be!    *****    Te is próbálsz bevételre szert tenni a portálodon? Lehet, hogy nem jelennek meg a hirdetéseid? Ne ess el a bevételedtõl!    *****    Avon vásárló vagy de unod, hogy a tanácsadód várat állandóan? Esetleg eltûnt? Az Õ kedvezményeit inkább te vlltanád be??    *****    Kérlek segítsd egyesületünk munkáját az adód 1%-kal. Nézd meg a rendezvényeinket is. 2018. március 24.-én várunk!    *****    A HUN-Tv kezet nyújt: Az Élet Magazin elõadásai, köztük Asztrológia elõadásom    *****    Olvasód leszek! Nyerj 100 Kreditet! Gyere ha szeretsz Olvasni.    *****    Farmasi - Antiallergén szépségápolás, babaápolás, háztartási szerek, bio kozmetikumok    *****    Mit gondolsz a Valentin napról? Ünnepled? Felháborodsz? Ajándékozol? Posztoltál már róla? Mutasd meg!    *****    Versenyeznél? Építenél új portált? Milyen témában? Milyen nyeremény motiválna? A TE ötleteidre is kíváncsiak vagyunk!    *****    A karma megnyilvánulásai    *****    MARGOT ROBBIE HUNGARY! MARGOT ROBBIE AUSZTRÁL OSCAR JELÖLT SZÍNÉSZNÕ MAGYAR RAJONGÓI HONLAPJA! MARGOT ROBBIE HUNGARY!    *****    Lovak szerelmeseinket itt a helye! Tartozz te is közénk! KATT!KATT!KATT!MEGÉRI!KATT!KATT!KATT!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,ajándék 3 év elõrejelzés,ingyenes konzultáció,ahol megbeszéljük a kérdéseid Katt!    *****    Születési horoszkóp + 3 éves elõrejelzés + biotérkép, 3000 Ft.Az ajándék,teljesen ingyenes konzultáció,rendeld meg KATT!    *****    Aktív videojáték honlap! Ingyen G-portál kreditek csak a készlet erejéig! Ne maradj ki te se belõle! Kattints ide! <3    *****    Kapható a VÖRÖS HÓ címû regény. Kaland és rejtély az örök fagy birodalmában. VÖRÖS HÓ. Részletek a weboldalon!    *****    Új letölthetõ olvasmányok:28 nap varázslatban A fénytest A kulcs A titok A tizedik felismerés A lélek anatómiája A csend    *****    Még nagyon az év elején járunk, most rendelj születési horoszkópot az ajándék 3 év elõrejelzés és ingyenes konzultáció!!    *****    Pánikenyhítõ poszt a Histórián. Superuser jelen. És TE merre jársz? Kattints!