A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
A LENGYEL-MAGYAR BARÁTSÁG HONLAPJA
Menü
 
TÖRTÉNELEM
 
EGYHÁZ
 
KULTÚRA
 
TUDOMÁNY
 
EMBEREK, TÁJAK (feltöltés alatt)
 
INTÉZMÉNYEK
 
CIVIL SZERVEZETEK
 
EGYÉNI OLDALAK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
>ANJOUK
>ANJOUK : Nagy Lajos

Nagy Lajos

Megjelent a NaPuTon  2005.04.27. 02:25

"Károly Róbert fia, Nagy Lajos tizenhat éves volt, amikor 1342-ben fejére tették a szent koronát. Daliás termetű, szép arcú, művelt lelkű, bátor szívű volt az ifjú király. Apja példájára fényes udvart tartott, szeri-száma nem volt a lovagi játékoknak, melyekben ő maga is részt vett. Ha pedig hadba kellett szállni (s pedig sokszor kellett!), ott volt a had élén.

S amikor a lengyel király halála után Lengyelországnak is királya lett, már három tenger mosta a magyar birodalom határát: a Keleti-, az Adriai- és a Fekete-tenger.

Nagy Lajos teljes negyven esztendeig volt Magyarország királya. S ez a negyven esztendő egyik legfényesebb kora a magyar történelemnek. Nagy volt azért is, mert szeretettel képviselte országának, népének érdekeit, s királyi hatalmát népe javára fordította. Mint később egyik halhatatlan utóda, az igazságos Mátyás, ő is gyakran megfordult álruhában a nép között, meghallgatta a nép panaszát, s tehetsége szerint orvosolta.

Nemcsak ő látott és tanult sokat olaszországi hadakozásaiban. Sokat láttak s tapasztaltak a magyar vitézek is. Az idegen földön tanultakat aztán itthon hasznosították. Fejlesztette a király az ország nevezetesebb helységeit is. Így a külső országokkal való kereskedést utak építésével és jó pénzekkel könnyítette meg. A nagyobb városokban pedig sorra emelkedtek a szebbnél szebb középületek, templomok, magánházak.

Előtte idegen országokba kényszerült a tanulni vágyó ifjúság. Ő egyetemet alapított Pécsett, ahol évenként ezernyi magyar ifjú gyűlt össze a haza minden részéből. Az udvart Visegrádról Budára költöztette át. Itt palotát építtetett, melyet Attila várának neveztek. Ezzel Buda az ország székvárosává, központjává lett."

(Benedek Elek nyomán)


Nagy Lajos király
(1342-1382)

Lajos herceget fiatalon, 16 éves korában koronázták királlyá. Uralkodásának első fázisában már megmutatkoztak erényei, amelyek őt a nagy magyar királyok sorába helyezték. Eszményképéül választotta Szent Lászlót, akit mind hősies vitézségben és lovagiasságban mind hívő vallásosságában követett.

Harcok a nápolyi trónért

Lajos, trónra lépése után támogatta öccse András herceg nápolyi királlyá választását. András felesége, a nápolyi Johanna, aki magának akarta a trónt megtartani, hallgatólagos támogatásával meggyilkoltatta férjét. Lajos magyar király ezt nem hagyhatta megtorlás nélkül, és Nápoly ellen 1347-ben hadjáratot indított. Aversaban, öccse meggyilkotatásának színhelyén kivégeztette a feltételezett, Durazzói Károly herceget és a fölbujtót, a többi herceget pedig túszként Magyarországra küldte el, ahol Visegrádon "tiszteletben és bőven részesültek mindenben, mint a királyi felség rokonaihoz illik."

Miután kitört a pestis-járvány Itáliában és átterjedt Magyarországra is, a király hazatért és Laczkfi István erdélyi vajdát, Nápoly kormányzójává nevezte ki.

1350-ben a nyugati zsoldosok és Johanna hívei fellázadtak a magyar uralom ellen és Lajos király újra visszatért hadserege élén. Ő maga járt élen a harcokban, "éljen Magyarország" felkiáltással vezette vitézeit ostromra. Eközben súlyos sebesülést is szerzett. Nápoly ismét az övé lett, de belátta, hogy a nép és a pápa akarata ellenében nem tudja azt megtartani.
1352-ben kibékült Johannával és a nápolyi királyságot visszaadta a pápának, de fenntartotta jogát a nápolyi trónra.

