A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>RENDEZVÉNYEK
>RENDEZVÉNYEK : Erdélyi képek 1967-2004

Erdélyi képek 1967-2004

  2005.06.01. 03:56

Korniss Péter kiállítása a FotoArtFestival 2005 Nemzetközi Fotóművészeti Fesztiválon - 2005 június 10. - július 3. vasárnap. Bielsko-Biała, Galeria B&B.

KORNISS PÉTER 1937-ben született Kolozsvárott, 1949 óta Budapesten él. Jogásznak készült, de 1956-os tevékenysége miatt eltávolították az egyetemről. Segédmunkásként különböző munkahelyeken dolgozott, majd a Budapesti Fényképész Szövetkezet riportosztályán helyezkedett el. 1961-1991: a Nők Lapja szerkesztőségében dolgozott, először mint gyakornok, később riporterként s végül mint a lap művészeti szerkesztője. 1991-1999 : a SZÍNHÁZ című folyóirat képszerkesztője. Jelenleg szabadúszó fotográfus. Dokumentarista fotográfusként lett ismertté. A hetvenes évek végétől tíz éven keresztül egy ingázó munkás életét követte fényképezőgépével s ebből a munkából "A vendégmunkás" címmel jelentetett meg egy albumot. Több mint három évtizedet szentelt az eltűnőben lévő paraszti életforma és kultúra megörökítésének, főleg Erdélyben. Ebből születtek az "Elindultam világ útján.." , "Múlt idő" és a "Leltár. Erdélyi képek 1967-1998" című kötetei. Tagja az amszterdami World Press Photo és az amerikai W.Eugene Smith Alapítvány Tanácsadó Testületeinek. 1976-ban az ENSZ nemzetközi fotópályázatának nagydíját nyerte el. 1975-ben Balázs Béla díjjal, 1983-ban Érdemes Művész címmel, 1995-ben A Magyar Művészetért díjjal, 1996 március 15 alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 1999-ben Kossuth-díjat kapott. Munkái megtalálhatók a következő gyűjteményekben : Magyar Tudományos Akadémia (Budapest), Magyar Fotográfiai Múzeum (Kecskemét),Musée Nicephore Niépce (Franciaország), National Museum of Photography, Film and Television (Anglia) Egyéni kiállításait tizenhat ország különböző galériáiban és múzeumaiban mutatták be. Fontosabb egyéni kiállításai : 1972 Kluuvi Galery, Helsinki, Finnország 1974 Műcsarnok, Budapest, Magyarország 1977 Rutgers University, New Brunswick, N. J. USA 1978 t’Hoogt Gallery, Utrecht, Hollandia 1980 Musée Nicéphore Niépce, Chalon-sur-Saone, Franciaország Tihanyi Múzeum, Magyarország 1982 Salon Fotografije, Belgrade, Jugoszlávia 1983 Canon Galery, Amsterdam, Hollandia Centre Culturel, Toulouse, Franciaország 1985 Casa de la Cultura, Quito, Equador 1988 Műcsarnok, Budapest, Magyarország 1989 Canon Galery, Amszterdam, Hollandia 1990 Aspekte Galerie, München, Németország 1996 Oscar Wilde House, Dublin, Írország 1998 Műcsarnok, Budapest, Magyarország 1999 Muzeul Taranului Roman, Bukarest, Romania 1999 Staromestská radnice (Old City Town Hall) Prága, Cseh Köztársaság 1999 FOTOFO Fotóhetek, Pozsony, Szlovákia 1999 Cabanas Musem, Guadalajara, Mexico 2000 Kultturien Museo, Helsinki, Finnország Hoved Bibliotek, Koppenhága, Dánia M. Zilinskas Gallery, Kaunas, Litvánia Historical Museum, Riga, Lettország National Museum, Tartu, Észtország 2001 Galerie le Pont Neuf, Párizs Franciország

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.