A tatár pusztítás nem kerülte el Lengyelországot sem. 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget nélkülöző népe számára. Ekkor kapta ajándékba máramarosi sóbányát. Jegygyűrűjét lehúzta, s a birtokbavétel jeléül az aknába dobta. A legenda szerint, amikor 1251-ben Wielickában sóbányát nyitottak, az első sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét.

Templomokat, kolostorokat, kórházakat építtetett. 1257. március 2-án Boleszláv király kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol Kinga klarissza kolostort alapított.

1279-ben, negyvenévi házasság után eltemette férjét, ezután kérte felvételét a klarissza apácákhoz. Ettől kezdve teljesen istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. 1284-től haláláig az ószandeci kolostor apátnője volt.

VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta, XI. Kelemen pedig a lengyelek és litvánok védőszentjévé nyilvánította. II. János Pál pápa 1999. június 16-án iktatta a szentek sorába. Rézletesebben>>

Árpád-házi Szent Kinga életében gyönyörű példáját adta az áldozatos Isten- és emberszeretetnek feleségként és királynőként egyaránt. A sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, mégis távol állott tőle az uralkodói stílus. Egy percig nem uralkodott, viszont élete utolsó pillanatáig szolgált.

Bajcsy Lajos esperes plébános grafikái>>>