Dalmácia visszaszerzése

Nagyobb sikerrel járt Dalmácia visszavétele, amely Kálmán király óta Magyarországhoz tartozott. Mintegy kétévi hadviselés után, az 1358-as zárai békében Velence lemondani kényszerült a dalmát városokról és a szigetekről. Lajos felségjoga kiterjedt Raguzára is, miáltal meg volt a lehetőség a magyar királyok tengeri hatalmának kiépítésére.

Lajos tervét, hogy a Magyarországtól délre eső államokat újra fennhatósága alá hajtsa és római katolikussá tegye őket, csak részben tudta véghezvinni. Bár hódító hadjáratai következtében Horvátország, Bosznia, Szerbia, Bolgárország, Havasalföld mind elismerték Magyarország királyának fennhatóságát, de az erőszakos hittérítéssel sok elégedetlenséget szült. Lajos király úgy vélte, hogy csak a római katolikus vallásban egyesített népek képesek megvédeni a keresztény világot, az Ázsiából Európába átjött török nép ellen. Első betörő csapataikat 1366-ban Nikápolynál le is győzte.
Még 1345-46-ban a székely ispán és az erdélyi vajda vezetésével indított hadjárat magyar győzelmet hozott a tatárok fölött, akiket saját területükön támadtak meg. Akkor Moldova és a Fekete-tenger északi partvidéke tartozott a tatárokhoz (arany hordához).

1378-ban Velence ellenében indított háborúja, amelyben olasz államokkal szövetkezett (Padova, Genova...) látványos győzelemmel zárult. A torinoi békében Magyarország megtartotta jogát Dalmáciára, és kereskedelmi kedvezményt kapott a velencei köztársaság területén.

A nápolyi trón kérdése is megoldódott. Még 1364-ben fogadta udvarába a nápolyi trón egyik várományosát, a "Kis" nek nevezett Károly herceget. Őrá ruházta át trónigényét, amelyet az Avignonból Rómába visszatért pápa is elismert.


A lengyel trón elnyerése

Lajos király nagybátyját, III. Kázmér lengyel királyt nagyszámú hadsereggel segítette a litvánok ellen, akik Galicia birtoka miatt kerültek összeütközésbe Lengyelországgal. Lajos csapataival szövetségben sikerült megadásra kényszeríteni a pogány litvánokat, akik hajlandónak mutatkoztak a kereszténység felvételére.

III. Kázmér 1370-ben örökös nélkül halt meg. Lajos egy régebbi szerződés révén trónörökösi joggal rendelkezett, és ezt a lengyelek örömmel el is fogadták. Igy jött létre a 'perszonál únió' Magyarország és Lengyelország között. Mivel neki fiú utóda nem volt, gondoskodnia kellett arról, hogy leányai trónigényét elfogadják a lengyel főurak. Kassán egyeztek meg a leányág örökösödési jogáról, és ennek ellentételezéseként a lengyel adózás mértékét képletesen két garasra szállította le a király.

Az ősiség törvénye

Lajos nem csak a külpolitikában jeleskedett, de belpolitikájában is nagyjelentőségű intézkedéseket foganatosított meg.
1351-ben az országgyűlés megerősítette II. András 1222-es Aranybulláját azzal a változtatással, mely szerint az ősi nemesi birtok fiúgyermek nélkül szálljon a legközelebbi rokonra és azok leszármazottaira. Ha ez a sor megszakadna, a birtok visszaszáll a királyra illetve a Szent Koronára, mint minden birtok és hatalom tulajdonosára. A király így akart gátat szabni a nemesség elszegényedésének, és az ország védelmi képessége meggyengülésének.

Ez az ősiség törvény lett az alapja a rendi alkotmánynak, amely 1848-ig érvényben volt.

A jobbágyság a súlyos adóterhek ellensúlyozásául megkapta a szabad költözködés jogát és fellebbezési jogot az úriszéktől a királyi udvarhoz.

A polgárok, érdekeik védelmében céhekbe tömörülhettek és külön kiváltságokat kaptak a királytól.

A kereskedelem számára jó pénzeket veretett, amivel biztosította a tartós fejlődést. Személyesen utazta be az országot, hogy a törvények betartását ílymódon is ellenőrizze.
A szellemi gyarapodás érdekében nagy pártfogója volt a művészeteknek, ennek kiemelkedő példája a gyönyörű kassai székesegyház építtetése. De más templomokat is építtetett, kolostorokat alapított, sőt nevéhez fűződik hazánk első egyetemének a pécsinek az alapítása 1367-ben. Ezzel olyan egyetemeket előzött meg Európában mint a németek heidelbergi, bonni, tübingeni és kölni, vagy a brittek cambridgei, a svédek uppsalai és a spanyolok toledói egyetemei. Igaz, a prágai, krakkói és bécsi egyetemek alapításai néhány évvel korábbiak.

Lajos király méltán kapta a "Nagy" előnevet, mert uralkodása alatt Magyarország határait olyannnyira terjesztette ki, hogy három tenger mosta partjait a Keleti- Adriai, és Fekete-tenger. Ezt a dicsőséges időszakot így énekelte meg Petőfi Sándor:

"Nagy volt hajdan a magyar,
Nagy volt hatalma, birtoka
Magyar tenger vizében húnyt el,
Észak, kelet s dél hulló csillaga."


De nemcsak ezért volt nagy, hanem mert az országban jólét volt, törvényes rend és béke uralkodott.

Betelepülések

A XIV. században Magyarország népességét történészeink 3,5-4 millióra becsülik. Ebből a magyarság 80%-os részarányával (Horvát-Szlavonország nélkül véve) kellő erővel és súllyal töltötte be a Kárpát medencét. Etnikai fölényét biztosan megőrizte annak ellenére is, hogy a bevándorlások tovább folytatódtak.

Északon a lengyelek, morvák és Szlavóniából szlavónok települtek be, akikből évszázadokkal később a mai szlovákság alakult ki. Folytatódott az Északkeleti-Kárpátok tájain a ruténok beszivárgása, és a déli Kárpátokban a Balkánról felnyomuló románok betelepülése. A Fogarasok nyugati vidékén öt településükről tudunk. Nyugatról főleg német kereskedők és kézművesek érkeztek, akikkel a mezővárosok erősödtek.

Kultúrtörténeti emlékek


A gótikus aacheni dóm magyar
kápolnája (balról), miután leégett,
barokk stílusban épült újjá.
Nagy Lajos király európai kapcsolatainak máig híres dokumentuma az aacheni dóm 1367-ben épült magyar kápolnája, amelyben t.k. Szent István, Szent Imre, Szent Adalbert és Szent László szobrai láthatók. A kápolna homlokzatán "Fundata Lodevico Primo, Rege Hungariae" olvasható. Aachen híres zarándokhely volt abban az időben, ahová a magyarok rendszeresen (gyalogosan) zarándokoltak el. Ez a szép szokás még ma is él, ha nem is gyalogosan jönnek a mai zarándokok. A dóm kincstára számtalan magyar királyi ereklyét őriz.

A Mariazell-i Madonna
Nagy Lajos támogatásának köszönhető, hogy Mariazell messzeföldön híressé vált.
A törökön aratott győzelme után felújíttatta a templomot és megajándékozta azt egy Madonna képpel, amely ma is ott látható.

Művelődéstörténeti érték ebből az időből a Képes Krónika, amelynek szövege XIV-századbeli kompozíció, miniatűr képei hűen tükrözik a kor viseletét, fegyverzetét. Küküllei János Krónikája Nagy Lajos tetteit meséli el. A kor igényességéről tanuskodik a Nekcsei Biblia, az Anjou Lengendárium, a korszak egyik csodálatos alkotása, amely a Vatikánban található.


Ismerjük meg! - Kvíz a Sulinetről:

1. Sorolj fel legalább 10 olyan helységet az akkori Itália területéről, amelyet a magyarok elfoglaltak!
2. Mi a bakfitty és melyik vár ostrománál alkalmazták sikerrel a magyarok?
3. Válassz ki egy a korban szerepet kapó nemesi család címerét! ÁBRÁZOLD ÉS CIMERTANILAG HITELES MÓDON MAGYARÁZD!
4. Mutasd be Nagy Lajos valamelyik oklevelét és elemezd oklevéltani szempontból!
5, Sorolj fel legalább 5 olyan harci eszközt, amelyet a magyar lovagok használtak!
6. Sorolj fel legalább 5 olyan harci eszközt, amelyet a magyar könnyűlovasok használtak!
7. Hogy nézett ki egy előkelő hölgy ebben az időben?
8. Hogy nézett ki egy apród ebben az időben?
9. Nagy Lajos király melyik zsoldosvezére lett áruló?
10. Mi a különbség a herold és a peresevant között?
11. A Villani testvérek ismét bedobták a köztudatba a nyereg alatt puhított hús legendáját. Mire szolgált valójában?
12. Hol halt meg Nagy Lajos király és mikor?
13. Mi volt Nagy Lajos király monogramja és mi ennek a feloldása?
14. Kit neveztek Banditának Nagy Lajos rokonságából?
15. Ki volt Stracimir?
16. Mennyi volt Buda város adója Nagy Lajos alatt?
17. Mi védte a legenda szerint Endre királyfit?
18. Mit jelent a szabad királyi város fogalma?
19. Mi a mezőváros?
20. Mi volt a hivatalos magyar pénz Nagy Lajos idejében?
21. Közvetített-e Nagy Lajos a 100 éves háborúban?
22, Melyik város volt a középpontja a velencei háborúknak?
23. Sorol fel 5 Nagy Lajos által felemelt családot!
24. Mi volt Lengyelország fővárosa Nagy Lajos idejében?
25. Milyen testi sajátossága volt Nagy Lajos anyjának?
26. Ki ruházta fel Nagy Lajost először ezzel az uralkodói jelzővel?
27. Kinek az őse volt Szlubics Mladen?
28. Hol volt a Toldiak nevezetes birtoka?
29. Melyik uralkodóház tagja volt IV. Károly?
30. Ki volt Giléti Miklós?
31. Mi volt a nádor feladata?
32, Mi volt a tárnokmester feladata?
33. Mi volt a bán feladata?

*****

  1. Hol ült Nagy Lajos király törvényt saját rokonai fölött az itáliai hadjárata során?
  2. Ki hajtotta végre Nagy Lajos király bosszúját Nápolyi Johannán?
  3. Melyik szerb király volt Nagy Lajos nagy ellenfele?
  4. Ki kért a magyaroktól a törökök ellen segítséget 1366-ban?
  5. Mi a banderiális hadsereg lényege?
  6. Melyik csatában fogták el Toldi Miklóst Itáliában?
  7. Milyen illatszer fűződik Kotromanic Erzsébet királynőhöz?
  8. Melyik hűbéres állam függetlenedett Hazánktól egy időre az 1360-as években?
  9. Hol épült egyetem Nagy Lajos leányának hozományából?
  10. Milyen legenda fűződik még e királynőhöz? (Pár mondatban kérem ismertetni!)
  11. Melyik város részesült először címeradományozásban Nagy Lajos idején? Rajzold le a címert!
  12. Hányfajta magyar város létezett ebben az időben?
  13. Kik voltak a bárók?
  14. Mik voltak a hiteleshelyek?
  15. Hol halt meg Nagy Lajos király és mikor?
  16. Hol alapított a király egyetemet és mikor?
  17. Kik voltak a királyi főméltóságok?
  18. Kik voltak az udvari főméltóságok?
  19. Milyen volt a magyaros lovagi torna, bajvívás?
  20. Hogy és milyen eredménnyel végződtek 1358-ban a magyar-velencei háborúk?
  21. Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie Kotromanic Erzsébet királynőnek az udvarban?
  22. Milyen ok miatt háborúzott egymással IV. Károly és Nagy Lajos király?
  23. Rajzold le a Nagy Lajos korabeli magyar címert és ismertesd annak részeit minél szabatosabban!
  24. Melyik török szultán volt Nagy Lajos kortársa?
  25. Mi volt az úriszék?
  26. Mit jelentett a rokonsági fokban az íz?
  27. Mit jelentett az exemptio kiváltsága?
  28. Mi volt a szabadispánság, vagy pallosjog?
  29. Mennyi volt az aula létszáma Nagy Lajos idejében?
  30. Milyen kötelezettségei voltak a nem nemesi osztályba tartozóknak uraikkal szemben?
  31. Mi volt a jobbágytelek?
  32. Hány harcos szolgált kezdetben Toldi Miklós csapatában?
  33. Miből van Nagy Lajos király kardjának a reze a Toldi szerint?


*****

  1. Ki volt Nagy Lajos édesanyja?
  2. Mi volt a rangja Toldi Miklósnak, amikor Itáliában condottieriként szolgál?
  3. Mi volt a casus belli az itáliai hadjárat megkezdésekor?
  4. Ki írta meg először Toldi Miklós történetét verses formában?
  5. Hány tenger mosta Magyarországot a legenda szerint Nagy Lajos király idején és mennyi a valóságban?
  6. Mikor lett Nagy Lajos lengyel király?
  7. Milyen célból készült a Képes Krónika?
  8. Honnan indult el Szent László király utolsó győzelmes csatájába?
  9. Ki volt az olasz krónikás, aki leírta Nagy Lajos itáliai hadjáratát?
  10. Ki volt Kotromanic Erzsébet?
  11. Kik voltak Nagy Lajos magyar krónikásai?
  12. Mi volt a Nagy Lajos által megszerzett Bulgária székhelye?
  13. Milyen volt Nagy Lajos idejében a magyar címer?
  14. Meddig volt érvényben az ősiség törvénye?
  15. Melyik leányt fiúsították?
  16. Kik voltak a kor leghíresebb magyar szobrászai?
  17. Ki volt az ítélőmester?
  18. Mikor ütközött meg először Nagy Lajos király a törökökkel?
  19. Kik voltak a flagellánsok?
  20. Mi volt a levélölés?
  21. Sorolj fel Nagy Lajos által megszerzett vagy visszaszerzett Dalmáciai városokat!
  22. Hogyan esküdtek meg a békére a litvánok a magyar krónikák szerint?
  23. Mi volt Nagy Lajos király monogramja?
  24. Sorolj fel legalább 5 kortárs uralkodót Európából!
  25. Miért hidegültek el a magyar bizánci kapcsolatok?
  26. Kik voltak a patarenusok?
  27. Kinek a nevéhez fűződik a Képes Krónika illusztrálása?
  28. Hogy hívtak Lajos király lányait?
  29. Ki volt Laczkffy Endre?
  30. Hol találkozott Cola di Rienzo Nagy Lajos királlyal?
  31. Kik voltak a pápák Nagy Lajos uralkodása idején?
  32. Mi volt a Péter fillér?
  33. Ki volt Tarantói Lajos?

Javasolt irodalomjegyzék

  • A magyarok krónikája
  • Magyarország képes története
  • Liliom és Holló Új Képes történelem
  • Dercsényi Dezső: Nagy Lajos király
  • Kristó Gyula: Az Anjou kor háborúi
  • Liptay: Magyarország hadtörténete I.
  • Benda Kálmán: Magyarország történeti kronológiája I.
  • Engel Pál: Magyarok Európában I
  • Képes Krónika
  • Lengyel Géza: Régi magyar mondák
  • Thuróczy János: A magyarok krónikája
  • Kora magyar történeti lexikon
  • Arany János: Toldi
  • Benedek Elek: Toldi Miklós
  • Zolnay László könyvei
  • Somogyi Győző: Száz vitéz
  • A magyar középkor irodalma

 
PONTOS IDŐ
 
NAPTÁR
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
OSZTÁLYOZD AZ OLDALT
 
PRAKTIKUS
 
SZÓTÁRAK
 
ÉTEL-ITAL
 
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
DRÓTPOSTA
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
SZÁMLÁLÓ
Indulás: 2005-04-11
 
Jaj de jó, jaj de szép...
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.